Nefelejcs – ne felejts!

  1. május 25. – Az Eltűnt gyermekek világnapja

 

Minden évben május 25-én tartják az eltűnt gyermekek világnapját az 1979. május 25-én New Yorkban eltűnt 6 éves kisfiúra, Etan Patzra és társaira emlékezve. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet az eltűnt illetve bántalmazott gyerekek ügyében a megelőzés illetőleg az országok közötti együttműködés fontosságára.

 

Az eltűnt és bántalmazott gyermekek világnapjának legfőbb jelképe a kék nefelejcs.

 

 

Nefelejcs: igaz szerelem, emlékek. Nevében hordozza jelentését. Figyelmeztet arra, hogy ne felejts! Az emlékezet, akár az emberiség egyetemes emlékezete, akár a mindennapokban való jó emlékezet megőrzése viszi előre a történelmet és az emberiséget. A visszaemlékezés üzenetét hozta el ez a kis kék virág. Régi magyar neve szemvigasztaló. Jelentése virágnyelven: „Három szó fejezi ki a viszontlátás vágyát: ne felejts engem!”.

(Forrás: www.ironkate.eoldal.hu/cikkek/viragok---jelentese-.html)

Nagyon fontos üzenetet hordoz az eltűnt gyermekek vonatkozásában is, hiszen amikor egy gyermek eltűnéséről hallunk minél előbb viszont szeretnénk őt látni és biztonságban tudni.

A májusi hírlevelünkben éppen ezért szeretnénk az emberek figyelmét felhívni arra, hogy mennyire fontos odafigyelnünk egymásra. Tudnunk kell, mi az oka annak, ha saját családunkban, környezetünkben eltűnik valaki, mi lehetett a háttérben, és hogy mit tehetünk a megtalálása érdekében.

Magyarországon minden évben több ezer gyermek eltűnését jelentik be. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 2019. évben összesen 2552 esetben indult eljárás gyermek- és fiatalkorú eltűnése miatt. Az eltűnt gyermekek keresése, körözése közigazgatási eljárás keretében történik, amit 90 napon belül le kell zárni, de ez nem azt jelenti, hogy a hatóság nem keresi tovább az eltűntet, hiszen az eltűntek adatai 20 évig folyamatosan benne vannak a keresettek körében.

Az eltűnések többsége a megyében található lakásotthonokban élő gyermekek szökéséből adódik, szerencsére nagyon kevés számban történik családból való eltűnés. Tapasztalataink szerint többségük rövid időn belül előkerül. Főleg a gyermekotthonokból elszökött gyerekek esetében jellemző, hogy pár napon belül visszakerülnek. Vannak azonban olyan esetek is, ahol hetekig/hónapokig nincs tudomásunk a gyermek hollétéről, annak ellenére, hogy minden lehetséges intézkedést megtettünk a felkutatása érdekében.

A gyermekotthonból eltűnt gyermekek rendszeresen szöknek haza a családjaikhoz, vagy rokonokhoz, akik sok esetben megnehezítik a hatóság munkáját, mivel bújtatják a megszökött gyereket. Rosszabb esetben céltalanul csavarognak hasonló „sorstársaikkal”, barátnak hitt kortársaikkal vagy olyan felnőttel, aki kihasználja ezeknek a gyerekeknek a sebezhetőségét.  Ez nagy veszélyt rejt magában, mivel sokkal könnyebben válhatnak gyermekprostitúció vagy más bűncselekmény áldozatává vagy elkövetőjévé.

Szomorú tény, hogy a nevelőotthonokból elszökött lányokat sokszor prostitúciós tevékenységet folytatva állítják elő a rendőrök.

 

 

Az eltűnések lehetséges okai:

  • kisebb gyerekeknél előfordulhat, hogy belemerül a játékba és elkóborol
  • kalandvágy (felnőttként akar viselkedni, szórakozni szeretne, tiltott dolgokat kipróbálni)
  • „plázázás”
  • veszekedés szülőkkel/nevelőszülőkkel/nevelővel
  • félelem pl.: bizonyítványosztást követően nem mer hazamenni, mert fél a szülő reakciójától
  • családon belüli erőszak, bántalmazás, elhanyagolás, nyomasztó családi légkör
  • gyermekotthonokban élőknél az intézeti körülmények
  • bűncselekmény áldozatává válnak (emberrablás, emberkereskedelem, szexuális ragadozók áldozatai lesznek, emberölés)

Mi magunk mit tehetünk, ha gyermekünk eltűnt?

 

  • Legfontosabb annak megelőzése, hogy gyermeknek megforduljon a fejében, hogy elkóborol, megszökik otthonról, akár csak kalandvágyból is. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, mennyire fontos, hogy szülőként, nevelőként ismerjük a gyermekünket, igyekezzünk saját életünkkel példát mutatni, helyes értékrendet közvetíteni, szakítsunk időt az őszinte, nyitott beszélgetésekre, közös időtöltésekre, ismerjük meg barátait, de a legfontosabb hogy bizalommal, szeretettel és odafigyeléssel forduljunk gyermekünk felé.
  • Barátok, rokonok, iskolás társak, ismerősök körében érdeklődni, hogy mit tudnak az eltűntről, látták-e, beszéltek-e vele, ha igen utalt-e arra hogy szeretne valahova elmenni stb.
  • Érdemes megnézni azokat a helyeket, amelyeket szabadidejében szívesen látogat a gyerek.
  • Értesíteni a Rendőrséget és hatékonyan közreműködni a hatósággal a gyermek felkutatása érdekében.
  • Segítségért fordulhatunk a 116-000-ás ingyenesen hívható telefonszámon a Kék-Vonal Alapítvány munkatársaihoz.

 

Mindenki kötelessége az eltűnt gyermekek feltalálását, családba, otthonba történő visszatérését támogatni, segíteni!

Ne menjünk el egy csavargó, tétlenkedő, látszólag egyedül lévő gyermek mellett, kérdezzünk rá: segíthetünk-e neki? Sok esetben ez vezethet minél előbbi feltalálásukhoz.

Amennyiben mégis eltűnt vagy megszökött a gyermekük, minden esetben értesítsék a Rendőrséget, hogy minél hamarabb újra láthassák.

 

 

A Kék Vonal Eltűnt Gyerekek Segélyvonala 2008 júniusa óta várja a 116-000-s telefonszámon az eltűnt, szökésben lévő vagy szökést fontolgató gyerekek, fiatalok és az értük aggódó felnőttek hívásait.

Vállalják az otthonról vagy intézetből eltűnt gyerek és gondozói közötti közvetítést, segítik a gyerek biztonságos helyre juttatását. Határon átnyúló ügyekben kapcsolatot alakítanak ki más országok hatóságaival, civil szervezeteivel. Gyerekeltűnéssel kapcsolatban is vállalnak webkonzultációt a www.kek-vonal.hu oldalon keresztül.

Az eltűnésről személyesen is megtehetik bejelentésüket

a helyi rendőrkapitányságokon vagy a jól ismert

112-es központi segélyhívó telefonszámon!

 

 

Hogy minden gyermek hazataláljon!

 

 Bűnmegelőzési tanácsokért vagy bármely információval kapcsolatban forduljon hozzánk bizalommal az impresszumban található elérhetőségeken: