Részvét

Részvétünket kifejezve a gyászoló család felé, mély fájdalommal tudatjuk, hogy életének 101. évében, 2021. március 22-én elhunyt Dr. Mezei Gábor a nemzetközi fuvarozás egyik legnagyobb hatású, ikonikus alakja. Búcsúztatására – a vírushelyzetre való tekintettel – szűk családi körben került sor.

Annak idején, Vásárosnaményban a Jókai utcában laktak és a II. Világháborúban zsidó származású rokonaival együtt Őt is elhurcolták…, de Istennek dolga volt még vele és túlélte a vészkorszakot.

 Dr. Mezei Gábor a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete első évtizedeinek fontos szereplője volt: 1966-ban beválasztották a Közúti Fuvarozók Nemzetközi Egyesületének (IRU) elnökségébe, amelynek 1973-tól elnöke is lett. Ugyanettől az évtől 1979-ig az MKFE elnöki tisztségét is betöltötte, 2003-ban pedig az MKFE tiszteletbeli tagjává választották. A Hungarocamion – és elődvállalatai – alapítójaként és vezérigazgatójaként keményen dolgozott a belföldi fuvarozás háború utáni újjászervezésén, és óriási szerepet vállalt abban, hogy a szocialista Magyarország megvesse lábát a nemzetközi áruszállítási piacon. Ennek volt köszönhető, hogy a keleti tábor országai közül hazánk lehetett az, amely már a hatvanas évektől sikerrel tudott árucikkeket, terményeket exportálni Nyugatra, és más, a keleti blokkhoz tartozó országok számára nehezen vagy egyáltalán nem elérhető importcikkeket szállítani Magyarországra.

Tevékenysége szakmai, emberi, de gazdaságtörténeti szempontból is egyedülálló: Mezei Gábor munkája és személye volt a garancia arra, hogy a magyar fuvarozási szektor felkerült a nyugati országok szakmai térképére is.

A vállalat – megelőzve a keleti blokk országainak fuvarozóit – rövid időn belül kirendeltségeket alapított többek között Hamburgban, Triesztben és Rotterdamban, majd Kuvaitban, Isztambulban, sőt, Bagdadban is feltűntek a Hungarocamion fuvarozói. A nemzetközi fuvarozáshoz szükséges adminisztrációs infrastruktúra kiépítésében volt szerepe az ez idő tájt a Mezei Gábor elnök által irányított Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének is, amely 1965-től vált az IRU tagjává, és adhatta ki a nemzetközi fuvarozáshoz akkor feltétlenül szükséges TIR Carnet-kat.

Dr. Mezei Gábort nagy tisztelet övezte: kortársai, kollégái szerint határozott, mindenkire figyelmet fordító vezető volt, aki mindenkitől – és elsősorban saját magától – elvárta és megkövetelte a kemény és lelkiismeretes munkát. A hazai közúti logisztika meghatározó alakja volt, távozásával hatalmas űrt hagyott maga után.

Emlékezzünk rá kegyelettel!

Nyugodjék békében!

 

A méltatás MKFE Kommunikáció alapján készült.

Köszönet Juhász Zsuzsannának.

Filep Sándor polgármester

Megosztás

Nyomja meg az alábbi gombot, a megosztáshoz.