Vásárosnamény, a körülbelül 35 ezer lakosú vásárosnaményi járás gazdasági, oktatási, kulturális, kereskedelmi, egészségügyi és közlekedési központja a Tisza, Szamos és Kraszna folyók találkozásánál, Nyíregyházától 60 kilométerre, az ukrán határtól 20 kilométerre fekszik.
Vásárosnaményban és környékén már az újkőkortól kezdve folyamatosan laktak emberek, amelyet a különböző történelmi korszakokból felszínre került régészeti leletek is igazolnak. A város területén a leggazdagabb emlékanyag a bronzkorból származik.
Vásárosnamény négy kisebb önálló településből (Vásárosnamény, Vitka, Gergelyi és Ugornya) és két tanyából (Perényi-tanya és Károlyi-tanya) fejlődött ki. A várost a Tisza két részre osztja: a bal parton található a régi Namény és Vitka, a jobb parton Gergelyi és Ugornya. Mind a négy településnek megvan a külön és a közös története.
A négy település közül a magyar eredetű, puszta személynévből magyar névadással keletkezett Namény nevével találkozunk először a forrásokban, amelyet 1214-ben még Numen és Nomen formában írtak. A pápai tizedjegyzékből tudjuk, hogy Péter nevű papja 1333-ban 4, 1334-ben 3 garast fizetett. Ekkor még Szatmár vármegyéhez, 1419-ben azonban már Bereg vármegyéhez tartozott. Főbb birtokosa a Lónyay és a Naményi család volt.
Vitka nevét 1300-ban említik először az írások, amelyet a legkorábbi iratokban még Wythka, Vydka és Vytka formában írtak. Nem kizárt, hogy a település – Tiszavidhoz hasonlóan – Vid ispánról kapta a nevét. Legfőbb tulajdonosa a Vitkai és a Károlyi család volt.
A szláv eredetű, s etimológiailag a magyar ugar szó szláv eredetijével összetartozó, s így ugarföldön lévő települést jelentő Ugornya neve 1389-ben jelenik meg először az oklevelekben. A Tákosi család és leszármazottainak birtoka volt.
Gergelyi neve tűnik fel legkésőbb, egészen pontosan 1425-ben. A település magyar eredetű, s a Gergely személynév -i helynévképzős származékából alakult ki, jelentése tehát: Gergelyé. Neve a legfőbb tulajdonosának, a Tákosi család egyik Gergely nevű tagjára utal.
A XIV. századtól a Lónyay család birtokában lévő Namény 1357-től már vásártartási joggal rendelkezett, innen ered nevében a „vásáros” jelző. Ezt Zsigmond király 1418-ban megerősítette, amikor Lónyay Ferenc György nevű fiának kiváltságot adott, hogy Naményban évi és heti vásárokat tarthassanak. 1494-ben Hollós János herceg Naményból a munkácsi várnagyokhoz írt levelében Naményt mezővárosként (oppidum) említi. Ezt a tiszaháti járásban akkoriban és a későbbiekben is csak Beregszász és Vári mondhatta el magáról.
Vásárosnamény több nevezetes épülete is a Lónyay családhoz köthető, így a város legszebb és legrégebbi, ma is látható épülete, a főutca központi kiteresedésében, az úgynevezett Kastélydombon található eredetileg Lónyay, utóbb Tomcsányi néven ismert kastély. Az épületet 1728-ban idősebb Lónyay László építtette. Fia, ifjabb Lónyay László az épületet két sarokszobával és árkádos tornáccal kitoldatta. Később, az 1800-as évek elején két sarokszobával és összekötő folyosóval ismét ki lett bővítve, így elnyerte jelenlegi barokk formáját. Ekkor épült a gazdasági épületek egy része is, amelyek a XIX. század végére teljesen körülhatárolták a kastélyudvart. Halála után fia, Lónyay Péter örökölte a kastélyt, de mivel neki nem született fia, egyik leányáé, Lónyay Ilonáé lett.
A XX. század elején unokája, Vladár Erzsébet lett a kastély örököse, aki a felvidéki nagybirtokos Tomcsányi Vilmos Pál felesége lett. Tomcsányi Vilmos Pál 1920 és 1923 között külügyi államtitkár, majd igazságügy miniszter volt és sokat tett Vásárosnamény és Bereg felvirágoztatásáért. Trianon után a család tagjai Vásárosnaményban éltek, s 1945-ig voltak a kastély lakói. Ezt követően katonai kiegészítő parancsnokság működött az épületben, majd 1954-től 1989-ig középiskolai kollégiumként funkcionált, majd 2005-ig az épület felújításra várt. Ezt szorgalmazta Tomcsányi Vilmos Pál fia, Dr. Tomcsányi Pál Széchenyi-díjas akadémikus, aki fiatalságát többnyire Vásárosnaményban töltötte és az 1980-as évek elejétől visszatérő vendége volt a városnak.
Helyreállítására, idegenforgalmi célú hasznosítására az Európai Unió által meghirdetett pályázati lehetőség felhasználásával 2005-ben kerülhetett sor. A kastély a felújítását követően, 2007 augusztusa óta az 1963-ban Csiszár Árpád által alapított Beregi Múzeum állandó és ideiglenes kiállításainak ad otthont.
A Lónyay család tagjai nagy szerepet játszottak az egyházi élet kiépítésében és felvirágoztatásában. A XIII. század végén vagy a XIV. század elején ők építtették a város központjában ma is látható, műemléki védelem alatt álló református templom elődjét is. A gótikus stílusú templomot 1610-ben és 1798-ban is átépítették. 1833-ban kőből és téglából új tornyot építettek a nyugati oldalára. Ebben a formájában 1937-ig szolgálta a naményi református gyülekezetet, amikor a torony kivételével lebontották. Ekkor nyerte el a mai 400 ülőhelyes későbarokk stílusban épült formáját.
A régi gótikus templom emlékei közül több ma is látható a templomban, így az egyik ablakpárkány védőkorlátjaként funkcionáló, 1610-ből származó gerendadarab, a boltozat bordázatát összefogó, zászlót tartó bárány, valamint az 1620-ban Lónyay Zsuzsánna emlékére készített epitáfium. A Lónyay család tagjai hűséges támogatói voltak a református egyháznak is, közülük 14-en a kápolna alatti sírboltban nyugszanak.
A település Lónyay család által építtetett harmadik nevezetes épülete, a Lónyay várkastély ma már nem látható. Az oklevelek által is említett épületet Lónyay András építtette annak emlékére, hogy egy vadászat alkalmával vendégül láthatta Mátyás királyt. Az 1614-ben épült várat 1628-ban Lónyay Anna örökölte, akiben a család dicsőségének tetőpontját érte el, s aki Kemény János erdélyi fejedelem második felesége volt. Lónyay Anna 1669-ben I. Lipót császár és király ellenében az akkori kuruc hadjáratban a kurucokat támogatta, ezért az uralkodó teljes vagyonvesztésre ítélte, és elrendelte a birtokukban lévő naményi vár lerombolását is. A király mégis, különös kegyelemből megengedte neki később, hogy birtokait és a várat – ami megmaradt belőle – haláláig használhassa.
Halála után 1696-ban a naményi uradalom (a vár is) Absolon Dániel és felesége, Cauner Karitász tulajdonába került, pedig birtokba való beiktatásuk ellen a Lónyaiak közül többen is tiltakoztak. Abban az időben sokan úgy vélték, hogy a birtokot Absolon (aki akkoriban Thököly Imre erdélyi fejedelem diplomatája volt) a Zrínyi Ilona által védett munkácsi vár elárulásáért kapta jutalmul I. Lipóttól.
Absolon a császár diplomatájaként fejezte be életét, de mivel nem született utóda, halála után neje áruba bocsátotta a várat és az uradalmat, amelyet 1717-ben II. Eötvös Miklós és felesége vásárolt meg. Így került tehát az Eötvös család köznemesi ága Vásárosnaményba, amelyből később kialakult a család bárói ága, amely sok országos hazafit és tudóst adott az országnak. A bárói ág leszármazottai – köztük vásárosnaményi báró Eötvös József és Eötvös Loránd – azonban csak nevükben viselték a vásárosnaményi előnevet, de soha nem éltek a városban!
A romos vár értékét utoljára 1752-ben becsülték fel, de többé nem állították helyre azt. Egyes részei 1880 körül még láthatóak voltak, de a település növekedésével beépítésre került a terület, a várat körülvevő vizesárok nyomai már csak itt-ott láthatóak a helyére épült lakóházak kertjeiben.
A Lónyay család mellett tehát 1717-től az Eötvös család volt Namény fő birtokosa, s azok is maradtak egészen 1945-ig. A család köznemesi ágának leszármazottai, Eötvös Tamás Bereg vármegye főispánja és testvére Eötvös Mihály Szatmár vármegye alispánja kormánybiztosként aktív szerepet vállaltak az 1848–49. évi forradalom és szabadságharcban. A szomszédos Vitkában élő Doby testvérek (Doby Antal és Doby Zsuzsanna) is részt vettek a szabadságharcban, néphonvédként harcoltak Bem seregében.
Az 1820-as vagy az 1830-as években nagy valószínűséggel Eötvös Tamás építtethette Vásárosnamény nemrég felújított épületét, az Eötvös-kúriát. 1849 után Eötvös Tamást haditörvényszék elé állították, amely 6 évi várfogságra és vagyonelkobzásra ítélte, s már nem költözött vissza Vásárosnaményba, Beregsurányban élt.
Ezt követően Eötvös Tamás fia, Eötvös Jenő és annak felesége, borosjenői Rácz Helén lakott a kúriában. A kúriához igen hosszú hátsó kert tartozott, amelyben a család sírboltja is helyet kapott. Az épület előtti kertben gyönyörű fák és virágok voltak, amelyben kör alakú forduló is ki volt alakítva, a lovaskocsik számára. A kúria jobb és bal oldala mellett álló mai lakóházak helyén egykor a kúriához tartozó melléképületek (kocsiszín, lóistállók, kiszolgáló személyzet lakásai) álltak.
Egyik fiuk, Eötvös Sándor, császári és királyi kamarás és annak családja voltak az Eötvös-kúria utolsó lakói, egészen 1945-ig. Az 1950-es évek elején a Hadkiegészítő Parancsnokság létrejöttéig a kúria egyik melléképületében kettő katonatiszt lakott a családjával.
Az épületet 1987-ben és 1996-ban is felújították. Az 1996-os felújítás során egy huszárszablyát és egy franciakovás puskát találtak a padlástér padozatába rejtve, amelyeket valószínűleg a szabadságharcban használtak.
A kúria 2008-ig a Beregi Múzeum iskolatörténeti kiállításának és faraktárának adott helyet. A kiállítást azóta a Máthé-kúriában tekinthetik meg az érdeklődők.
A naményiak életét, életterét, munkáját és szokásait évszázadokon keresztül alakította és meghatározta a várost két részre osztó, s annak területén mintegy 8 kilométernyi hosszúságban kanyargó Tisza. A folyó a középkor óta fontos kereskedelmi útvonalnak számított, s nagy szerepet töltött be az áruszállításban. Namény a vízi és a szárazföldi szállítás tekintetében is fontos település volt, mivel a szállítók és az utazók számára nélkülözhetetlennek számító átkelőhellyel (rév) rendelkezett, ami kikötőként is szolgált.
Az átkelőhelyek földesúri, vármegyei vagy kincstári jövedelem forrásai voltak, mivel a használatukért vámmal fizettek. Levéltári adatok alapján elmondható, hogy az ugornyai rév és vám 1339-ben már létezett. A naményi közbirtokosságnak 1433 óta volt révjoga, és 1836-ig e jog alapján a rév kompjával biztosították a Tiszán való átkelést.
II. Rákóczi Ferenc és több ezer fős kuruc csapata 1703. július 16-17-én szintén a rév kompját használva kelt át a Tiszán Naményba. A Tiszaháti járás elsőként csatlakozott a felkeléshez és Vásárosnamény is fontos helyszíne volt a szabadságharcnak. II. Rákóczi Ferenc ugyanis 1703. július 18-án itt adta ki a naményi pátenst – feltehetően a már korábban említett Lónyay várkastélyban – amelyben csatlakozásra hívta fel a Habsburg politikával elégedetlen nemességet és a megyéket.
1871 után a közigazgatás átszervezésével, a polgári közigazgatás megteremtésével Vásárosnaménynak is megszűnt a mezővárosi rangja, bár az egykori mezővárosokhoz hasonlóan e megjelölést címként még másfél évtizedig (1886-ig) használhatta. A mezővárosok legnagyobb része ugyan az új jogi kategóriák közül nagyközséggé alakult, Vásárosnamény azonban község maradt.
A település a XX. század elejéig egyetlen utcából állt, amelyet északon a ma is létező Kastélydomb, délkeleten pedig a XIX. század végére teljesen megsemmisült naményi vár fogott közre. A község csak ezt követően kezdett el terjeszkedni.
Vásárosnamény fejlődését a XX. század első felében nagyban felgyorsította a vasúti infrastruktúra. A fő hálózat mellett helyi érdekű vasúti vonalak (HÉV) is épültek, amelyekből Bereg, Szabolcs és Szatmár vármegye sem maradt ki. A vásárosnaményi áru- és utasforgalomra korlátlanul megnyitott elágazó állomást ma két vasútvonal érinti.
Az egyiket, a Szabolcs vármegyei HÉV vasúttársaság által épített 61,3 km hosszú, MÁV 116-os számú Nyíregyháza-Vásárosnamény vasútvonalat 1904. december 13-án nyitották meg. A vonalon 1939-1941 között teljes felépítménycserét hajtottak végre, s a vonal jelentős hosszán napjainkban is az akkor beépített felépítmény látható.
A másik a Nagykároly-Mátészalka-Csap HÉV vasúttársaság által épített, egykor 87 km hosszú Nagykároly-Csap HÉV vonal volt. Ennek részeként épült a ma Záhonyt és Nagykárolyt összekötő MÁV 111-es számú vasútvonal, amelyet 1905. szeptember 27-én nyitottak meg.
1907. január 1-je fontos dátum volt Vásárosnamény történetében. Nagybereg és Mezőkaszony mellett településünk is nagyközség lett. Ezt gazdasági és infrastrukturális fejlettsége, térségben betöltött szerepe indokolta. Naményban ugyanis 1853-ban már működött ipari üzem (dohánybeváltó), nem sokkal később pedig postahivatal és gyógyszertár is. Lakossága 1880-ban 1169 fő volt. Az 1900-as évek elején már a szolgáltató szektor is jelen volt, a Takarékpénztár mellett malom, szálloda, vendéglő, valamint számos kereskedő és iparos működött. A felső-tiszai gőzhajózás végállomásaként, majd a már említett, 1904-ben és 1905-ben megnyílt vasútvonalak révén kiemelkedő szerepe volt az országrész forgalmában.
A nagyközséggé válás kétség kívül fontos lépést jelentett a település további fejlődésében. 1907. január 1-jétől a nagyközséggé válás mellett Gergelyiben, Beregszászban, Beregújfaluban, Beregsomban és Tiszakerecsenyben körjegyzőség jött létre. A járási főszolgabíró Gergelyiben Peknik Lajost nevezte ki körjegyzővé.
Vásárosnamény központja az 1900-as évek elején kezdett kialakulni, számos jellegzetes épülete is akkor épült, amelyek közül a legtöbb ma is áll. A település ugrásszerű fejlődése a trianoni békével vette kezdetét, amelynek értelmében Bereg vármegye akkori központját, Beregszászt a Csehszlovák Köztársasághoz csatolták, így Vásárosnamény vált a határon inneni „Csonka-Bereg” központjává. 1939-ben egyesítették Gergelyit és Ugornyát, így lett a neve Gergelyiugornya.
1920 és 1944 között a magyar állam nagy anyagi ráfordítással komoly eredményeket ért el a közlekedés fejlesztésének, így a hidak és a közúthálózat építésének terén, amelyek településünket is érintették. Vásárosnamény régen és ma is a Tisza-híd révén elérhető a beregi települések számára. A vásárosnaményi hidak történetéről külön is olvashat ITT ( A vásárosnaményi hidak története)
A két világháború során megrongálódott közúthálózat a II. világháború után folyamatosan és teljes egészében megújult. A Nyíregyházát és Beregsurányt összekötő, Vásárosnaményon keresztülhaladó 41. számú főút kiépítésére 1950-1952 között került sor. Az 1960-as évektől megindult az autópálya rendszer építése, amely megnövelte az ország regionális kapcsolatait. Vásárosnamény fejlődésére nagy hatással volt az M3 autópálya továbbépítése, amely 2014-ben érte el városunkat.
A település fejlődése a II. világháború után nemcsak a közlekedés terén volt szemmel látható. Évtizedeken át járási székhely volt, és folyamatosan a térség gazdasági, ipari és kereskedelmi központjává vált. 1969-ben Vásárosnaményhoz csatolták Vitkát, a Vitkához tartozó Perényi-tanyát és Károlyi-tanyát, valamint Gergelyiugornyát. 1979-ben kapott városi rangot.
Több gyár is épült a városban. Az Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság Ládaüzeme 1964-ben jött létre. Az 1969-ben létesült, majd 1988-tól 2011-ig Interspan Faipari Kft. néven működő Faforgácslap gyár a térség kiemelkedő cége volt, amelynek telephelyén 2016-ban a svájci tulajdonú Swiss Krono Kft. új gyárat hozott létre. A cég több mint száz munkahelyet teremtett a Beregben, kiváló minőségű áruival a nyugat- és délkelet-európai mellett az ázsiai piacokat is elérte.
Másik kiemelkedő gyára az 1948-ban alapított Vörös Október Férfiruhagyár volt, amely a rendszerváltás után, 1993-ban a brit Elit Holdings Ltd., 2000-től pedig a Berwin Ltd. tulajdonába került. Az angol és francia piacon értékesítő Berwin Ruhagyár Zrt. is több száz embernek biztosított megélhetést.
A város hosszú ideig működő üveggyára a gazdasági válság miatt sajnos nem tudott fennmaradni. Az utóbbi évtizedekben egyre nagyobb lett Vásárosnamény gazdasági szerepe, dinamikusan nőtt a vállalkozások száma. Az 1990-es évek elején alapított NAFÉM Kft., Austria Juice Hungary Kft. és Kiss B. Ker. kis- és nagykereskedelmi Kft. napjainkban is sok munkaerőt foglalkoztat. A közelmúltban csaknem félmilliárd forintból megindult a meglévő ipari terület bővítése, amely a város vezetői szerint hozzájárul a település még nagyobb gazdasági fejlődéséhez.
Vásárosnamény a járás oktatási központja, a városban bölcsőde és több középiskola, a településrészekben pedig külön óvoda és általános iskola működik.
Városunkban régóta színes kulturális élet zajlik. A programok nagy részének az 1951 óta működő, korábban Esze Tamás nevét viselő művelődési központ ad helyet. Az 1960-as évek elejétől Takács Kálmán és Sánta Miklós igazgatók vezetésével dinamikus kulturális tevékenység bontakozott ki. A város kiemelkedő kulturális intézménye a Csiszár Árpád által 1963-ban alapított Beregi Múzeum. A településen 1965 óta kétévente megrendezésre kerül a Beregi Ünnepi Hét, és a 2011 óta az évente megtartott Zoárd-napi Sokadalom.
Vásárosnamény a térség egészségügyi központja is. A kórház 1958-1965 között épült fel, véradó állomással és szakrendelővel, amelyet 1997-2002 között felújítottak.
A vezetékes gáz, ivóvíz, szennyvíz és csapadékvíz hálózat a rendszerváltás után épült ki. Ekkor tértek át a város egész területén a korszerű, takarékos közvilágításra. A település teljes területén kiépítésre került a telefonhálózat is.
Az utóbbi évtizedekben a turizmus is dinamikusan fejlődött, amelyet a nagyobb tiszai árvizek sem vetettek vissza. A szállodák mellett a kempingek és a Tisza-parti nyaralóházak is régóta szállást biztosítanak az ide érkezőknek. Gergelyiugornya tiszai szabad strandja és meleg vizű fürdői valóságos üdülőhellyé változtatták településünket, amely a vízitúrázóknak is kedvelt kikötőhelye. A töltéskoronán kiépített úton kerékpárral is be lehet járni a környéket. A látogatók részére számos étterem biztosít étkezési lehetőséget, amelyekben akár a helyi és beregi specialitásokat is megkóstolhatják.
A Vásárosnaményig érő M3-as autópálya, valamint az M34-es autóút és egyéb térségi jelentőségű közlekedési útvonalak közelségének, valamint a turisztikai szolgáltatásoknak és a hatékony befektetés-ösztönzésnek köszönhetően a város jelentősége nemzetközi szinten is egyre nő.
