2016. november 25-én megható ünnepség keretében tisztelegtünk az 1944. novemberében „Málenykij Robotra” elhurcoltak emlékének.
Dr. Pótor Imre református lelkipásztor istentisztelete után aLónyay Menyhért Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola növendékei név szerint felsorolták a levéltári kutatások alapján eddig rendelkezésre álló adatokban szereplők neveit, születési adatait, s a „sorsukat”, azaz, hogy „hazatért”, „meghalt”, „sorsa ismeretlen”. A gyermekek a „gulág költészet” verseivel elevenítették fel a 70 évvel ezelőtti eseményeket, a Liszt Ferenc Vegyes Kar közreműködésével.
Dr. Tilki Attila országgyűlési képviselő és Tóth Lajos címzetes igazgató beszéde tette teljesebbé a képet.
Ezután az egyházak képviselői megáldották a Kraszna jobb partján található elhurcoltak emlékműve mellett felállított emléktáblát, majd az emlékezés jegyében koszorúkat helyeztek el a megjelentek.
Az emlékmű környezete megújult, emlékparkká alakult, ahol minden „érintett”, vagy csak „arra járó” leróhatja kegyeletét, vagy leülhet egy kicsit emlékezni…
Köszönet a megemlékezőknek, az ünnepi műsor összeállítóinak, betanítóinak, szereplőinek, és a támogatóEmberi Erőforrás Támogatáskezelőnek, valamint Vásárosnamény Város Önkormányzatának.
{gallery progressive=1 quality=100 layout=fix slider=boxplus.slider rows=1 cols=3 width=360 height=240}gulag{/gallery}