Útfelújítások kezdődnek Vásárosnaményban

A Vásárosnamény közlekedési helyzetének javítása érdekében városunkban március 16. napjától várhatóan július 31-ig útfelújítási munkálatok lesznek. Ennek keretében teljes szélességében új aszfaltréteget kap a Kossuth és a Rákóczi út, valamint a Radnóti, a Kölcsey, illetve az Árpád utca is.

Mindezek mellett a város központjában a Szabadság tér - Rákóczi út kereszteződésében körforgalom épül. Felújításra kerülnek továbbá az érintett útszakaszokat övező vízelvezető árkok és az útpadkák is.

A tervezett körfogalom kialakítása miatt a fent említett útkereszteződésben bár megszüntetésre kerülnek a jelenlegi parkolóhelyek, de helyettük a posta épülete előtt három új parkolóhely lesz kiépítve - melyből az egyik mozgássérültek számára készül -, valamint a Stella patika mögötti területen egy legalább 20 szgk. parkolására alkalmas területet alakítunk ki hamarosan.

Városunkban jelentős gépjármű forgalom bonyolódik le nap mint nap, emiatt egyre égetőbb szükséggé vált a legforgalmasabb útszakaszaink felújítása - és elsősorban a körforgalom kialakításával – azok biztonságosabbá tétele. A beruházás során természetesen nem csak a gépjárművel közlekedők biztonságát tartjuk szem előtt, hanem a gyalogosokra és a kerékpárral közlekedőkre is kiemelt figyelmet fordítunk. Természetesen ma már az akadálymentesítés sem maradhat ki a projektből, így ennek megfelelően a látássérült személyek biztonságos közlekedése érdekében, a gyalogos forgalom részére fenntartott járdákon, szigeteken ún. taktilis vezetősávok kerülnek majd kialakításra.

Nagyon fontos megemlíteni, hogy a kivitelezés során folyamatosan félpályás útlezárások lesznek az említett utakon, emiatt kérem a lakosság megértését és szíves türelmét!

Dokumentumok:
Download this file (latvanyterv.pdf)latvanyterv.pdf1268 kB

Megosztás

Nyomja meg az alábbi gombot, a megosztáshoz.