Megható pillanatok a Városháza Nagytermében

Megszokott már, hogy városunkban az adventi időszak legfontosabb közösségi tevékenysége az adománygyűjtés, melyről a tavalyi nehéz esztendőben sem szerettünk volna lemondani!  2020-ban az adománygyűjtést a 14. év alatti vásárosnaményi beteg gyermekek megsegítésére hirdettük meg, mert hittük, hogy összefogással segíthetünk néhány család terhén.

Az adománygyűjtés eredményeként 1.802.000.- Ft pénzadomány gyűlt össze az erre elkülönített számlán, ebből Vásárosnamény Város Önkormányzata 1,1 millió Ft-tal támogatta az adománygyűjtést, melyet az adventi programsorozatra szánt összegből csoportosított át erre a célra.

Védőnőink segítségével (kiknek munkáját ezúton is köszönjük!) 29 beteg, támogatásra szoruló gyerek került a látóterünkbe, akiket a család helyzete és a betegségük jellege alapján különböző mértékben támogattunk. A támogatást oda ítélő társadalmi, szakmai testület szociális munkásból, védőnőből, tanítónőből és a szervezőből állt össze, akik 3 fajta támogatást dolgoztak ki. A legtöbb támogatottnak pénzbeli támogatást nyújtottunk, de vannak akiknek iskolai felszereléseket vásároltunk, akiknek arra volt a legnagyobb szükségük.

Az adományok átadására február 3-án délután, a Városháza nagytermében került sor azok számára, akik vállalták a nyilvánosságot. Megható és emlékezetes pillanatok voltak mindannyiunk számára!

Tudjuk, hogy ezzel nem tudjuk megoldani a családok minden gondját, de reméljük már az a tudat is sokat ad, hogy ismeretlenek segítik őket a hétköznapi harcukban, fontos, hogy érezzék, ebben a kisvárosban nincsenek egyedül!

Kívánjuk, hogy ez az év könnyebb legyen, a gyerekeknek jobb életet, a családoknak sok erőt és kitartást,  mindenkinek jó egészséget kívánunk!

Köszönjük  a támogatást, az önzetlen felajánlásokat, köszönjük azoknak akik ebben a nehéz időszakban is megnyitották a szívüket és a pénztárcájukat, KÖSZÖNJÜK!

TÁMOGATÓINK:

  • Vásárosnamény Város Önkormányzata
  • Swiss Krono Kft
  • Vprogress 2011 Kft
  • Ducsi és Társai Kft
  • Csekőné Pősze Erika
  • Pankotai Ferenc
  • Molnár Erzsébet
  • Noé-Márk Ker. Kft
  • Nagy Tímea
  • Filep Sándor
  • Vastag Barnabásné
  • Teodóra-Med Egészségügyi Kft
  • Filep Aurél
  • Szalainé Bíró Katalin
  • Insticei Zoltán Tibor
  • Szabó Béláné
  • Szőllősy László
  • Pálné Haklik Ildikó
  • Ostorházi Sándor
  • Tóthné File Dóra
  • Vass József
  • Hegedűs Antal Alajosné
  • Meggyesiné Szőke Mária
  • Szabó Sándor
  • Koncz László Richárd
  • Tar Ilona
  • Garamvölgyi Mihály
  • Tóth Józsefné
  • Liptákné Juhász Anikó
  • Erdélyi Viktória
  • Kapin Bertalanné
  • Biszkuné Csatlós Edina
  • Sziklainé Juhász Anikó
  • Bíró Éva
  • Zakor Noémi
  • Nyíriné Dr. Beregszászi Zsuzsanna
  • Kiss Ilona
  • Péter Ilona Tünde
  • Jócsákné Bán Ibolya

Tourinform iroda munkatársai

Megosztás

Nyomja meg az alábbi gombot, a megosztáshoz.