Pályázat lakhatási támogatás igénybevételére

Vásárosnamény Város Önkormányzata Képviselő-testületének

p á l y á z a t i      f e l h í v á s a

 

„Gólyafészek - Vásárosnamény fiataljainak helyben maradásáért” című, EFOP - 1.2.11-16-2017-00061 azonosítószámú pályázat keretében biztosított lakhatási támogatás igénybevételére

Jogosultsági feltételek:

 

A lakhatási támogatásra azok a 18 - 35 év közötti személyek jogosultak, akik Vásárosnaményban lakcímmel rendelkeznek, vagy Vásárosnaményba kívánnak költözni és a beköltözők legalább egyik tagja Vásárosnamény Város közigazgatási területén működő munkáltatónál foglalkoztatási jogviszonnyal vagy egyéni vállalkozással rendelkezik és akiknél fennállnak az alábbi együttes feltételek:

  1. vállalja, hogy életvitelszerűen, állandó lakcímmel rendelkezve Vásárosnaményban él a lakhatási támogatás megállapítását követő minimum 2 évig,
  1. vállalja, hogy a projekt programjaiban aktívan részt vesz,
  1. tudomásul veszi, hogy a lakhatási támogatás feltétele a településen végzett közösségi önkéntes tevékenység.

 

A lakhatási támogatás forrása, mértéke, formája:

 

A pályázati felhívásban az önkormányzat az ESÉLY-OTTHON „Gólyafészek - Vásárosnamény fiataljainak helyben maradásáért” című, EFOP - 1.2.11-16-2017-00061 azonosítószámú pályázat (a továbbiakban: Projekt) keretében felújított és berendezett lakások hasznosítását hirdeti meg az alábbiak szerint:

  1. A támogatás keretében 8 lakás kerül hasznosításra maximum 24 hónap időtartamra. A beköltözés kezdő időpontja a szerződéskötést követő 30 napon belül.
  2. A pályázat nyertesei legfeljebb 2 éven keresztül lehetnek lakói a projekt keretében felújított ingatlannak, az ezt követő időponttól a lakhatásra vonatkozó jogosultság megszűnik csereingatlan biztosítása nélkül.
  3. A projekt megvalósítását követő 60 hónapos fenntartási időszakban a lakhatási támogatásra vonatkozó pályázati felhívás 2 évente kiírásra kerül.
  • A pályázat nyerteseinek a lakhatásért nem kell lakbért fizetniük, kizárólag az általuk használt lakás igazolt rezsiköltségének megfizetésére kötelesek.
  1. A lakhatási lehetőség igénybevételének feltétele, hogy a beköltözők legalább egyik tagja Vásárosnamény Város közigazgatási területén működő munkáltatónál foglalkoztatási jogviszonnyal rendelkezzen és vegyen részt a projekt célkitűzéseinek megvalósításában, illetve a projektben meghatározott tevékenységekben.
  2. A lakhatási támogatásban részesülőnek kötelezettséget kell vállalnia arra, hogy a lakásba költözés időpontjától számított 3 napon belül ott állandó lakóhelyet létesít.
  3. A lakhatásban részesítettek számára kötelező a projekt megvalósítása, valamint fenntartási időszaka alatt legalább 10 nap közérdekű önkéntes tevékenység végzése a településen. Az önkéntes tevékenység végzésére szerződés készül.

A pályázatokat a felhívás mellékletében felsorolt lakásokra lehet benyújtani. Egy pályázó csak egy lakásra nyújthatja be igényét!

Nem nyújtható támogatás annak a pályázónak, aki Vásárosnamény Város Önkormányzatának vezető tisztségviselője, a képviselő-testület tagja, illetve előzőek bármely tagjával Ptk. szerinti közeli hozzátartozói viszonyban van.

A Képviselő-testület a beköltöző személyek kiválasztásánál előnyben részesíti a 30. életévet el nem érő pályázókat továbbá előnyben részesítheti:

  1. a településen hiányszakmával rendelkező pályázót,
  2. aki a projekt megvalósítása kezdetétől önkéntes tevékenységet végzett.

A lakhatási támogatásra benyújtandó pályázat tartalmi elemei:

  1. pályázati adatlap,
  2. a pályázó részletes önéletrajza,
  3. az értékelési szempontok alátámasztására szolgáló dokumentumok:

ca) nyilatkozat a jövedelmi és vagyoni viszonyokról, illetve az azokat igazoló dokumentumok,

cb) amennyiben van a pályázónak gyermeke úgy az ő születési anyakönyvi kivonata vagy annak pályázó által hitelesített másolata,

cc) vásárosnaményi székhelyű vagy telephelyű munkáltatóval megkötött munkaszerződés, kinevezés, megbízási szerződés, vagy egyéni vállalkozásról igazolás,

cd) amennyiben a pályázó a pályázat benyújtása előtt önkéntes munkát végzett, az arról szóló igazolás,

ce) nyilatkozat a Vásárosnaményban végezni kívánt önkéntes tevékenység vállalásáról,

cf) amennyiben a pályázó házas, élettársi vagy bejegyzett élettársi kapcsolatban él, az ezt bizonyító okirat vagy annak másolata, illetve élettársi kapcsolat esetén az erről szóló nyilatkozata,

cg) a pályázó személyi igazolványának pályázó által hitelesített másolata.

  1. nyilatkozat, hogy a pályázó nem vezető tisztségviselője Vásárosnamény Város Önkormányzatának, nem tagja az önkormányzat képviselő-testületének, illetve előzőekkel nem áll közeli hozzátartozói viszonyban.

A pályázat benyújtásához szükséges pályázati dokumentáció (adatlap, jövedelemi és vagyoni körülményekre vonatkozó nyilatkozat) a Városháza ügyfélfogadójában található meg, valamint az Önkormányzat honlapjáról letölthető.

 

A pályázat benyújtásának módja, határideje és feltételei

A pályázati űrlapot egy eredeti példányban az erre rendszeresített nyomtatványon, zárt borítékban – személyesen vagy postai úton – a szükséges mellékletek csatolásával az alábbi címre kell benyújtani: Vásárosnamény Város Önkormányzata, 4800 Vásárosnamény, Tamási Áron utca 1.

Kérjük, a borítékra írja rá: EFOP - 1.2.11-16-2017-00061 „Gólyafészek - Vásárosnamény fiataljainak helyben maradásáért” lakhatási támogatás pályázat.

További információ kérhető elektronikus levélben. (feketene@vasarosnameny.hu)

A pályázat beérkezésének határideje: 2021. június 23. (szerda) 1300 óra

 

A pályázatok elbírálásának határideje: a pályázatok beérkezését követő első rendes testületi ülés napja. A szerződéskötés határideje a képviselő-testületi döntés meghozatalát követő 15. nap.

A hiányosan, vagy nem megfelelően kitöltött pályázati űrlap javítására, a hiányzó mellékletek benyújtására, a pályázatok beadására nyitva álló határidő leteltét követően egy alkalommal van lehetőség. A hiánypótlásra nyitva álló idő, az erről szóló felhívás kézhezvételétől (az elektronikus levél címzetthez történő megérkezése) számított 2 munkanap. A hiánypótlási határidő elmulasztása jogvesztő. Hiánypótlási felhívás kiküldése kizárólag elektronikus úton történik.

 

A pályázatok elbírálásának rendje

A pályázatok elbírálása meghatározott értékelési szempontrendszer szerint megállapított pontszámok alapján történik. A Képviselő-testület zárt ülés keretében a Szociális, Egészségügyi és Művelődési Bizottság valamint a Városfejlesztési és Üzemeltetési Bizottság előzetes véleményezését követően dönt a támogatásban részesülőkről, illetve a részükre kiutalt lakásokról.

A képviselő-testület döntése ellen fellebbezésnek helye nincs. Jogszabálysértésre hivatkozással a Vásárosnaményi Járásbírósághoz címzett keresettel lehet fordulni.

A képviselő-testület döntéséről a pályázók írásbeli értesítést kapnak. A pályázatok eredményét az önkormányzat honlapján és helyben szokásos módon is közzéteszi.

 

A pályázó pályázata benyújtásával büntetőjogi felelősséget vállal azért, hogy a pályázati űrlapon és mellékleteiben az általa feltüntetett adatok a valóságnak megfelelnek. Tudomásul veszi, hogy amennyiben a pályázati űrlapon és mellékleteiben nem a valóságnak megfelelő adatokat tüntet fel, úgy a lakhatási támogatásból kizárható.

A pályázó pályázata benyújtásával hozzájárul ahhoz, hogy a pályázati űrlapon rögzített személyes adatait a pályázatot kiíró települési önkormányzat nyilvántartásba vegye és azokat a Támogatáskezelő részére – kizárólag a pályázat lebonyolítása és a támogatásra való jogosultság ellenőrzése céljából – átadja, illetve a lakhatási támogatás időtartama alatt maga kezelje. 

  1. melléklet a pályázati felhíváshoz.

 

 

P Á L Y Á Z H A T Ó   L A K Á S O K :

4800 Vásárosnamény, Szabadság tér  9. 1. számú lakás:

2 szoba, konyha, előtér, közlekedő, fürdőszoba, WC összesen 66,26 m2 alapterülettel.

 

 

4800 Vásárosnamény, Szabadság tér  9. 2. számú lakás:

2 szoba, konyha, előtér, fürdőszoba, WC, összesen: 59,89 m2 alapterülettel.

 

4800 Vásárosnamény, Szabadság tér 9. 3. számú lakás:

2 szoba, konyha, előtér, fürdőszoba, WC, összesen: 50,43 m2 alapterülettel.

 

 

4800 Vásárosnamény, Szabadság tér 9. 4. számú lakás:

2 szoba, konyha, előtér, fürdőszoba, WC, összesen: 57,63 m2 alapterülettel.

 

 

4800 Vásárosnamény, Szabadság tér 9. 5. számú lakás:

1 szoba, konyha, előtér, közlekedő, fürdőszoba, WC, összesen: 45,35 m2 alapterülettel.

 

 

4800 Vásárosnamény, Szabadság tér 34. 1/3. szám alatti lakás:

2 szoba, konyha, étkező, előtér, fürdőszoba, WC, összesen: 53,41 m2 alapterülettel.

 

4800 Vásárosnamény, Szőlőskert u. 39. szám alatti iker családi lakóház 1. sz. lakás:

2 szoba, konyha, kamra, előtér, közlekedő, fürdőszoba, WC, összesen 70,41 m2 alapterülettel

és a hozzá tartozó udvar, kert.

 

4800 Vásárosnamény, Szőlőskert u. 39. szám alatti iker családi lakóház 2. sz. lakás:

2 szoba, konyha, kamra, előtér, közlekedő, fürdőszoba, WC, összesen 69,79 m2 alapterülettel és a hozzá tartozó udvar, kert.

Megosztás

Nyomja meg az alábbi gombot, a megosztáshoz.