Previous Next

Tiszt és altisztjelöltként, anyagilag függetlenül

Sok fiatal számára fontos, hogy független legyen a szüleitől, de főiskolásként vagy ötödévesként ez nem mindig könnyű feladat. Ha valaki a katonai hivatás mellett dönt, már a tanulmányai alatt is fizetést kap – ez igaz a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) megvalósuló tisztképzésre és az Acélkocka Altisztképzési Rendszerre is.  

Az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának tisztjelöltjei jelenleg ösztöndíjat kapnak, de augusztus 20-tól megváltozik a jogviszonyuk, ami az újonnan felvételizőket is érinti. A tisztjelöltek a Magyar Honvédség szerződéses állományába kerülnek és a képzési időn kívül tíz éves megállapodást írnak alá a szervezettel. Őrmestertől zászlósig terjedő rendfokozatokat viselnek majd, a „hallgató” előtag használatával. Havi illetményük évfolyamtól függően bruttó 260 és 300 ezer forint között mozog majd, de aki jól tanul, további 30 ezer forintot is kaphat. A képzési idő a társadalombiztosítási szabályok szerint jogszerző időnek minősül.

A bekerülés fizikai, pszichikai és egészségügyi megfeleléshez, valamint az alapkiképzés teljesítéséhez kötött. A jelentkezéshez az angol, a német vagy a francia középfokú nyelvvizsga megléte szükséges, újdonság viszont, hogy bővült az emelt szinten elfogadható érettségi tantárgyak köre. Tavaly ősszel 165 elsőéves kezdte meg tanulmányait, a nappali képzések közül az állami légiközlekedési szakra kellett a legtöbb pont, de népszerű volt a katonai vezetői és a katonai logisztika szak is. Az NKE a felsőoktatási rangsorban a tizedik helyen szerepel a Diploma 2022 kiadvány összesítése szerint.

Az Acélkocka Altisztképzési Rendszer 2019-ben indult, az egyéves képzés révén már többszázan szolgálnak hivatásos altisztként a honvédségnél. Legalább érettségivel rendelkező, nagykorú állampolgárokat keresnek. Képzésük első része Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián zajlik. A jelentkezési időszak nyár elejéig tart, az alapkiképzés az alkalmassági vizsgálatok után, augusztus közepén kezdődik. Ezután a leendő altisztek négy és fél hónapos Alap Altiszti Tanfolyamon vesznek részt, majd megkezdődik számukra a program legizgalmasabb része: fél év szakmai felkészítés a honvédség különböző alakulatainál. Az „acélkockák” az érettségivel rendelkező közkatona illetményére jogosultak, így rájuk is vonatkozik a tavaly év végén bejelentett 10%-os béremelés. Ingyenes számukra a laktanyai elhelyezés, az étkezés, a ruházati ellátás és utazási hozzájárulást is kaphatnak.

Aki a már megszerzett iskolai végzettségével (legalább általános iskolai) választaná ezt a hivatást, szintén csatlakozhat a honvédséghez, szerződéses vagy tartalékos katonaként. További információk:

 

Nyíregyházi Toborzó Iroda

4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 29.

Tel.: 06-42/501-030

Email: szabolcs.toborzo@mil.hu

www.iranyasereg.hu

Megosztás

Nyomja meg az alábbi gombot, a megosztáshoz.