vasárnap, július 21, 2019
Betûméret

Kilencedszer dördült el a startpisztoly, és indult újra április 29-én a háziorvosok és munkatársaik, a nővérek presztízsét és megbecsülését erősító pályázat az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkárságának égisze alatt, folytatva a nemes versengés sokéves hagyományait. Az egykori  „Az év praxisa a Kárpát- medencében” pályázat neve megújult, koncepciója azonban változatlan. A hírt Dr. Horváth Ildikó államtitkár- a zsűri elnöke-  jelentette be a pályázat budapesti sajtótájékoztatóján.

Az elmúlt években 8 esztendő alatt több mint 1600 hazai és határon túli remek háziorvos, és legalább ennyi nővér élvezhette páciensei és tágabb környezete elismerését, vehetett részt a nemes versengésben. Közülük 160-an vehették át „Az év praxisa a Kárpát medencében „kitüntető elismerést, amit idén „ A nemzet háziorvosa” váltott fel. A hosszú évek hagyományaival büszkélkedő pályázatra 2018-ban majd 300 ajánlás érkezett. A kiírók szeretnék, ha a médiában nemcsak az jelenne meg, hogy a betegeiket elhanyagoló orvosok és nővérek a magyar egészségügy szereplői, hanem az is, hogy a hivatásuknak élő háziorvosok és nővérek vannak többen! A pályázat idén is az emberséges és szakmailag is elhivatott gyógyítókra, a példaértékű háziorvos-beteg kapcsolatokra, a felnőtt és gyermek háziorvosok kitartó, szolgálatkész munkájára szeretné irányítani a szélesebb nyilvánosság figyelmét, határon innen és határon túl.  

Az orvosokat elsősorban pácienseik ajánlhatják. Ugyanakkor várják az önkormányzatok, polgármesteri hivatalok, alapítványok, iskolák, idős otthonok, egyházkerületek, szerkesztőségek ajánlásait is, hiszen a tavalyi nyertesek ajánlói között ott volt például Györe, Arló, Újszilvás, Sándorfalva polgármestere, a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete, a nyírmihálydi és a marosvásárhelyi református lelkész, a Kárpáti Igaz Szó szerkesztősége, valamint a Házi Gyermekorvosok Egyesülete is.

A pályázat portáljának archívumában olvasható szép és megható történetek főszereplői között akadt családorvos, aki az utolsó percben is ott ült rákos betege mellett és fogta a kezét, olyan is, aki aki házhoz viszi a recepteket, ha kell, kiváltja a gyógyszert, de olyan is, aki megszervezi az utazást a szűrővizsgálatokra, és éjszaka is számíthatnak rá betegei.

A zsűri tagjai: Dr. Horváth Ildikó az EMMI egészségügyért felelős államtitkára, Berszán Lajos gyimesi plébános, Béres Klára a Béres Alapítvány elnöke, Dr. Farsang Csaba professzor a Magyar Hypertonia Társaság örökös, tiszteletbeli elnöke, Dr. Lőrinczi Zoltán a Kárpát-medencei magyar oktatás fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár, Dr. Rurik Imre professzor a Debreceni Egyetem Családorvosi és Foglalkozás-egészségügyi Tanszékének vezetője, Sztankó Péter, a Webbeteg és a DRportál képviseletében, valamit Tóth Róbert az Egis belkereskedelmi igazgatója. A zsűri döntése után a páciensek majd két héten át szavazhatnak interneten a bíráló bizottság által kiválasztott tíz magyarországi és tíz határon túli háziorvosra.

A háziorvosról és a nővérről szóló történeteket idén is a www.evpraxisa.hu honlapon várják a szervezők szeptember 14-ig!

 

Eseménynaptár

Július 2019
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL

Cím: 4800 Vásárosnamény
Tamási Áron u. 1.
Tel/Fax.: (06-45) 470-022; 470-035; 470-225
E-mail: hivatal@vasarosnameny.hu

Hivatali ügyfélfogadás
Hétfő: 8:00 - 12:00 | 13:00 - 16:00
Kedd: NINCS ÜGYFÉLFOGADÁS
Szerda: 8:00 - 12:00 | 13:00 - 16:00
Csütörtök: 8:00 - 12:00
Péntek: 8:00 - 12:00

 

Térítési díj befizetés és ügyintézés
Hétfő: 9:00 - 11:45 | 12:45 - 16:00
Kedd: NINCS ÜGYFÉLFOGADÁS
Szerda: 9:00 - 11:45 | 12:45 - 16:00
Csütörtök: 9:00 - 11:45 | 12:45 - 16:00
Péntek: 9:00 - 10:00

 

Vásárosnaményi Járási Hivatal Kormányablak Osztály

Cím:4800 Vásárosnamény, Tamási Á. u. 1.
Tel: 45/795-079 Fax:45/795-080 (az ügyintézők melléken érhetőek el)
Időpontfoglalás: személyesen, telefonon, interneten (magyarorszag.hu)

Nyitvatartás
Hétfő: 7:00 - 17:00
Kedd: 8:00 - 16:00
Szerda: 8:00 - 16:00
Csütörtök: 8:00 - 18:00
Péntek: 8:00 - 16:00

(16 óra után csak bankkártyás fizetésre van lehetőség)

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KORMÁNYHIVATAL VÁSÁROSNAMÉNYI JÁRÁSI HIVATAL
további elérhetőségei, egyébb információk

Top Free Bets Bonuses view here.