Üzletek és kereskedők nyilvántartása az Országos Kereskedelmi Nyilvántartó Rendszerben
A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 3. § (1) és (3) bekezdései értelmében, aki Magyarország területén kereskedelmi tevékenységet kíván folytatni, köteles az erre irányuló szándékát a kereskedelmi hatóságnak bejelenteni, illetve egyes meghatározott termékek forgalmazására működési engedélyt kérelmezni.
Az Országos Kereskedelmi Nyilvántartási Rendszer a kereskedelmi tevékenységet végzőket az alábbi két csoportba rendszerezi:
A kereskedelmi üzlettel rendelkezők nyilvántartása az alábbi linken érhető el:
https://oknyir.kh.gov.hu/Kereses/Uzlet
Azon kereskedőknek a nyilvántartása, akik mozgóboltot üzemeltetnek, piacon, vásáron, közterületen, automatából, a termék előállításának helyén, üzleten kívül, illetve csomagküldő kereskedelem útján értékesítenek, az alábbi linken érhető el:
https://oknyir.kh.gov.hu/Kereses/Kereskedo
Vásárok, piacok, helyi termelői piacok és bevásárlóközpontok nyilvántartása az Országos Kereskedelmi Nyilvántartó Rendszerben
A vásárokról, a piacokról, és a bevásárlóközpontokról szóló 55/2009. (III. 13.) Korm. rendelet
1. § (1) bekezdése alapján a rendelet hatálya a Magyarország területén rendezett, illetve tartott vásárokra, piacokra és üzemeltetett bevásárlóközpontokra, valamint a vásárokon, a piacokon és a bevásárlóközpontokban folytatott kereskedelmi tevékenységre terjed ki. A Korm. rendelet 4.§ (1) bekezdése szerint kereskedelmi hatóságként a Kormány a vásár, a piac, a helyi piac, valamint a bevásárlóközpont helye szerinti jegyzőt jelöli ki.
Az Országos Kereskedelmi Nyilvántartási Rendszerben az alábbi nyilvántartások találhatóak:
A vásárok nyilvántartása az alábbi linken érhető el:
https://oknyir.kh.gov.hu/Kereses/Vasar
A piacok nyilvántartása az alábbi linken érhető el:
https://oknyir.kh.gov.hu/Kereses/Piac
A helyi termelői piacok nyilvántartása az alábbi linken érhető el:
https://oknyir.kh.gov.hu/Kereses/HelyiTermeloiPiac
A bevásárlóközpontok nyilvántartása az alábbi linken érhető el:
https://oknyir.kh.gov.hu/Kereses/BevasarloKozpont
A képviselő-testület megválasztandó tagjai számának meghatározása
Az ENI CBC Magyarország-Szlovákia-Románia-Ukrajna 2014-2020 Program keretében Vásárosnamény Város Önkormányzata támogatást nyert el.
A pályázat 2020-ban került benyújtásra, a támogatás pedig az Európai Szomszédsági Támogatási Eszközből társfinanszírozott. Jelen pályázat nemzetközi mivoltából adódóan megvalósítása határon túli partnereinkkel közösen történt: Majtény Község (Szatmár Megye, Románia) és Visk Nagyközség (Huszti Járás-Kárpátalja, Ukrajna).
A pályázat keretében Vásárosnamény Város Önkormányzata a következő eszközöket vásárolta meg: 2 motoros vízszivattyú, 1 nyomótömlő, 2 darab láncűrész és egy elektromos aggregátor.
Ezen kívül egy meglévő önkormányzati tulajdonban lévő, árterületen elhelyezkedő ingatlan is felújításra került, amely katasztrófavédelmi bázisként funkcionál majd.
A projektben, a partnerek egyéni beszerzésein túl, alátámasztva a határon átnyúló jelleget, közös tevékenységeket is megvalósítottak. Ezen közös tevékenységek közül a projekthez kapcsolódóan Vásárosnamény a következő tevékenységek elvégzéséért volt felelős: - Tanulmány készítése a települések árvíz és belvíz veszélyeinek feltérképezése céljából, - Nyitó projekt konferencia szervezése, továbbá számos kötelező kommunikációs tevékenység megvalósítása.
A partnerek több közös, a megvalósításhoz kapcsolódó találkozót szerveztek, melyek közül kettőnek Vásárosnamény szolgált helyszínéül.
A projekt teljes költségvetése: 613 354,65 Euró, ebből Európai Uniós forrás: 552 019,18 Euró, állami társfinanszírozás 24 020,43 Euró és az Önkormányzatok önereje pedig 37 315,04 euró.
A pályázat eredményeként a fentebb említett eszközök megvásárlásán felül fontos volt a hozzáadott érték, hogy Önkormányzatunk nemzetközi pályázati tapasztalatot szerezhetett, hiszen jelen pályázat megvalósítása nemzetközi partnerségben zajlott. A projekt sikeres lezárását követően Önkormányzatunknak lehetősége nyílik, más határon átnyúló források elnyerésére is, hiszen már jelen pályázatnak köszönhetően rendelkezik a szükséges tapasztalattal.
2021. július 20-án Vásárosnamény Város Önkormányzata szervezésében megrendezésre került a projekt nyitó konferenciája.
2022. május 3-án Önkormányzatunk megtartotta a közös gyakorlat és workshop rendezvényét.
2023. május 30-án megrendezésre került a projekt zárórendezvénye Majtény község megszervezésében, ahol a partnertelepülések polgármesterei aláírták az együttműködési megállapodást, amely a jövőbeli esetleges közös projektekre, együttműködésre és közös gyakorlatok szervezésére vonatkozik.
A projekt címe: „Cross-border harmonized response to risks and disasters”
A projekt azonosítószáma: HUSKROUA/1901/8.1/0089
A pályázat megvalósítása: 2021.06.01-én kezdődött és 2023. május 31-én zárult.
A projekt teljes költségvetése: 613 354,65 Euró
Sajtóközlemény
„Kraszna sétány kialakítása Vásárosnaményban”
2023/07/19
Vásárosnamény Város Önkormányzata „Kraszna sétány kialakítása Vásárosnaményban” című TOP_PLUSZ-1.1.3-21-SB1-2022-00014 azonosítószámon pályázatot nyújtott be, melynek eredményeképpen 498 434 890 millió forint vissza nem térítendő támogatást ítéltek meg számára. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében az európai unió és a magyar kormány támogatásával valósul meg, mely a település turisztikai vonzerejét és az itt élő lakosság életszínvonalát növeli.
Vásárosnamény Város Önkormányzata TOP_PLUSZ-1.1.3-21-SB1-2022-00014 azonosítószámon „Kraszna sétány kialakítása Vásárosnaményban” címmel pályázatot nyert. A projekt 498 434 890 forint összegű európai uniós támogatás segítségével a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg.
A fejlesztés keretében Vásárosnamény Város egy régóta tervezett és eddig forráshiány miatt fejlesztéshiányos területének, a város és a Kraszna-torkolat közötti területének turisztikai célú fejlesztését kívánja megvalósítani. A beruházás révén a Kraszna folyó melletti sétány, függőhíd, kilátó, vízitúra megállóhely kiépítése valósul meg.
Elsődleges helyszíne Vásárosnamény Központi részétől a Szabadság tértől és a helyi piactól néhány méterre helyezkedik el. A Kraszna folyó töltésén hamarosan kerékpárutat is építünk. E kerékpárutat a gyalogosforgalomra is gondolva vezetjük el a néhány méterrel alacsonyabban fekvő, tervezett sétányra. Közvetlenül a meglévő piaccsarnok épülete mögött, az árvízvédelmi töltésről levezető kerékpárút és gyalogjárda nyomvonalától néhány méterre vizitura magállóhelyet tervezünk megvalósítani.
A projekt másodlagos helyszíne közvetlenül a Kraszna folyó torkolatánál található. A két megvalósítási helyszínt egy természet közeli burkolattal kialakított sétány köti majd össze, cca. 980 m hosszúságban. A sétány mentén kerékpáros pihenő öblök és pihenőpadok kerülnek elhelyezésre. Az éjszakai megvilágításról a sétányba helyezett lámpatestek, és napelemes kandeláberek fognak gondoskodnak.
A Kraszna folyó torkolatánál a sétány végén, a folyó két partján 1-1 vasbeton alaptesten, és vasbeton alsó szintekre fa falszerkezetű kilátó épül. A kilátókat árvízszint feletti magasságban függőhíd köti össze. Ennek megvilágításához a szükséges áramot a kilátókon elhelyezett napelemek termelik meg. A tervezett fejlesztés keretében digitális technológiákat, eszközbeszerzést tervezünk, olyan digitális megoldások részesítünk előnyben, amelyek az életminőség, gazdálkodási környezet javítását szolgálják, valamint ezekhez kapcsolódó okos analitikai platformok kialakítását építjük be a pályázatba (például: kerékpárszámláló, Kraszna élővilágát bemutató interaktív tábla, stb.).
A tervezett sétány, a kilátó és a kialakítandó természeti környezet a két folyó torkolatánál ötvözné a természet és a város találkozását. A fejlesztett környezet a természet adta turisztikai látványosság mellett lehetőséget nyújt gyermekeink szabadtéri kikapcsolódásához, valamint remek helyszínt biztosít az egészséges életmód és a kültéri sportok kedvelőinek.
A projekt tervezett befejezési dátuma: 2026.04.30.
A projektről bővebb információt a www.vasarosnameny.hu oldalon olvashatnak.
További információ kérhető:
TÁJÉKOZTATÓ
A KÖZÉTKEZTETÉS RENDJÉRŐL 2024/25-ES TANÉVRE
Általános tudnivalók
Vásárosnamény Város önkormányzata fenntartásában működő Vásárosnaményi Humán Szolgáltató Központ biztosítja a városban működő, oktatási-nevelési intézményekbe járó tanulók és felnőttek étkeztetését. Az intézmény három főzőkonyhával (Nagykonyha, Petőfi konyha, Óvoda konyha) valamint kettő tálaló konyhával (Eötvös konyha, Kölcsey konyha) látja el a közétkeztetési feladatait.
Az intézményi étkeztetés keretében az étkezés kizárólag a hatályos, gyermekek védelméről szóló 1997. évi XXXI. törvény értelmében a tanítási napokon vehető igénybe.
A gyermekintézményekben – napközbeni ellátás keretében- biztosított étkeztetés térítési díjának megfizetésére az ellátást igénylő (szülő, más törvényi képviselő) köteles.
Közétkeztetés ügyintézése:
Az étkeztetést biztosító intézmény: Vásárosnaményi Humán Szolgáltató Központ
Intézmény fenntartója: Vásárosnamény Város Önkormányzata
Étkeztetés ügyintézésére szolgáló iroda címe: 4800 Vásárosnamény Rákóczi F. út 32/B (gyermekjóléti Központ mögött)
Étkeztetési ügyintézők: Czomba Ágnes, Vas Adrienn
Telefonszám: (45) 432-960
Ügyfélfogadási rend: hétfő, szerda: 7.30-16.30, kedd, csütörtök: 7.30-16.00, péntek: 7.30-12.00
E-mail: czomba.agnes@vasarosnameny.hu; vasadrienn@vasarosnameny.hu;
1. Az étkeztetés igénybevételének menete
A közétkeztetésben érintett intézményekben tanuló/felnőtt étkezők esetén, az étkezés a nyilatkozatok hiánytalan kitöltésével és a csatolandó dokumentumokkal együtt igényelhető. A nyilatkozatok letölthetőek (www.vasarosnameny.hu ) honlapról. A nyilatkozatok a törvényi előírásokat tartalmazzák. Intézményváltás esetében új nyilatkozatokat szükséges benyújtani.
A gyermekétkeztetéshez a nyilatkozatot a 2024/2025-es tanévre vonatkozóan kötelező kitölteni az étkezés igényléséhez abban az esetben is, ha a gyermek kedvezményes étkeztetésre nem jogosult.
Az étkezési igényt kérjük 2024. augusztus 1-ig jelezni, majd a nyilatkozatokat, kedvezményre jogosító igazolásokat legkésőbb 2024. augusztus 15-ig SZEMÉLYESEN leadni.
Felhívjuk figyelmüket, hogy az igénylőlapok leadása hiányában nem áll módunkban étkeztetést biztosítani gyermeküknek 2024. szeptember hónaptól.
A nyilatkozatok eljuttatása: közétkeztetési iroda címére (4800 Vásárosnamény Rákóczi Ferenc út 32/B), vagy az oktatási és nevelési intézmények titkárságára.
2. Ingyenes vagy kedvezményes intézményi gyermekétkeztetés érvényesítéséhez szükséges nyomtatványok (nyilatkozatok) és a jogosultság jogcímét igazoló dokumentumok
Kedvezmény abban az esetben érvényesíthető az étkezési térítési díjban, ha az étkező legalább az ebédet megrendeli.
A nyilatkozatok eredeti példányát meg kell őriznünk, ezért kérjük, a hiánytalanul, olvashatóan kitöltött, aláírással ellátott bizonylatokat a határidő betartásával juttassák vissza részünkre. A hiányosan kitöltött (pl.: hiányzik a lakcím, tanuló adatai, kedvezmények jelölése stb.), nyilatkozatokat nem áll módunkban elfogadni.
Az ingyenes vagy kedvezményes intézményi étkeztetés igénybevételéhez be kell nyújtani a kedvezményre való jogosultság igénybevételét, a jogosultságot igazoló dokumentumokat. Igazolások hiányában a kedvezményt nem tudjuk érvényesíteni. Ebben az esetben a támogatás nélküli teljes árat kell fizetni!
A gyermekek védelméről szóló 1997.évi XXXI. törvény (Gyvt.), valaminta 328/2011.(XII.29) sz. Kormányrendelet alapján a kedvezményre jogosító nyilatkozatok érvényesítéséhez szükséges papírok:
100 % gyermekétkeztetési térítési díj kedvezményben részesülhet az a tanuló, aki:
1. Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő jogcímen:(Bölcsődés, óvodás és általános iskolás gyermek esetében a kedvezmény mértéke 100%, középiskolás gyermek esetében 50%-os a kedvezmény)
Benyújtandó: a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság jogerős határozatának bemutatása.
2. Nevelésbe vették jogcímen:
Igazolása: 328/2011.(XII.29) Kormányrendelet 9.melléklete, amely alátámasztja a nevelésbe vételt, ezt a gondozási helyet biztosító intézmény vezetője tölti ki.
50%-os gyermekétkeztetési térítési díj kedvezményben részesülhet az a gyermek aki(t)
1. Tartósan beteg vagy fogyatékos gyermek jogcímen: óvodás gyermek esetében 100% a kedvezmény mértéke iskolás gyermek esetén 50%-os a kedvezmény
Igazoló dokumentuma: a Magyar Államkincstár által rendszeresített, jogosultságot igazoló érvényességi időszakot tartalmazó okirat, családi pótlék megállapításáról szóló Határozat, szakorvosi igazolás, (SNI) Szakértői Bizottság Szakértői Véleményének
FONTOS: A hatósági kártya önmagában nem elegendő igazolási mód!
Nagycsaládos kedvezmény: (3 vagy több kiskorú, vagy eltartott gyermeket nevelő család)
Hatósági bizonyítvány a családi pótlék folyósításáról. Óvodás gyermek esetében 100% a kedvezmény mértéke iskolás gyermek esetén 50%-os a kedvezmény
A gyermekek számában történő változást az intézmény vezetőjének aváltozást követő 15 napon belül írásban be kell jelenteni. 25 év feletti (bármilyen képzésben résztvevő) tanuló gyermek NEM számít bele a családban nevelkedő gyerekek létszámába, kivéve hasúlyos fogyatékossággal él és ezt igazolják!
3. Diétás étkezés igénylése esetén a szolgáltató az alábbi igazolások ellenében biztosíthatja a diétás étkezést:
Diétás étkezés igényléséhez feltétlenül szükséges a jogszabályban nevesített szakorvos igazolása. (endokrinológia, gasztroenterológia, diabetológia, allergológia és klinikai immunológia, stb szakvélemény).
A szakorvosi igazolás a szakorvos által kitöltött „ Magyar Államkincstár” Igazolás tartós beteg, vagy súlyosan fogyatékos gyermekről nyomtatvány másolata, ha ezen a nyomtatványon nincs diéta típusának (allergén anyagok) összetételének pontos meghatározása, a szülőnek szükséges kérni egy olyan igazolást is a szakorvostól/háziorvostól, melyen egyértelműen fel van tűntetve az érzékenységet kiváltó anyagok, ebben az esetben a két igazolás csak együtt érvényes.
A diétás étkeztetést, vállalkozási szerződés alapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Jósa András Tagkórházból biztosítjuk!
A különböző jogcímekre járó jogosultságok nem vonhatóak össze! Célszerű minden kedvezményt feltüntetni az esetleges problémák elkerülése érdekében.
4. Az étkezés térítési díjának fizetésének módja:
Vásárosnamény Város Önkormányzata Képviselő-testületének az önkormányzat által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról szóló 15/2015. (XII.18.) önkormányzati rendelet alapján az étkezésért térítési díjat kell fizetni.
Az étkezési térítési díjat, tárgyhót megelőzően kell megfizetni. Étkezni csak az étkezési térítési díj megfizetését követően lehet. ( ez alól kivétel a tanítási év kezdő hónapja, szeptember hó)
A fizetendő térítési díjról minden esetben számlát állítunk ki.
Fizetési módok:
Átutalással: (a Vásárosnaményi Humán Szolgáltató Központ 11744065-16820687 számú számlájára a közlemény rovatban az étkező nevének, osztályának és a számla sorszámának feltüntetésével)
Készpénzzel: (csekk formájában, amit a Vásárosnaményi Humán Szolgáltató Központ Vásárosnamény Rákóczi Ferenc utca 32/b. számon lévő irodában, és a számla mellé csatolva kaphat. )
Online fizetéssel: POS terminálon keresztül bakkártyával /SZÉP kártyával elfogadóhely: Vásárosnamény Rákóczi Ferenc utca 32/b,
Tartozás:
Két hónapot meghaladó térítési díj tartozása esetében az étkezés megszüntetethető, a fennálló tartozás behajtásra kerül.
Túlfizetés:
Az étkezési térítési díj túlfizetésének az összeghét 30 napon belül átutalással visszafizetjük, vagy a következő hónapban jóváírjuk.
5. Lemondás, hiányzás:
Távollét, betegség esetén az étkezés lemondását a közétkeztetési irodában kell jelezni – kizárólag telefonon vagy személyesen.
Tárgynapot megelőző munkanap 10 óráig lehet lemondani a következő napi étkezési igényt. (pl.: pénteken 10 óráig kell leadni a hétfői napra a lemondást).
A lemondást, hiányzást nem az oktatási- nevelési intézményben kell jelezni.
Az étkező hiányzása nem vonja maga után automatikusan az étkezés lemondását.
Ettől későbbi időpontban való lemondás érvényesítésére nincs lehetőség.
6. Adatváltozás
A tanév során felmerülő bármilyen változást (pl.: adatmódosulás, intézményváltás, kedvezmény jogosultságának megszűnése) a változást követően azonnal a közétkeztetési irodába írásban szükséges jelezni.
Étkezési mód módosítását, megszüntetését kizárólag írásban – évente egyszer – áll módunkban elfogadni.
Az étkezés módja a bejelentést követő hónaptól változtatható.
7.Panaszkezelés
A beérkezett fogyasztói reklamációk, problémák kezelése azonnali helyszíni vizsgálattal, ellenőrzéssel az élelmezésvezető bevonásával történik.
Az étel mennyiségi, minőségi kifogása a 45-570-218 telefonszámon vagy a koncz.edina@vasarosnameny.hu e-mail címen jelenthető be munkanapokon.
8. Fizetendő térítési díj (2024. április 1-tól):
A jogszabályi előírásoknak való megfelelés érdekében Vásárosnamény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 27/2024. (II.28.) önkormányzati határozatával döntött a gyermekétkeztetés nyersanyag normájának és térítési díjának emeléséről.
A |
B |
||
Ellátotti csoport |
NYERSANYAGNORMA (nettó) összegben meghatározva |
FIZETENDŐ TÉRÍTÉSI DÍJ (bruttó összeg) |
|
1 |
Bölcsődés gyermekek |
Reggeli: 150 Ft |
Reggeli: 190 Ft |
2 |
Óvodás gyermekek |
Tízórai: 165 Ft Ebéd: 275 Ft Uzsonna: 110Ft Összesen: 550 Ft/fő/nap |
Tízórai: 210 Ft Ebéd: 350 Ft Uzsonna: 140 Ft Összesen: 700 Ft/fő/nap |
3 |
Általános iskolás gyermek |
Tízórai: 150 Ft Ebéd: 345 Ft Uzsonna: 165 Ft Összesen: 660 Ft/fő/nap |
Tízórai: 190Ft Ebéd: 435 Ft Uzsonna: 210Ft Összesen: 835 Ft/fő/nap |
4 |
Középiskolás gyermekek |
Reggeli: 275 Ft |
Reggeli: 350 Ft |
Projekt azonosítószám | Eljárás típusa | Vizsgált szerződés azonosító száma | Szerződéskötés dátuma | Nyertes Ajánlattevő neve | Beszerzés forrása | A szerződés nettó HUF értéke (tartalékkerettel együtt számítva) | A beszerzés tárgya | Beszerzés rövid leírása |
KEOP-2014-4.10.0/N | Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2014.08.19 | Dream Way Global Kft | EU-s forrás | 94701000 | építési beruházás | Vásárosnamény energetikai fejlesztése | |
Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2014.03.03 | ÉP-FARM Bt | Saját forrás | 22510403 | építési beruházás | Piaccsarnok felújítása | ||
Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2012.05.02 | Kraszna Tüzép Kft | Saját forrás | 14293727 | Árubeszerzés | építőipari üzemi gépek,berendezések és építő-,és segédanyagok ill. kiegészítő szolgáltatás beszerzése | ||
Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2012.04.30 | LIMAKER Kft | Saját forrás | 3810141 | Árubeszerzés | építőipari üzemi gépek,berendezések és építő-,és segédanyagok ill. kiegészítő szolgáltatás beszerzése | ||
TOP-2.1.2-15-SB1-2017-00040 | Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2020/01/É/00256 | 2019.12.20 | B. ép. Szolg kft. | EU-s forrás | 295061800 | építési beruházás | Eötvös-kúria és környezetének rekonstrukciója |
TOP-1.1.1-15-SB1-2016-00018 | Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2019/06/É/04276 | 2019.05.30 | Ekospektrum kft. | EU-s forrás | 256255920 | építési beruházás | Iparterületen útépítés és csapadékvíz elvezetés |
TOP-3.1.1-15-SB1-2016-00021 | Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2018/06/É/05160 | 2018.05.29 | Nyír Építő Kft. | EU-s forrás | 239125656 | építési beruházás | Vásárosnamény, Szabadság tér- Kisvarsány között kerékpárút építése |
ÉAOP-5.1.2/C-11-2011-0001 | Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2013.02.04 | Signum Alfa Team Kft | EU-s forrás | 218083950 | építési beruházás | VÁSÁROSNAMÉNY BEZÁRT TELEPÜLÉSI SZILÁRDHULLADÉK LERAKÓJÁNAK (Hrsz.: 0565/2;5) rekultivációja | |
TOP-3.2.1-16-SB1-2018-00008 | Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2020/01/É/00265 | 2019.12.24 | Sandhal Kft | EU-s forrás | 212196254 | építési beruházás | Vásárosnaményi Eötvös József Általános iskola energetikai korszerűsítése |
TOP-2.1.3-16-SB2-2021-00036 | Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2021/03/01491/É | 2021.05.10 | Nyír Wetland Szolgáltató Kft. | EU-s forrás | 201557211 | építési beruházás | Csapadékvíz elvezető rendszer kialakítása |
TOP-3.2.1-16-SB1-2018-00009 | Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2021/02/00952/É | 2021.03.02 | B. ép. Szolg Kft. | EU-s forrás | 173064612 | építési beruházás | Kölcsey Ferenc Tagintézmény energetikai fejlesztése |
TOP-3.2.1-16-SB1-2018-00007 | Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2020/06/É/02943 | 2020.04.07 | Demeter Aranyecset Kft | EU-s forrás | 170068838 | építési beruházás | Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium energetikai korszerűsítése |
TOP-1.4.1-15-SB1-2016 00011 | Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2018/02/É/00801 | 2018.01.05 | B-Ép Szolg Kft | EU-s forrás | 160075593 | építési beruházás | Óvodai telephely komplex fejlesztése |
TOP-3.2.2-15-SB1-2016-00003 | Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2018/07/É/06188 | 2018.07.25 | NNK környezetgazdálkodási Kft | EU-s forrás | 132850098 | építési beruházás | Vásárosnamény Város Közcélú épületeinek energetikai fejlesztése |
BMÖGF/1245/2021 | Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2022.08.16 | APCOA Kft. | Hazai forrás | 94273756 | építési beruházás | Belterületi járdafelújítás, Kossuth Út, Ady utca, Rákóczi út | |
Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2016.06.10 | NYÍR-SL Kft | Saját forrás | 85228250 | építési beruházás | Rózsafa utcában két forgalmi sávos aszfaltos út és járda kialakítása, valamint zárt csapadékvíz elvezető csatorna építése | ||
TOP-3.2.2-15-SB1-2016-00003 | Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2018/07/É/06188 | 2018.07.25 | NNK környezetgazdálkodási Kft | EU-s forrás | 85201596 | építési beruházás | Vásárosnamény Város Közcélú épületeinek energetikai fejlesztése |
TOP-1.1.1-15-SB1-2016-00018 | Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2019/11/É/07913 | 2019.07.10 | Ferro Vertikál Kft. | EU-s forrás | 77351400 | építési beruházás | Könnyűszerkezetes kisgépraktár építése |
KEOP-5.7.0/15-2015-0192 | Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2015.09.21 | B-Ép Szolg Kft | EU-s forrás | 74257560 | építési beruházás | Vásárosnamény Város egyes középületeinek épületenergetikai fejlesztése | |
TOP-4.3.1-15-SB1-2016-00008 | Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2018/09/É/07826 | 2018.09.12 | Demeter Aranyecset Kft | EU-s forrás | 73705320 | építési beruházás | út és járdafelújítás, játszótér kialakítás |
VP6-7.2.1.1-20 | Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2020/02/00951/É | 2021.03.02 | 3LBAU Kft | EU-s forrás | 66646943 | építési beruházás | Fedett piaccsarnok fejlesztése és korszerűsítése |
VP6-7.2.1.1-2021 | Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2022.08.23 | Kálló-Road Kft | EU-s forrás | 61021810 | építési beruházás | Mezőgazdasági út stabilizációja 0117 hrsz-en | |
TOP-2.1.2-15-SB1-2017-00040 | Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2020/01/É/00253 | 2020.01.06 | Ekospektrum kft. | EU-s forrás | 53199543 | építési beruházás | Eötvös utca felujítása és gyalogút építés |
GINOP-7.1.2-15-2016-00001 | Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2017/03/É/01112 | 2017.03.23 | ÉP-OKIT Kft | EU-s forrás | 51825692 | építési beruházás | Vásárosnamény-Gergelyiugornya Bereg Szíve Üdülőközponthoz kapcsolódó vízitúra megállóhelyhez kapcsolódó kiszolgáló és közösségi egységek felújítása és annak járulékos munkái |
TOP-1.3.1-16-SB1-2019-00005 | Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2021/02/00683/É | 2021.03.01 | Depona Plusz Kft | EU-s forrás | 50275465 | építési beruházás | Körforgalom építése |
TOP-3.2.2-15-SB1-2016-00003 | Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2018/07/É/06188 | 2018.07.25 | NNK környezetgazdálkodási Kft | EU-s forrás | 48079310 | építési beruházás | Vásárosnamény Város Közcélú épületeinek energetikai fejlesztése |
TOP-4.3.1-15-SB1-2016-00008 | Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2018/09/É/07826 | 2018.09.12 | Demeter Aranyecset Kft | EU-s forrás | 47618553 | építési beruházás | II. szegregátum fejlesztése Vásárosnaményban, közösségi épület kialakítása |
TOP-4.3.1-16-SB1-2020-00003 | Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2021/03/01529/É | 2021.04.14 | Haklik Mérnöki Iroda Kft | EU-s forrás | 46760000 | építési beruházás | II. számú szegregátumban közösségi szolgáltató ház kialakítása |
VP6-7.2.1.1-2021 | Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2022.08.23 | Kálló-Road Kft | EU-s forrás | 45809492 | építési beruházás | Mezőgazdasági út stabilizációja 0255 hrsz-en | |
TOP-4.3.1-16-SB1-2020-00003 | Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2021/03/01529/É | 2021.04.14 | Haklik Mérnöki Iroda Kft | EU-s forrás | 45500000 | építési beruházás | II. számú szegregátumban lakóház kialakítása |
TOP-4.3.1-16-SB1-2020-00003 | Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | TOP-4.3.1-16-SB1-2020-00003/SZ-00007 | 2021.05.17 | Aqua Trade Kft. | EU-s forrás | 44120440 | építési beruházás | Heltai G. utca útfelújítás |
ÉAOP-4.1.2/A-12-2013-0114 | Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2014.03.05 | B-Ép Szolg Kft | EU-s forrás | 39809373 | építési beruházás | Régi SZTK épület felújítása | |
TOP-4.3.1-16-SB1-2020-00003 | Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2022/03/00718/É | 2022.03.30 | Haklik Mérnöki Iroda Kft | EU-s forrás | 38200000 | építési beruházás | II. számú szegregátumban lakóház kialakítása |
TOP-1.1.1-15-SB1-2016-00018 | Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2019/06/É/04275 | 2019.03.12 | SzatmárVill Kft. | EU-s forrás | 37677500 | építési beruházás | Közvilágítási hálózat létesítése |
TOP-4.3.1-15-SB1-2016-00008 | Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2018/09/É/07826 | 2018.09.12 | Demeter Aranyecset Kft | EU-s forrás | 34590837 | építési beruházás | II. szegregátum fejlesztése Vásárosnaményban, szociális bérlakás kialakítása |
TOP-4.3.1-15-SB1-2016-00008 | Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2018/09/É/07826 | 2018.09.12 | Demeter Aranyecset Kft | EU-s forrás | 34445108 | építési beruházás | II. szegregátum fejlesztése Vásárosnaményban, szociális bérlakás kialakítása |
KEOP-2014-4.10.0/N | Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2014.08.19 | Dream Way Global Kft | EU-s forrás | 33450000 | építési beruházás | Vásárosnamény energetikai fejlesztése | |
TOP-1.3.1-16-SB1-2019-00005 | Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2020/09/É/04599 | 2020.12.15 | Ekospektrum kft. | EU-s forrás | 32162050 | építési beruházás | Kölcsey utca felújítása |
VP6-7.2.1.1-2021 | Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2022.08.23 | Kálló-Road Kft | EU-s forrás | 26890265 | építési beruházás | Mezőgazdasági út stabilizációja 0205 hrsz-en | |
KEOP 1.2.0/09-11 | Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2013.10.21 | AQUA-K Bt | EU-s forrás | 25908000 | szolgáltatásvásárlás | tervezés | |
EFOP-1-2-11-16-2017-00061. | Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2018/05/É/03822 | 2018.05.18 | Krutilla Zsolt E.v. | EU-s forrás | 25500645 | építési beruházás | szocális bérlakások kialakítása |
EFOP 1.5.3.-16-2017-00111 | Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2019/12/SZ/08969 | 2019.09.27 | Kelet Tanoda Kft. | EU-s forrás | 24610000 | szolgáltatásvásárlás | Humán szolgáltatások fejlesztése Vásárosnaményban |
VP6-7.2.1-7.4.1.2-16 | Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2019/10/É/07473 | 2019.06.27 | Szikla Terv Kft. | EU-s forrás | 24578708 | építési beruházás | Külterületi utak fejlesztése, 0323 hrsz |
Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | 2022-06-20 | ERME PROF STREET KFT. | Saját forrás | 24199996 | építési beruházás | Nyíregyházi úti kerékpárút felújítása | ||
Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | 2022-06-20 | ERME PROF STREET KFT. | Saját forrás | 24199996 | építési beruházás | Nyíregyházi úti kerékpárút felújítása | ||
KFE-00070-6/2020 | Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2020.11.02 | Garai Fest-Szig. Kft. | Hazai forrás | 23421056 | építési beruházás | Családbarát épület kialakítása a Gergelyiugornyai Tisza-parton | |
TOP-1.3.1-16-SB1-2019-00005 | Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2020/09/É/04599 | 2020.12.15 | Ekospektrum kft. | EU-s forrás | 21074420 | építési beruházás | Radnóti utca burkolat felújítás |
STR4-0042 | Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | 2021.07.13 | Krutilla Zsolt E.v. | Hazai forrás | 20851977 | építési beruházás | szociális blokk felújítás | |
KM01VE2223 keretmegállapodás | Uniós nyílt közbeszerzés | 2023.02.28 | MVM Next Energiakereskedlmi Kft | Saját forrás | 19502400 | Árubeszerzés | villamos energia beszerzés | |
Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2012.04.30 | LIMAKER Kft | Saját forrás | 17710662 | Árubeszerzés | mezőgazdasági gépek, eszközök és segédanyagok beszerzése | ||
VP6-7.2.1-7.4.1.2-16 | Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2019/10/É/07473 | 2019.06.27 | Szikla Terv Kft. | EU-s forrás | 17379228 | építési beruházás | Külterületi utak fejlesztése, 0606 hrsz |
Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | 2019-05-30 | DEMETER ARANYECSET KFT. | Saját forrás | 17303551 | építési beruházás | 4800 Vásárosnamény 4204/3 HRSZ alatti Városi Köztemető parkolójának építése | ||
Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | 2019-05-30 | DEMETER ARANYECSET KFT. | Saját forrás | 17303551 | építési beruházás | 4800 Vásárosnamény 4204/3 HRSZ alatti Városi Köztemető parkolójának építése | ||
TOP-3.2.2-15-SB1-2016-00003 | Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2018/07/É/06188 | 2018.07.25 | NNK környezetgazdálkodási Kft | EU-s forrás | 17133668 | építési beruházás | Vásárosnamény Város Közcélú épületeinek energetikai fejlesztése |
HUSKROUA/1901/8.1/0089 | Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | 2022.09.26 | Creatin Derams Kft | EU-s forrás | 17069737 | építési beruházás | Katasztrófavédelmi iroda kialakítása | |
VP6-7.2.1-7.4.1.2-16 | Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2019/10/É/07473 | 2019.06.27 | Szikla Terv Kft. | EU-s forrás | 16656476 | építési beruházás | Külterületi utak fejlesztése, 0203/1 hrsz |
GINOP-7.1.9-17-2018-00032 | Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2021/04/02144/É | 2020.11.02 | Garai Fest-Szig. Kft. | EU-s forrás | 15915295 | építési beruházás | Kerékpáros túraközpont kialakítása Vásárosnamény |
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-SB1-2022-00002 | Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | 2021.12.22 | Fő-Kert-Ész Bt. | EU-s forrás | 14900000 | szolgáltatásvásárlás | projektterv, engedélyes és kiviteli terv | |
TOP-5.1.2-15-SB1-2016-00002 | Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | TOP-5.1.2-15-SB1-2016-00002/SZ-00002 | 2017.11.08 | Megakom Kft. | EU-s forrás | 14326772 | szolgáltatásvásárlás | Szakértői feladatok ellátása |
VP6-7.2.1-7.4.1.2-16 | Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2019/10/É/07473 | 2019.06.27 | Szikla Terv Kft. | EU-s forrás | 13826923 | építési beruházás | Külterületi utak fejlesztése, 0331 hrsz |
BMÖGF/1245/2021 | Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2022.08.16 | APCOA Kft. | Hazai forrás | 13757740 | építési beruházás | Belterületi járdafelújítás, Jókai út, Szabadság tér | |
KEOP-5.7.0/15-2015-0192 | Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2015.09.21 | B-Ép Szolg Kft | EU-s forrás | 13650600 | építési beruházás | Vásárosnamény Város egyes középületeinek épületenergetikai fejlesztése | |
TOP-3.1.1-15-SB1-2016-00021 | Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | TOP-3.1.1-15-SB1-2016-00021/SZ-00012 | 2018.11.30 | Tipographic Kft | EU-s forrás | 12635740 | Árubeszerzés | Szemléletformálási eszközök |
KEOP-5.7.0/15-2015-0192 | Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2015.09.21 | B-Ép Szolg Kft | EU-s forrás | 12342750 | építési beruházás | Vásárosnamény Város egyes középületeinek épületenergetikai fejlesztése | |
TOP-2.1.2-15-SB1-2017-00040 | Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | TOP-2.1.2-15-SB1-2017-00040/SZ-00004 | 2019.02.18 | Metopa-Art Építésziroda Kft | EU-s forrás | 12100000 | szolgáltatásvásárlás | Engedélyes és kiviteli terv |
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-SB1-2022-00002 | Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | 2023.02.14 | M-Planing Bt | EU-s forrás | 11990000 | szolgáltatásvásárlás | szimulációs modellezés készítése | |
TOP-3.2.2-15-SB1-2016-00003 | Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | TOP-3.2.2-15-SB1-2016-00003/SZ-00005 | 2018.01.08 | ENEREA Észak-Alföldi Regionális Energia Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság | EU-s forrás | 11900000 | szolgáltatásvásárlás | Projektmenedzseri feladatok teljeskörű ellátása. |
VP6-7.2.1-7.4.1.3-17 | Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | 2019.04.24 | Krutilla Zsolt E.v. | EU-s forrás | 11139268 | építési beruházás | főzőkonyha felújítás | |
VP6-7.2.1-7.4.1.2-16 | Kbt. 115. § szerinti eljárás | 2019/10/É/07473 | 2019.06.27 | Szikla Terv Kft. | EU-s forrás | 10768371 | építési beruházás | Külterületi utak fejlesztése, 0206/1 és 0206/2 hrsz |
Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | 2019-09-30 | URBAN Linea Tervező és Szolgáltató Kft. | Saját forrás | 10550000 | szolgáltatásvásárlás | Vásárosnamény Város településrendezési tervének készítése | ||
Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | 2019-09-30 | URBAN Linea Tervező és Szolgáltató Kft. | Saját forrás | 10550000 | szolgáltatásvásárlás | Vásárosnamény Város településrendezési tervének készítése | ||
Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | 2018-06-20 | Ekospektrum Mérnöki, Környeetvédelmi Tanácsadó és Szilgáltaó Kft. | Saját forrás | 10225900 | építési beruházás | Vásárosnamény, 547/2 hrsz alatti Vörösmarty út burkolatának felújítása. | ||
Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | 2018-06-20 | Ekospektrum Mérnöki, Környeetvédelmi Tanácsadó és Szilgáltaó Kft. | Saját forrás | 10225900 | építési beruházás | Vásárosnamény, 547/2 hrsz alatti Vörösmarty út burkolatának felújítása. | ||
TOP-1.1.1-15-SB1-2016-00018 | Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | TOP-1.1.1-15-SB1-2016-00018/SZ-00004 | 2016.04.28 | V-Ozsi Kft | EU-s forrás | 10000000 | szolgáltatásvásárlás | Engedélyes és kiviteli terv |
TOP-1.3.1-16-SB1-2019-00005 | Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | TOP-1.3.1-16-SB1-2019-00005/SZ-00001 | 2019.12.10 | Közműterv-M93 Kft. | EU-s forrás | 10000000 | szolgáltatásvásárlás | engedélyezési és kiviteli tervdokumentáció készítése |
Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | 2018-04-26 | Nyír-SL Kft | Saját forrás | 9877500 | építési beruházás | Vásárosnamény 4320/3 hrsz. önkormányzati úton zúzottkőburkolat készítése | ||
Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | 2018-04-26 | Nyír-SL Kft | Saját forrás | 9877500 | építési beruházás | Vásárosnamény 4320/3 hrsz. önkormányzati úton zúzottkőburkolat készítése | ||
Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | 2022-05-09 | ERME PROF STREET KFT. | Saját forrás | 9400000 | építési beruházás | Nyíregyházi úti köztemetőben lévő 1000 m2 út felújítása | ||
Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | 2022-05-09 | ERME PROF STREET KFT. | Saját forrás | 9400000 | építési beruházás | Nyíregyházi úti köztemetőben lévő 1000 m2 út felújítása | ||
Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | 2020-03-26 | MICROMINE KFT. | Saját forrás | 9263500 | építési beruházás | Jókai út 22. sz alatti parkoló építése, 60 db parkoló kialakítása, előlegszámla 50 %-os | ||
Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | 2020-03-26 | MICROMINE KFT. | Saját forrás | 9263500 | építési beruházás | Jókai út 22. sz alatti parkoló építése, 60 db parkoló kialakítása, előlegszámla 50 %-os | ||
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-SB1-2022-00002 | Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | 2023.01.09 | b-n Corporation Kft. | EU-s forrás | 8300000 | szolgáltatásvásárlás | műszaki ellenőrzés | |
VP6-7.2.1-7.4.1.3-17 | Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | 2019.04.25 | Euroexpert Team Kft. | EU-s forrás | 8271713 | Árubeszerzés | konyhai eszközök | |
Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | 2022-07-14 | ERME PROF STREET KFT. | Saját forrás | 8199998 | építési beruházás | Bereg Szíve Üdülőközpont aszfaltpályájának felújítása | ||
Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | 2022-07-14 | ERME PROF STREET KFT. | Saját forrás | 8199998 | építési beruházás | Bereg Szíve Üdülőközpont aszfaltpályájának felújítása | ||
TOP-2.1.3-16-SB2-2021-00036 | Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | TOP-2.1.3-16-SB2-2021-00036/SZ-00003 | 2021.11.30 | Major Zoltán István E.v. | EU-s forrás | 7980000 | szolgáltatásvásárlás | Szakvélemény készítése |
Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | 2021-10-19 | ERME PROF STREET KFT. | Saját forrás | 7870500 | építési beruházás | Nyíregyházi úti köztemetőben lévő 550 m2 út felújítása | ||
Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | 2021-10-19 | ERME PROF STREET KFT. | Saját forrás | 7870500 | építési beruházás | Nyíregyházi úti köztemetőben lévő 550 m2 út felújítása | ||
Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | 2021-06-10 | HAK-QUAD KFT. | Saját forrás | 7850000 | szolgáltatásvásárlás | Gergelyiugornya Tisza-parton veszélyessé vált fák kivágása, gallyazása, elszállítása ill. vágásterület tisztítása (35 db fakivágás, 9 db gallyazás) | ||
Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | 2021-06-10 | HAK-QUAD KFT. | Saját forrás | 7850000 | szolgáltatásvásárlás | Gergelyiugornya Tisza-parton veszélyessé vált fák kivágása, gallyazása, elszállítása ill. vágásterület tisztítása (35 db fakivágás, 9 db gallyazás) | ||
TOP-3.1.1-15-SB1-2016-00021 | Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | TOP-3.1.1-15-SB1-2016-00021/SZ-00001 | 2016.06.09 | V-Ozsi Kft. | EU-s forrás | 7800000 | szolgáltatásvásárlás | Engedélyes és kiviteli terv |
Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | 2022-08-02 | HAKLIK MÉRNÖKI IRODA KFT. | Saját forrás | 7800000 | építési beruházás | Nyíregyházi úti köztemetőben 2 db 48 blokkos urnafal építése | ||
Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | 2022-08-02 | HAKLIK MÉRNÖKI IRODA KFT. | Saját forrás | 7800000 | építési beruházás | Nyíregyházi úti köztemetőben 2 db 48 blokkos urnafal építése | ||
TOP-4.3.1-15-SB1-2016-00008 | Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | TOP-4.3.1-15-SB1-2016-00008/SZ-00012 | 2018.04.10 | Metopa-Art Építésziroda Kft | EU-s forrás | 7700000 | szolgáltatásvásárlás | kiviteli terv és tervezői művezetés |
TOP-3.2.2-15-SB1-2016-00003 | Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | TOP-3.2.2-15-SB1-2016-00003/SZ-00001 | 2016.06.10 | ENEREA Észak-Alföldi Regionális Energia Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság | EU-s forrás | 7700000 | szolgáltatásvásárlás | Műszaki előkészítési feladatok elvégzése. |
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-SB1-2022-00002 | Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | 2021.12.09 | InnoQuest Kft | EU-s forrás | 7500000 | szolgáltatásvásárlás | Projektelőkészítő tanulmány | |
TOP-3.2.2-15-SB1-2016-00003 | Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | TOP-3.2.2-15-SB1-2016-00003/SZ-00002 | 2016.10.24 | ENEREA Észak-Alföldi Regionális Energia Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság | EU-s forrás | 7400000 | szolgáltatásvásárlás | Projektadminisztrációs dokumentáció elkészítése. |
Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | 2022-06-24 | Varga Péter e.v. | Saját forrás | 7400000 | szolgáltatásvásárlás | Gergelyiugornya Tisza-parton veszélyes fák kivágása, zöldhulladék kezelése | ||
Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | 2022-06-24 | Varga Péter e.v. | Saját forrás | 7400000 | szolgáltatásvásárlás | Gergelyiugornya Tisza-parton veszélyes fák kivágása, zöldhulladék kezelése | ||
Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | 2020-09-23 | HAK-QUAD KFT. | Saját forrás | 7300000 | szolgáltatásvásárlás | Veszélyessé vált fák kivágása, gallyazása, elszállítása Ilki úti temető, Tiszapart, Ifjúság út, platánsor 182,5 óra | ||
Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | 2022-07-13 | HAK-QUAD KFT. | Saját forrás | 7300000 | szolgáltatásvásárlás | Gergelyiugornya Tisza-parton veszélyes fák kivágása, gallyazása, zöldhulladék elszállítása, faházra dőlt fa eltakarítása | ||
Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | 2020-09-23 | HAK-QUAD KFT. | Saját forrás | 7300000 | szolgáltatásvásárlás | Veszélyessé vált fák kivágása, gallyazása, elszállítása Ilki úti temető, Tiszapart, Ifjúság út, platánsor 182,5 óra | ||
Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | 2022-07-13 | HAK-QUAD KFT. | Saját forrás | 7300000 | szolgáltatásvásárlás | Gergelyiugornya Tisza-parton veszélyes fák kivágása, gallyazása, zöldhulladék elszállítása, faházra dőlt fa eltakarítása | ||
Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | 2020-10-27 | HAK-QUAD KFT. | Saját forrás | 7200000 | szolgáltatásvásárlás | Veszélyes fák kivágása, gallyazása, elszállítása 180 óra Üdülőövezet, Vitkai platánsor, Bartók B u. Rákóczi F. út, Bíróság ép. előtti fák | ||
Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | 2020-10-27 | HAK-QUAD KFT. | Saját forrás | 7200000 | szolgáltatásvásárlás | Veszélyes fák kivágása, gallyazása, elszállítása 180 óra Üdülőövezet, Vitkai platánsor, Bartók B u. Rákóczi F. út, Bíróság ép. előtti fák | ||
TOP-1.1.1-15-SB1-2016-00018 | Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | TOP-1.1.1-15-SB1-2016-00018/SZ-00005 | 2016.05.02 | GT Menedzsment Kft. | EU-s forrás | 7000000 | szolgáltatásvásárlás | Üzleti terv és költséghaszon elemzés kidolgozása |
TOP_PLUSZ-1.1.3-21-SB1-2022-00014 | Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | 2022.09.19 | InnoQuest Kft. | EU-s forrás | 7000000 | szolgáltatásvásárlás | projekt előkészítő tanulmány | |
Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | 2020-02-04 | B.ÉP.SZOLG KFT. | Saját forrás | 7000000 | építési beruházás | V.namény, Jókai Mór u. 22. sz 1045 hrsz. ingatlanon található felépítmény bontási munkálatai | ||
Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés | 2020-02-04 | B.ÉP.SZOLG KFT. | Saját forrás | 7000000 | építési beruházás | V.namény, Jókai Mór u. 22. sz 1045 hrsz. ingatlanon található felépítmény bontási munkálatai |
Kezdetét vette a „Zöld- és kékinfrastruktúra, valamint kerékpárbarát fejlesztés Vásárosnaményban” című, TOP_Plusz-1.2.1-21-SB1-2022-00002 azonosító számú projekt, amelynek célja Vásárosnamény élhetőségének elősegítése egy komplex fejlesztés megvalósításán keresztül oly módón, hogy nem csak egy, hanem számos célterületre irányul, amelyek közül mindegyik közvetetten a településen élők életkörülményeinek javítását célozza. A projekt 1.251.488.993 millió forint európai uniós és a magyar kormánytámogatásának segítségével valósul meg.
A projekt tervezett befejezési dátuma: 2025.05.31.
A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg, a támogatás mértéke: 100%
A projektről bővebb információt a www.vasarosnameny.hu oldalon olvashatnak.
Az Élhető települések című, TOP_Plusz-1.2.1-21 kódszámú felhívás komplex kiírás, mivel több önállóan támogatható tevékenységre lehet pályázni. Előzetes felméréseink és előkészítések alapján a „Zöld- és kékinfrastruktúra, valamint kerékpárosbarát fejlesztés Vásárosnaményban" címmel kívánunk támogatási kérelmet benyújtani.
Települési kékinfrastruktúra fejlesztés (vízgazdálkodási beavatkozások)
A Friedlander-csatorna (0+000-0+650 kmsz) — 41.sz.főút — Heltai Gáspár u. — Kraszna u. közötti vízgyűjtőterületen a meglévő csapadékvíz-elvezető rendszer, továbbá a Nyíregyházi út kezdetétől a vasúti átkelőig tartó vízgyűjtőterületen meglévő csapadékvíz-elvezető rendszer korszerűsítése és részbeni kiváltására.
Belterületi zöldinfrastruktúra fejlesztés
Rákóczi park:
A zöldfelület rekonstrukciójának megtervezése, valamint automata öntözőrendszer kiépítése, öntözési főmérő létesíte. Az érintett ingatlanon továbbá parkolóhelyek kialakításának tervezése.
Szent István park:
Az ingatlanon meglévő támfal rekonstrukciójának tervezés, automata öntözőrendszer kiépítése, főmérő létesítésével. A parkban továbbá a meglévő kandeláberek cseréje és új kandeláberek tervezése a park kerékpárút melletti szakaszán.
Könyvtár udvar:
Az érintett ingatlanon jelenleg működő városi könyvtár udvar fejlesztésének (térkőburkolat kialakítása, magas ágyások kialakításának) tervezése.
Tisza part üdülőövezet:
Rendezvénytér rekonstrukciójának tervezése. Az érintett területen veszélyessé vált fák kivágásának, növénykiültetés tervezése, bútorzattal ellátás, kondipark kialakításának tervezése.
Közösségi, kulturális, sportolási infrastruktúra, IKT és okos települési fejlesztések
A 4800 Vásárosnamény, Kossuth Lajos út 9. sz. alatti 296/1 hrsz.-ú ingatlan (Kollégium melletti sportpark) vonatkozásában:
Az ingatlanon meglévő műfüves pálya rekonstrukciójának tervezése, a meglévő futópálya rekonstrukciójának tervezése, valamint egy új gördeszka pálya tervezése.
Fenntartható közlekedésfejlesztés: Kerékpárosbarát fejlesztések
A Vásárosnamény-Gergelyiugornya településrészeket és a Vásárosnamény-Kisvarsány közötti kerékpárút szakaszt összekötő kerékpárút építése a Kraszna töltésen.
Az Ön által megadott személyes adatainak védelme kiemelten fontos a Vásárosnaményi Közös Önkormányzati Hivatal (a továbbiakban: Vásárosnaményi Közös Önkormányzat, vagy Adatkezelő) számára. A Vásárosnaményi Közös Önkormányzat, az internet használata útján, részére eljuttatott valamennyi személyes adatot ugyanolyan magas szintű védelemmel kezeli, mintha azokat egyéb úton vagy formában bocsátották volna rendelkezésére. A kérdőív kitöltése során az elektronikusan megadott személyes adatokat a Vásárosnaményi Közös Önkormányzati Hivatal kezeli. A Felhasználó (továbbiakban Felhasználó vagy Érintett) által az interneten keresztül történő kérdőív kitöltés során megadott adatok valódiságáért és pontosságáért az Adatkezelő nem felel. 1. Adatkezelő adatai Az adatkezelő neve: Vásárosnaményi Közös Önkormányzati Hivatal Adószáma: 15813176-1-15 Elérhetőségei: Cím: 4800 Vásárosnamény, Tamási Áron utca 1. E-mail: jegyzo@vasarosnameny.hu Telefon: +36-45-470-022 2. Az adatvédelemmel kapcsolatos jogszabályok Az Adatkezelő adatkezelési gyakorlata során mindig alkalmazza és betartja a rá és tevékenységére vonatkozó hatályos jogi szabályozást, különösen a következőket: - Az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 rendeletét, a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet). - A 2011. évi CXII. törvényt, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról (Infotv.). 3. Az adatkezelés célja Az Adatkezelő adatkezelésének célja: kérdőíves igényfelmérés. Ezen belül az adatkezelés célja: • Felméréshez használható adatállomány építése; • Célcsoportok összeállítása, vagyis annak meghatározása, hogy a felmérésben kik szerepeljenek érintettként; • Kérdőívek és egyéb kutatási módszerek összeállítása; • Kutatás eredményeinek ellenőrzése, kontroll. |
2 |
Az Adatkezelő a leírt céltól eltérően nem használja fel az Érintett személyes adatait. 4. Az adatkezelés jogalapja • Az adatkezelésre a Felhasználók önkéntes és kifejezett hozzájárulásával kerül sor. A hozzájárulás megadása a kérdőív kitöltésekor, ezen tájékoztató egyidejű elolvasásával és elfogadásával történik meg. Az önkéntes hozzájáruláson alapuló adatkezelés esetében az érintettek e hozzájárulásukat az adatkezelés bármely szakában visszavonhatják • A Felhasználó személyes adatait nem köteles megadni, de az a kérdőív kitöltésének és beküldésének feltétele. 5. A kezelt adatok köre 5.1. A következő személyes adatokat kezeljük: IP cím. 5.2. A Vásárosnaményi Közös Önkormányzat nem végez semmilyen műveletet a Felhasználók adataival, kivéve azok tárolását a szerverén. Nem módosítja azokat, nem teszi közzé és a Belügyminisztériumon kívül nem továbbítja harmadik fél számára (kivéve, ha azokat a törvénynek megfelelően a hatóságok, bíróság, ügyészség rendelkezésére kell bocsátani). A személyes adatok kezelésének kizárólagos célja azok tárolása és elérhetőségük biztosítása a Belügyminisztérium számára. 5.3. A Vásárosnaményi Közös Önkormányzati Hivatal a Felhasználóknak csak olyan személyes adatait kezeli, amelyeket az https://vasarosnameny.hu/barnakoszen-felmeresweboldalon előállított és feltöltött kérdőívek segítségével lettek elmentve a szerverére, vagyis azokat az adatokat, amelyeket a válaszadók adtak meg egy-egy kérdőív kitöltése során. 6. Az adatkezelés időtartama Az Adatkezelő a kérdőív beérkezését követően a kapcsolódó személyes adatokat 90 napig kezeli. - Amennyiben a Felhasználó a hozzájárulását a 90. napot megelőzően visszavonja, úgy az adatkezelés időtartama a hozzájárulás megadásától a visszavonásáig tart. A Felhasználó a hozzájárulását bármikor, díjmentesen visszavonhatja elektronikus, vagy postai úton. Az Adatkezelő a tudomásszerzést követően legkésőbb 30 napon belül intézkedik a személyes adatok törléséről. - A visszavonáshoz való jog nem érinti a visszavonás előtt a hozzájárulás alapján végrehajtott adatkezelés jogszerűségét. Az Adatkezelő minden hozzá beérkezett e-mailt, adatközlést a személyes adatokkal együtt, az adatközléstől számított legfeljebb 1 év elteltével töröl. 7. Az érintettek köre A Vásárosnaményi Közös Önkormányzati Hivatal kérdőíves felmérésében résztvevő tagjai, munkatársai, megbízottjai, kapcsolattartói és a Kutató. 8. Adattovábbítás, adatfeldolgozás, az adatokat megismerők köre Adatfeldolgozó neve, címe: Belügyminisztérium 1051 Budapest, József A. u. 2-4. |
3 |
9. Az Érintett jogai személyes adatainak kezelésével kapcsolatban Az adatkezelés során az EU általános adatvédelmi rendelete (GDPR) értelmében az érintett az alábbi jogokkal rendelkezik személyes adatainak kezelésével kapcsolatban: 9.1. Tájékoztatáshoz való jog: a Vásárosnaményi Közös Önkormányzati Hivatal megfelelő intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy az érintettek részére a személyes adatok kezelésére vonatkozó, a GDPR 13. és a 14. cikkben említett valamennyi információt és a 15-22. és 34. cikk szerinti minden egyes tájékoztatást tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazva nyújtsa. 9.2. Hozzáférési jog: a kérdőívet kitöltők tájékoztatást kérhetnek a kezelt személyes adataikról; az adatok forrásáról; az adatkezelés céljáról; az érintett személyes adatok kategóriáiról; jogalapjáról;időtartamáról, az adatfeldolgozó nevéről, címéről és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről; a helyesbítés, törlés vagy adatkezelés korlátozásának és a tiltakozás jogáról; a felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának jogáról; az esetlegesen bekövetkezett adatvédelmi incidens körülményeiről, hatásairól és az elhárítására megtett intézkedésekről, továbbá adattovábbítás esetén annak jogalapjáról és címzettjéről. A Vásárosnaményi Közös Önkormányzati Hivatal a kérelem benyújtásától számított legfeljebb egy hónapon belül adja meg a tájékoztatást. 9.3. Helyesbítéshez való jog: az érintett kérheti személyes adatainak helyesbítését, amennyiben azok nem felelnek meg a valóságnak vagy pontatlanok, illetve kérheti a hiányos adatok kiegészítését. 9.4. Törléshez való jog: a kérdőívet kitöltők bármikor visszavonhatják az adatkezeléshez történt hozzájárulásukat, és kérhetik személyes adataik törlését. Az érintett az alábbi indokok valamelyikének fennállása esetén is bármikor jogosult arra, hogy az adatkezeléshez történt hozzájárulását visszavonja és kérésére a Vásárosnaményi Közös Önkormányzati Hivatal indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat: • személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték; • az érintett visszavonja az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja; • az érintett tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre; • a személyes adatokat jogellenesen kezelték; • a személyes adatokat az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell; • a személyes adatok gyűjtésére információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor. Az adatok törlése nem kezdeményezhető, ha az adatkezelés szükséges: a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából; a személyes adatok kezelését előíró, az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettség teljesítése, illetve közérdekből vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlása keretében végzett feladat végrehajtása céljából; a népegészség-ügy területét érintő, vagy archiválási, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból, közérdek alapján; vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez. |
4 |
9.5. Az adatkezelés korlátozásához való jog (zárolás): az érintett kérésére a Vásárosnaményi Közös Önkormányzati Hivatal korlátozza az adatkezelést, ha az alábbi feltételek valamelyike teljesül: • az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, a személyes adatok pontosságának ellenőrzését; • az adatkezelés jogellenes, és az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását; • az adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez; vagy • az érintett tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az érintett jogos indokaival szemben. Ha az adatkezelés korlátozás alá esik, a személyes adatokat a tárolás kivételével csak az érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni. Az így zárolt személyes adat kizárólag addig kezelhető, ameddig fennáll az adatkezelési cél, amely a személyes adat törlését kizárta. 9.6. Adathordozáshoz való jog: az érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa az adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, és ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa. A kezelt személyes adatokról való tájékoztatást, a helyesbítést, a törlést (adatkezelésre vonatkozó hozzájárulás visszavonását), a korlátozást a Vásárosnaményi Közös Önkormányzati Hivatal a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül teljesíti, vagy amennyiben ez nem lehetséges, akkor annak akadályáról - az elutasítás ténybeli és jogi indokainak megjelölésével - értesíti az érintettet a jogorvoslati lehetőségekre vonatkozó tájékoztatóval együtt. 10. Az adatok megismerése Az adatkezelés időtartama alatt, az adatkezeléssel érintett adatokat az Adatkezelő által sajtós munkakörben foglalkoztatott munkavállaló, az adatkezelő képviselője és amennyiben szükséges az adatvédelmi tisztviselő, feladatuk ellátáshoz szükséges ideig és mértékben ismerhetik meg, titoktartási kötelezettség terhe mellett. 11. Adatbiztonság 11.1. Az érintettek által megadott személyes adatok kezelésére kizárólag a Vásárosnaményi Közös Önkormányzati Hivatal munkavállalói, illetve vele szerződésben lévő partnerei jogosultak, feladatkörükben eljárva, feladataik ellátása érdekében. A Vásárosnaményi Közös Önkormányzati Hivatal a személyes adatokat a legnagyobb körültekintéssel, szigorúan bizalmasan, kizárólag a szolgáltatások igénybevételéhez szükséges mértékben kezeli, azokat harmadik személynek nem adja át. 11.2. A Vásárosnaményi Közös Önkormányzati Hivatal a személyes adatokat a székhelyén található szervereken tárolja, a személyes adatok tárolásához vagy feldolgozásához más cég szolgáltatásait nem veszi igénybe. A Vásárosnaményi Közös Önkormányzati Hivatal informatikai biztonsági intézkedésekkel gondoskodik arról, hogy az érintettek által megadott személyes adatokat védje többek között a jogosulatlan hozzáférés, a jogosulatlan megváltoztatás ellen. |
5 |
A Vásárosnaményi Közös Önkormányzati Hivatal a személyes adatok kezeléséhez a szolgáltatás nyújtása során alkalmazott informatikai eszközöket úgy választja meg és üzemelteti, hogy a kezelt adat: • az arra feljogosítottak számára hozzáférhető (rendelkezésre állás); • hitelessége és hitelesítése biztosított (adatkezelés hitelessége); • változatlansága igazolható (adatintegritás); • a jogosulatlan hozzáférés ellen védett (adat bizalmassága) legyen. 11.3. A Vásárosnaményi Közös Önkormányzati Hivatal az adatokat megfelelő intézkedésekkel védi a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés ellen. A Vásárosnaményi Közös Önkormányzati Hivatal olyan műszaki, szervezési és szervezeti intézkedésekkel gondoskodik az adatkezelés biztonságának védelméről, amely az adatkezeléssel kapcsolatban jelentkező kockázatoknak megfelelő védelmi szintet nyújt. A Vásárosnaményi Közös Önkormányzati Hivatal az adatkezelés során megőrzi • a titkosságot: megvédi az információt, hogy csak az férhessen hozzá, aki erre jogosult; • a sértetlenséget: megvédi az információnak és a feldolgozás módszerének a pontosságát és teljességét; • a rendelkezésre állást: gondoskodik arról, hogy amikor a jogosult használónak szüksége van rá, valóban hozzá tudjon férni a kívánt információhoz, és rendelkezésre álljanak az ezzel kapcsolatos eszközök. 12. Automatizált egyéni döntéshozatal (profilalkotás): a Vásárosnaményi Közös Önkormányzati Hivatal nem végez profilalkotást vagy automatizált egyéni döntéshozatalt. 13. Az Érintett jogérvényesítési lehetőségei 13.1 Az érintett jogosult panaszt benyújtani a következő elérhetőségek valamelyikén: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c. Postacím:1530 Budapest, Pf.: 5. Telefonszám: +36-1-391-1400 Központi elektronikus levélcím: ugyfelszolgalat@naih.hu Honlap: https://www.naih.hu 13.2. Az érintett a jogainak megsértése esetén az adatkezelő ellen bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el. 14. Egyéb rendelkezések E tájékoztatóban fel nem sorolt adatkezelésekről az adat felvételekor adunk tájékoztatást. Tájékoztatjuk az érintetteket, hogy a bíróság, az ügyész, a nyomozó hatóság, a szabálysértési hatóság, a közigazgatási hatóság, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, a Magyar Nemzeti Bank, illetőleg jogszabály felhatalmazása alapján más szervek tájékoztatás adása, adatok közlése, átadása, illetőleg iratok rendelkezésre bocsátása végett megkereshetik az adatkezelőt. A szolgáltató a hatóságok részére - amennyiben a hatóság a pontos célt és az adatok körét megjelölte - személyes adatot csak annyit és olyan mértékben ad ki, amely a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges. A Vásárosnaményi Közös Önkormányzati Hivatal fenntartja magának a jogot jelen tájékoztató bármikori megváltoztatására azzal, hogy az esetleges változásokat kellő időben közzéteszi, vagy értesíti az érintetteket. |
EFOP-1.2.11-16-2017-00061
„Gólyafészek - Vásárosnamény fiataljainak helyben maradásáért ”
2018. január 5.
VÁSÁROSNAMÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
Sajtóközlemény projekt indításáról
Gólyafészek - Vásárosnamény fiataljainak helyben maradásáért
Vásárosnamény Város Önkormányzata pályázatot nyújtott be a vidék népességmegtartó képességének javítására, a vidékről történő „minőségi elvándorlás” megakadályozására. A Felhívás címe: Esély Otthon EFOP-1.2.11-16 című és kódszámú felhívás keretein belül, melyet a Támogatást nyújtó szervezet EFOP-1.2.11-16-2017-00061 azonosító számon, „Gólyfészek-Vásárosnamény fiataljainak helyben maradásáért” elnevezéssel regisztrált. A Támogató szervezet 2017. december 12. napon kelt támogatói döntése szerint 180 384 918 Ft, 100 % intenzitású vissza nem térítendő támogatásban részesítette a projektet, melynek megvalósítására a Támogatási Szerződés 2018 01.29. –én aláírásra került. A támogatást igénylő Vásárosnamény Város Önkormányzata a projektet önállóan, nem konzorciumban, de szakmai együttműködések kialakításával valósítja meg.
A projekt átfogó célja, hogy a projekt megvalósulása révén az egyenlőtlenségek némiképp mérséklődjenek, illetve együtt helyi szinten a hátrányos helyzetű személyek esélye is nő a megélhetés, a boldogulás, önellátás terén az alapkompetenciáik fejlődése révén. A település lakosságmegtartó ereje nő, a településen élő fiatalok helyben maradási szándéka erősödik, helyi identitástudatuk és közösségképük a település
A projekt során célunk, hogy a településen élő, az onnan elszármazó, illetve a településen letelepedni szándékozó fiatalok élni tudjanak a Vásárosnaményban fellelhető életlehetőségekkel, helyben maradjanak, és itt alapítsanak családot. Célunk a fiatalok önálló lakhatási lehetőségeinek biztosítása, helyi lehetőségekre épülő önfoglalkoztatást célzó programok megvalósítása. Végül célunk, hogy a helyi adottságokhoz, igényekhez, sajátosságokhoz illeszkedő helyi ösztönzők segítségével a fiatalok településen maradásának támogatása. A projekt keretében az alábbi szakmai tevékenységek valósulnak meg:
1. A támogatást igénylő tulajdonában lévő ingatlanok felújítása, felszerelése önálló lakhatás céljából, a projektben résztvevő, a célcsoportba tartozó fiatal egyének, illetve párok, családok számára. a. 3 db lakás kerül felújításra, illetve átalakítással 5 db került kialakításra az előírt minimális eszközfelszereltséggel.
2. Fiatalok életpálya-tervezését segítő helyi szolgáltatások nyújtása, munkaszerzési ismeretek bővítése.
3. A célcsoport bevonásával, a támogatási kérelemben benyújtott fejlesztési koncepción alapuló helyi lehetőségeket, értékeket, adottságokat feltáró, erre épülő gazdasági együttműködéseket generáló tevékenységek szervezése.
4. A 3. pont alapján a helyi gazdaságba való bekapcsolódást lehetővé tevő ismeretátadás / helyi ösztönző rendszer kialakítása és nyújtása célcsoport számára.
5. Személyre szabott felkészítés a fejlesztési célterületen megvalósuló, hazai és uniós pályázati programokban való részvételre.
6. A fiatalok helyben maradását támogató jó gyakorlatok adaptálása és folytatása.
A pályázati programba bevont ingatlanok a lakhatási támogatás nyújtotta előnyökkel jelentősen segítik a célcsoport bevonását a programba.
A projekt kezdő időpontja: 2018. január 1.
A projekt záró időpontja. 2021. június 30.
A projekt a Széchenyi 2020 program keretin belül valósul meg.
Kedvezményezett: Vásárosnamény Város Önkormányzata
Címe: 4800 Vásárosnamény, Tamási Áron utca 1.
Elérhetőségek: hivatal@vasarosnameny.hu
Kedvezményezett: Vásárosnamény Város Önkormányzata
Címe: 4800 Vásárosnamény, Tamási Áron u. 1.
Elektronikus elérhetősége: hivatal@vasarosnameny.hu
_____________________________________________________________
EFOP-1.2.11-16-2017-00061
„Gólyafészek - Vásárosnamény fiataljainak helyben maradásáért ”
2022. január 5.
VÁSÁROSNAMÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
Sajtóközlemény projekt ZÁRÁSÁRÓL
Gólyafészek - Vásárosnamény fiataljainak helyben maradásáért
Vásárosnamény Város Önkormányzata pályázatot nyújtott be a vidék népességmegtartó képességének javítására, a vidékről történő „minőségi elvándorlás” megakadályozására. A Felhívás címe: Esély Otthon EFOP-1.2.11-16 című és kódszámú felhívás keretein belül, melyet a Támogatást nyújtó szervezet EFOP-1.2.11-16-2017-00061 azonosító számon, „Gólyfészek-Vásárosnamény fiataljainak helyben maradásáért” elnevezéssel regisztrált. A Támogató szervezet 2017. december 12. napon kelt támogatói döntése szerint 180 384 918 Ft, 100 % intenzitású vissza nem térítendő támogatásban részesítette a projektet, melynek megvalósítására a Támogatási Szerződés 2018. 01.29. –én aláírásra került. A támogatást igénylő Vásárosnamény Város Önkormányzata a projektet önállóan, nem konzorciumban, de szakmai együttműködések kialakításával valósította meg. A projekt fizikai befejezésének dátuma 2021.12.31.
A projekt átfogó célja volt, hogy a projekt megvalósulása révén az egyenlőtlenségek mérséklődjenek, illetve együtt helyi szinten a hátrányos helyzetű személyek esélye is nőjön a megélhetés, a boldogulás, önellátás terén az alapkompetenciáik fejlesztése szolgáltatás által. A település lakosságmegtartó ereje nőtt, a településen élő fiatalok helyben maradási szándéka erősödött a megvalósított projekt által.
A projekt során célunk volt, hogy a településen élő, az onnan elszármazó, illetve a településen letelepedni szándékozó fiatalok élni tudjanak a Vásárosnaményban fellelhető életlehetőségekkel, helyben maradjanak, és itt alapítsanak családot. Célunk volt a fiatalok önálló lakhatási lehetőségeinek biztosítása, helyi lehetőségekre épülő önfoglalkoztatást célzó programok megvalósítása. Végül célunk, hogy a helyi adottságokhoz, igényekhez, sajátosságokhoz illeszkedő helyi ösztönzők segítségével a fiatalok településen maradásának támogatása. A projekt keretében az alábbi szakmai tevékenységek valósultak meg:
1. A támogatást igénylő tulajdonában lévő ingatlanok felújítása, felszerelése önálló lakhatás céljából, a projektben résztvevő, a célcsoportba tartozó fiatal egyének, illetve párok, családok számára. 3 db lakás került felújításra, illetve átalakítással 5 db került kialakításra az előírt minimális eszközfelszereltséggel.
2. Fiatalok életpálya-tervezését segítő helyi szolgáltatások nyújtása, munkaszerzési ismeretek bővítése.
3. A célcsoport bevonásával, a támogatási kérelemben benyújtott fejlesztési koncepción alapuló helyi lehetőségeket, értékeket, adottságokat feltáró, erre épülő gazdasági együttműködéseket generáló tevékenységek szervezése.
4. A 3. pont alapján a helyi gazdaságba való bekapcsolódást lehetővé tevő ismeretátadás / helyi ösztönző rendszer kialakítása és nyújtása célcsoport számára.
5. Személyre szabott felkészítés a fejlesztési célterületen megvalósuló, hazai és uniós pályázati programokban való részvételre.
6. A fiatalok helyben maradását támogató jó gyakorlatok adaptálása és folytatása.
A pályázati programba bevont ingatlanok a lakhatási támogatás nyújtotta előnyök jelentősen segítették a célcsoport bevonását a programba.
A projekt kezdő időpontja: 2018. január 1.
A projekt záró időpontja. 2021. december 31.
A projekt a Széchenyi 2020 program keretin belül valósul meg.
Kedvezményezett: Vásárosnamény Város Önkormányzata
Címe: 4800 Vásárosnamény, Tamási Áron utca 1.
Elérhetőségek: hivatal@vasarosnameny.hu
Kedvezményezett: Vásárosnamény Város Önkormányzata
Címe: 4800 Vásárosnamény, Tamási Áron u. 1.
Elektronikus elérhetősége: hivatal@vasarosnameny.hu
Kényelmes és gyors megoldás nyújt a bárhonnan elérhető Önkormányzati Hivatali Portál
Házasságkötés, gyermekszületés, építkezés, autóvásárlás, vállalkozásindítás, mind-mind fontos és örömteli, ugyanakkor kétségtelenül hivatalos ügyintézéssel is járó események. Januártól már minden magyarországi településen, így nálunk is elérhető az Önkormányzati Hivatali Portál szolgáltatás, amelyen keresztül online, akár a saját nappalinkból is kényelmesen és gyorsan intézhetők az önkormányzati hivatali ügyek a hét minden napján. Így életünk kisebb-nagyobb eseményei és azok adminisztrációs feladatai is sokkal könnyebbé válnak.
Évente számos hivatalos ügyben keressük fel a helyi önkormányzatot, a hivatali látogatások száma pedig tovább nő életünk nagy pillanatainál. Anyakönyvi kivonat kiállítása, gépjármű- és építményadó bejelentés, szociális támogatási kérelem benyújtása, szálláshely nyilvántartásba vétel, iparűzési adó bevallás és még sorolhatnánk azon tevékenységeket, melyek általánosan a személyes ügyintézések közé tartoznak és automatikusan a hosszú sorban állás jut róla eszünkbe. Ez a kép azonban 2019-től teljesen megváltozik, mert az Önkormányzati Hivatali Portálon keresztül már egyre több ügyet elektronikusan is intézhetünk, amikor időnk engedi, akár a vasárnapi ebéd után is.
Az e-ügyintézés országosan egységes ügymenetet biztosít és ahogy a személyes ügyfélfogadásnál megszokhattuk, úgy a digitális térben is végig vezet minket a jól ismert folyamatokon. Első lépésben saját magunk beazonosítása történik, majd a lakossági és vállalkozási ügyintézés kiválasztása, ezt követően pedig a szükséges adatok megadása. Mindezt a legnagyobb biztonság mellett, gyorsabban, átláthatóbban és papírmentesen, vagyis környezetkímélőbb módon tehetjük, mint korábban.
Az Önkormányzati Hivatali Portálon keresztül bejelentkezett felhasználók számos helyi lakossági, ipari, kereskedelmi, szociális vagy adóügyet indíthatnak, az online űrlappal nem rendelkező ügyek esetén pedig az e-Papír szolgáltatást lehet igénybe venni.
Az e-ügyintézést választókat a belépést követően azonosítja a rendszer és az űrlapok általános adatai automatikusan kitöltésre kerülnek, rövidítve így a ráfordított időt. A felhasználók bármikor nyomon követhetik az általuk elektronikusan indított helyi önkormányzati ügyeket, így pár kattintás után megismerhetik a folyamatok aktuális állapotát és megnyithatják a lementett űrlapokat.
A gyorsabb ügyintézést támogatja, hogy a lakosság mellett a vállalkozások is kényelmesen teljesíthetik adóbevallással kapcsolatos ügyeiket és távolról is lekérhetik helyi adóegyenlegüket és aktuális folyamataik státuszát.
Az Önkormányzati Hivatali Portál a https://e-onkormanyzat.gov.hu weboldalon érhető el.
Önkormányzati ügyek. Mindenkinek. Bárhonnan.
A sorban állás a múlté, intézze ügyeit mostantól online!
Az online elérhető Önkormányzati Hivatali Portál nemcsak magánszemélyeknek, hanem a vállalkozásoknak is megkönnyíti a mindennapjait. Az e-ügyintézési felületen keresztül az ország bármelyik pontjáról, gyorsan és kényelmesen intézhetők az önkormányzati ügyek. Az elektronikus ügyintézést választók így nemcsak a sorban állás miatti bosszankodástól kímélik meg magukat, hanem támogatják a papírmentes és környezetkímélő ügyintézést is.
Egy új vállalkozás elindítása, vagy egy meglévő adminisztrációs feladatainak teljesítése mellett nehéz a rohanó hétköznapok során még az önkormányzati hivatalt is útba ejteni. Szerencsére manapság erre már nincs feltétlenül szükség, hiszen van olyan digitális tér, amelyre belépve egyre több helyi hivatali ügy elintézhető.
Az Önkormányzati Hivatali Portálon keresztül lakossági, ipari, kereskedelmi, szociális ügyek sora indítható és egyszerűen nyomon követhető.
A portál segítségével a papír alapú, személyes megjelenést igénylő ügyintézés helyett az ország bármely pontjáról, bármikor, kényelmesen, online is intézhetők akár a magán és vállalkozói helyi adóügyek is.
Adóigazolás kérhető, túlfizetés esetén átvezetés és visszatérítés kezdeményezhető, gépjármű-, illetve termőföld adó jelenthető be, valamint helyi/önkormányzati adó- és értékbizonyítvány igénylésre is van mód. A helyi iparűzési adó bevallása a portál segítségével szintén könnyűszerrel megoldható, függetlenül attól, hogy általános vagy ideiglenes tevékenységről van szó.
Az elektronikus ügyintézésnek köszönhetően jelentősen megrövidül a helyi adóbevallásra fordított idő. A lakosság mellett a gazdálkodó szervezetek is kényelmesen teljesíthetik helyi adóbevallással kapcsolatos kötelezettségüket, és lekérhetik helyi adóegyenlegüket. Az online rendszerbe való belépést és személyes azonosítást követően ismét időt takarít meg a rendszer a felhasználónak, ugyanis közhiteles nyilvántartásokban meglévő személyes adatok már automatikusan kitöltve jelennek meg az űrlapokon.
Az online ügyintézési felületen közel félszáz különféle ügy indítható, többek között ipari és kereskedelmi, hagyatéki, birtokvédelmi, valamint szociális, sőt az Önkormányzati Hivatali Portálról is közvetlen linken elérhető, az úgynevezett e-Papír szolgáltatás (https://epapir.gov.hu/) segítségével szinte bármilyen egyéb ügy is benyújtható elektronikus úton.
A bejelentkezett felhasználók bármikor nyomon követhetik az általuk indított helyi önkormányzati ügyeket, így pár kattintás után megtekinthetik, hol tart az adott ügy, illetve az előzetesen már kitöltött űrlapjaikat is könnyedén elérhetik.
Az Önkormányzati Hivatali Portál az https://e-onkormanyzat.gov.hu weboldalon és településünk weboldalán is elérhető.
Tájékoztató az elektronikus ügyintézésről
Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény (továbbiakban: E-ügyintézési tv.) az elektronikus ügyintézést biztosító szerv és az ügyfél elektronikus kapcsolatának általános szabályait, továbbá az elektronikus ügyintézést biztosító, valamint egyéb szervek informatikai együttműködésével kapcsolatos rendelkezéseit tartalmazza.
Az E-ügyintézési tv. 1.§ 17. b) pontja alapján a helyi önkormányzat és a polgármesteri hivatal elektronikus ügyintézést biztosító szerv, amely 2018. január 1. napjától köteles az ügyek elektronikus intézését az E-ügyintézési tv-ben meghatározottak szerint biztosítani.
Kivételt képeznek azon eljárási cselekmények, melyek mindenképpen az ügyfél személyes megjelenését követelik meg, illetve meghatározott okiratok másként nem pótolható benyújtását teszik kötelezővé. Természetes személy ugyanakkor csak törvényben kötelezhető elektronikus ügyintézésre.
Az E-ügyintézési tv. 9.§ (1) bek. a) és b) pontja alapján 2018. január 1. napjától elektronikus ügyintézésre köteles az ügyfélként eljáró gazdálkodó szervezet, valamint az ügyfél jogi képviselője.
2018. február 1-től az azonosítás törvényi kötelezettsége miatt az elektronikus ügyintézés csak Ügyfélkapun, vagy Cégkapun keresztül történhet, ezért az e-mailen érkezett ügykezdeményezések visszautasításra kerülnek a Hivatal részéről.
A Vásárosnaményi Polgármesteri Hivatal elektronikus ügyintézéshez szükséges adatai:
A Hivatal rövid neve: PMHV
KRID azonosítója: 707184928
Vásárosnamény Város Önkormányzat Hivatali kapujának adatai:
A Hivatal rövid neve: VONK
KRID azonosítója: 545156765
Az E-ügyintézési tv. 9. § (5) bekezdése értelmében, ha a jogszabály egy nyilatkozat megtétele vonatkozásában az elektronikus kapcsolattartást - vagy az elektronikus kapcsolattartás módját - kötelezővé teszi, az e követelménynek meg nem felelő nyilatkozat - a törvényben meghatározott és a (4) bekezdésben foglalt esetek kivételével – hatálytalan, vagyis amennyiben az elektronikus ügyintézésre kötelezett gazdálkodó szervezet papír alapon nyújtja be a nyilatkozatát (kérelem, bevallás stb.), úgy az a benyújtott nyilatkozat nem váltja ki az Ügyfél által kívánt joghatást, úgy minősül, mintha azt be sem nyújtotta volna.
Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy természetes személy ügyfelek részére az E-ügyintézési tv. nem teszi kötelezővé az ügyek elektronikus intézését,azonban lehetőséget biztosít számukra is, ugyanakkor ehhez elengedhetetlenül szükséges, hogy az Ügyfél rendelkezzen Ügyfélkapuval.
Felhívjuk figyelmét, hogy
• gazdálkodó szervezet ügyfél az E-ügyintézési tv. 14.§ (1) bekezdése alapján köteles bejelenteni az ügyintézési rendelkezésének nyilvántartásába (a továbbiakban: rendelkezési nyilvántartás) az elektronikus kapcsolattartásra szolgáló elérhetőségét.
• természetes személy ügyfél – amennyiben ügyeit elektronikusan kívánja intézni – az ügyintézési rendelkezésének nyilvántartásába (rendelkezési nyilvántartás) szíveskedjen alaprendelkezést tenni az elektronikus ügyintézés engedélyezése céljából.
A rendelkezési nyilvántartás szolgál az ügyfelek ügyintézési rendelkezéseinek, illetve meghatalmazásainak rögzítésére. A rendelkezési nyilvántartás jelenleg a https://rendelkezes.kekkh.gov.hu/rny-public/ címen érhető el Központi Azonosítási Ügynök szolgáltatáson keresztüli azonosítást követően.
Az e-Papír általános célú elektronikus kéreleműrlap, ingyenes, hitelesített üzenetküldő alkalmazás, amely internet kapcsolaton keresztül, elektronikus úton összeköti az ügyfeleket a szolgáltatáshoz csatlakozott intézményekkel, szervekkel.
Az e-Papír szolgáltatás célja, hogy azokban az eljárásokban vagy egyszerű ügyekben is legyen lehetősége az ügyfélnek beadványát elektronikus úton továbbítani a hatóság felé, amelyeket gyakoriságuk vagy egyéb ok miatt nem indokolt szakrendszerrel támogatni.
Az e-Papír szolgáltatás Központi Azonosítási Ügynökön keresztül vehető igénybe, elérhetősége: https://epapir.gov.hu
Felhívjuk tisztelt ügyfeleink figyelmét, hogy az elektronikus ügyintézés részletszabályairól szóló 451/2016. (XII.19.) Korm. rend. 68. § alapján, amennyiben az ügytípus elektronikus űrlappal támogatott, úgy joghatályosan e-Papír szolgáltatás útján ügyet nem lehet kezdeményezni (pl.: HIPA).
Az Önkormányzati Hivatali Portál (OHP) az önkormányzati ASP rendszerben az elektronikus önkormányzati ügyintézés helyszíne.
Az OHP-portál az önkormányzati ASP rendszert igénybe vevő önkormányzatok természetes személy és jogi személy ügyfelei számára egyaránt lehetőséget biztosít a szakrendszeri alkalmazásokhoz kialakított, elektronikusan elérhető szolgáltatások igénybe vételére.
Igénybe vehető elektronikus ügyintézési szolgáltatások
Ügyindítás
Az ügyindítás egy elektronikus űrlap benyújtását jelenti. A település és az ügy kiválasztása után az űrlapkitöltő alkalmazás segítségével az ügyfél kitölti az űrlapot, majd beküldi a települési önkormányzat hivatali tárhelyére. A címzett önkormányzat iratkezelője érkezteti a benyújtott űrlapot és iktatás után bekerül a megfelelő szakrendszerbe vagy eljut az ügyintézőhöz. Jelenleg az önkormányzat adó, ipar- és kereskedelmi, hagyatéki leltár, birtokvédelmi, anyakönyvi, valamint szociális ügyei támogatottak szakrendszeri fejlesztésekkel az önkormányzati ASP rendszeren keresztül, de az ún. e-Papír szolgáltatás segítségével bármilyen ezen kívüli ügy elektronikusan indítható. Az ügyindítás bejelentkezéshez és regisztrációhoz kötött szolgáltatás, ennek hiányában az űrlap legfeljebb csak nyomtatható és papír alapon nyújtható be. Az e-Papír szolgáltatás ITT érhető el.
Az űrlap beküldés sikerességéről a beküldő visszaigazolást kap beküldés után az Űrlapkitöltő alkalmazás felületén, valamint megtekintheti a feladási igazolást az értesítési tárhelyén (https://tarhely.gov.hu/).
Az online ügyintézéshez rendelkeznie kell ügyfélkapus regisztrációval, tárhellyel, valamint a Rendelkezési Nyilvántartásban alaprendelkezéssel.
További információ a Rendelkezési Nyilvántartásról: https://rendelkezes.gov.hu/rny-public/.
Elektronikus űrlap benyújtás
Önkormányzat választás
Az ASP központ ügyféloldali szolgáltatásai az OHP-portálon keresztül vehetők igénybe. Az ügyfeleknek ki kell választaniuk, hogy melyik, az ASP központhoz csatlakozott településen szeretnének ügyet intézni, ezután vehetik igénybe az ASP szakrendszerek kínálta ügyintézési lehetőségeket. Az ügyfelek számára nyújtott ügyintézési szolgáltatások köre településenként eltérhet.
Ügyindítás
Az ügyindítás bejelentkezéshez kötött szolgáltatás. Ennek hiányában az űrlap legfeljebb csak nyomtatható, és így papír alapon nyújtható be. A bejelentkezés nélküli ügyintézés az OHP nyitó oldalán, a VÁLASSZON ÖNKORMÁNYZATOT gomb lenyomásával indítható. Az önkormányzat és az űrlap kiválasztása után itt is az ONLINE KITÖLTÉS lehetőség választásával nyílik meg az űrlap, ami kitöltés után PDF-formátumban elmenthető.
Adóegyenleg lekérdezés
Az ügyfél lekérheti adott településhez tartozó helyi adóegyenlegét. Az egyenleg lekérdezéséhez a felhasználónak a KAÜ-n azonosítania kell magát. A rendszer az Adóegyenleg lekérdezés oldal megnyitásakor kitölti a LEKÉRDEZŐ ADÓAZONOSÍTÓ JELE mezőt. Érdemes ellenőriznie, hogy helyesen szerepel-e az adóazonosító jele vagy adószáma a mezőben. Azonosítás után a felhasználó lekérdezheti az adott önkormányzati adóhatóságnál fennálló személyes adóegyenlegét, vagy képviseleti joggal felruházott személyként azon (természetes vagy jogi) személyek egyenlegét, amelyekkel kapcsolatban az önkormányzatnál jogosult eljárni.
Ügykövetés
A bejelentkezett felhasználók lekérdezhetik az általuk az ASP Önkormányzati Hivatali Portál felületén elektronikusan indított helyi önkormányzati ügyek státuszát is. Az alkalmazás lehetőséget biztosít az ügyfelek számára az ügyintézési folyamat interneten keresztüli nyomon követésére.
A szolgáltatás igénybevétele
Az OHP-portál bárki számára elérhető, egyes funkciók szabadon használhatók, más funkciók azonban bejelentkezéshez kötöttek.
Bejelentkezéshez kötött funkciók:
Bejelentkezés nélkül is igénybe vehető funkciók:
Az azonosítás a KAÜ igénybevételével történik. Első belépéskor, KAÜ-azonosítás, majd az Általános Szolgáltatási Feltételek (ÁSZF) elfogadása után létrejön az ASP elektronikus ügyfél felhasználói fiók. Az önkormányzat elérhető szolgáltatásainak használatához szükséges kiválasztani az önkormányzatot is.
Böngészőprogram, internet hozzáférés
Az oldal megtekintéséhez böngészőprogram (Internet Explorer, Chrome, Firefox, Safari, stb.) és internet hozzáférés szükséges, a portál és a szolgáltatásai használata egyéb alkalmazás telepítését nem igényli.
Figyelem! A KAÜ-azonosítással elérhető felületen a munkamenet eltér az eddig megszokottól. A munkamenet a bejelentkezéstől számított inaktivitási időt veszi figyelembe (30 perc). A KAÜ munkamenet élettartama azonban ennél jóval hosszabb, a bejelentkezéstől számítva 240 perc, aktivitástól, azaz az oldalon végzett tevékenységtől függetlenül. Ez azt jelenti, hogy amennyiben Ön bejelentkezett, és 30 perce nem végez semmilyen műveletet az oldalon, de a KAÜ 240 perces élettartam még nem járt le, a rendszer ugyan figyelmezteti Önt a munkamenet lejártára, de munkáját a 30 perc leteltével anélkül folytathatja, hogy ismételten meg kellene adnia az azonosítóit. Amennyiben az Ön bejelentkezése óta már eltelt 240 perc, abban az esetben – tevékenységének folytatásához - a rendszer újbóli azonosítást kér.
Fentiek miatt felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben nem kívánja tovább használni a szolgáltatást, - adatainak biztonsága védelmében – ne a böngészőablakot zárja be, hanem mindig kattintson Kijelentkezés gombra.
IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 2021.09.02. napján „Tisztítsuk meg az Országot!" projekt I. ütem tárgyú pályázati kiírást tett közzé az 1598/2020. (IX.21) Korm. határozat céljainak megvalósítása érdekében.
Kedvezményezett a Pályázati kiírás I.1. pont szerinti 2. célterület kapcsán 27 165 100 Ft, azaz huszonhétmillió-százhatvanötezer-száz forint összegű vissza nem térítendő
támogatásra jogosult.
A Projekt befejezésének végső időpontja: 2021. november 30.
Projekt címe: |
Gergelyiugornyai üdülőövezet rekonstrukciója II. |
|
Projekt azonosító száma: |
STR4-0042 |
|
Kedvezményezett neve: |
Vásárosnamény Város Önkormányzata |
|
A beszámoló tárgyát képező időszak: |
Kezdő dátum:2021.03.01. |
Záró dátum:2021.09.30. |
A projekt keretében beszerzésre került több eszköz: egy kültéri sakktábla járdalapokból, egy kültéri sakk készlet, 2 db kültéri sakkasztal padokkal, 3 db kültéri pad, 2 db kültéri kerékpártároló, 6 db kültéri reklámhordozós kerékpártároló, valamint információs pontok kerültek kialakításra. A Bereg Szíve Üdülőközpont területén lévő szociális blokk felújításra került.
Vásárosnamény Város Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Települési környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztések elnevezésű, TOP-2.1.3-16 azonosítószámú felhívásra, melynek eredményeképpen 279,18 millió forint vissza nem térítendő támogatást ítéltek meg számára.
A projekt keretében két útszakaszon építenek ki korszerű csapadékvíz elvezető rendszert.
A Heltai Gáspár utcán és az egyes keresztező utcák között az esésviszonyoknak és a szállított vízhozamnak megfelelő mederburkoló elemekkel burkolt vízelvezető árkok kerülnek kiépítésre. A kapubejárókban a mederelemeket a típusnak megfelelő, 10 t teherbírású, TBF fedlappal kerülnek lefedésre, valamint az átvezetést kétoldali beton támfal fogja lezárni. Egyes szakaszokon, ahol a közműhelyzet miatt nincs lehetőség a nyílt árok elhelyezésére zárt csatorna épül, melybe a csapadékvizet 40 cm szélességű előregyártott folyókaelemmel vezetjük be. A Sport és a Széchenyi utcák között a déli oldalon az útburkolat széléhez illesztve épül a tervezett folyóka.
Érintett utak: Heltai Gáspár, Hunyadi, Bessenyei, Széchenyi, Kraszna és Sport utca.
Vásárosnamény-Vitka Kazinczy Lajos utcán a meglévő zártcsatornába csatlakozó rossz állapotú, töredezett burkolatú vízelvezető árok és részben szintén leromlott zárt csatornaszakaszok találhatók, melyek átépítésre kerülnek. Az 1897 helyrajzi számú úttól a Kiss Ernő utca irányában a Damjanich utca északi oldalán a vízgyűjtő terület méretétől függően nyílt vízelvezető árok építése történik Cs-14-0 ágjellel.
A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.
Kedvezményezett: Vásárosnamény Város Önkormányzata
Projekt címe: Vásárosnamény város csapadékvíz elvezetése
Projekt azonosítószám: TOP-2.1.3-16-SB2-2021-00036
Projekt összköltsége: 279 178 605 Ft
A projekt kezdete: 2021.07.15.
A projekt zárása: 2022.12.31.
Támogatás mértéke: 100%
További információ kérhető:
Teremi László
Kommunikációért felelős személy
Telefon: +36 (70) 456 0429
E -mail : optimumreklamkft@gmail.com
Vásárosnamény Város Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Települési környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztések elnevezésű, TOP-2.1.3-16 azonosítószámú felhívásra, melynek eredményeképpen 279,18 millió forint vissza nem térítendő támogatást ítéltek meg számára.
A projekt keretében két útszakaszon építenek ki korszerű csapadékvíz elvezető rendszert.
A Heltai Gáspár utcán és az egyes keresztező utcák között az esésviszonyoknak és a szállított vízhozamnak megfelelő mederburkoló elemekkel burkolt vízelvezető árkok kerülnek kiépítésre. A kapubejárókban a mederelemeket a típusnak megfelelő, 10 t teherbírású, TBF fedlappal kerülnek lefedésre, valamint az átvezetést kétoldali beton támfal fogja lezárni. Egyes szakaszokon, ahol a közműhelyzet miatt nincs lehetőség a nyílt árok elhelyezésére zárt csatorna épül, melybe a csapadékvizet 40 cm szélességű előregyártott folyókaelemmel vezetjük be. A Sport és a Széchenyi utcák között a déli oldalon az útburkolat széléhez illesztve épül a tervezett folyóka.
Érintett utak: Heltai Gáspár, Hunyadi, Bessenyei, Széchenyi, Kraszna és Sport utca.
Vásárosnamény-Vitka Kazinczy Lajos utcán a meglévő zártcsatornába csatlakozó rossz állapotú, töredezett burkolatú vízelvezető árok és részben szintén leromlott zárt csatornaszakaszok találhatók, melyek átépítésre kerülnek. Az 1897 helyrajzi számú úttól a Kiss Ernő utca irányában a Damjanich utca északi oldalán a vízgyűjtő terület méretétől függően nyílt vízelvezető árok építése történik Cs-14-0 ágjellel.
A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.
Kedvezményezett: Vásárosnamény Város Önkormányzata
Projekt címe: Vásárosnamény város csapadékvíz elvezetése
Projekt azonosítószám: TOP-2.1.3-16-SB2-2021-00036
Projekt összköltsége: 279 178 605 Ft
A projekt kezdete: 2021.07.15.
A projekt zárása: 2022.12.31.
Támogatás mértéke: 100%
További információ kérhető:
Teremi László
Kommunikációért felelős személy
Tel.: +36 (70) 456 0429
E-mail: optimumreklamkft@gmail.com
A 2. szegregátum fejlesztése Vásárosnaményban II. ütem
Vásárosnamény Város Önkormányzata 2018-ban támogatást nyert a TOP-4.3.1-15 kódszámú felhívás keretében „A 2. szegregátum fejlesztése Vásárosnaményban” című projektje megvalósítására. A városvezetés a projekt megvalósítás közben feltérképezte az új igényeket, és a terület nagyságából adódóan szükségesnek látta a 2. szegregátum továbbfejlesztését.
Vásárosnamény Város Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Leromlott városi területek rehabilitációja elnevezésű, TOP-4.3.1-16 azonosítószámú felhívásra, melynek eredményeképpen 283,99 millió forint vissza nem térítendő támogatást ítéltek meg számára.
A projekt keretében 3 darab szociális bérlakás kialakítása, komfortosítása történik meg, valamint a Vásárosnamény, Széchenyi u. 12. szám alatti, Önkormányzat tulajdonában álló kihasználatlan épületben Közösségi ház kerül kialakításra. Az épület átalakítása során új energiatakarékos külső és korszerű belső nyílászárók kerülnek beépítésre, illetve korszerű gépészeti-, szigetelő- és napelemrendszer telepítésével az épület fenntartási költségeit is minimalizálják. A közösségi ház melletti területen közösségi kert létrehozását is tervezik.
A szegregátum területén térfigyelő rendszer kiépítésére is sor kerül, valamint Heltai Gáspár utca útburkolatának felújítása mellet járda kialakítás is végbemegy a projekt keretében.
A projekt hozzájárul az átfogó célok teljesítéséhez, mivel egy szegregált terület hátrányos helyzetű lakosságának életkörülményeinek javítását új járda építésével szolgálja, emellett a közösségi ház kialakítása is hozzájárul a lakókörnyezet minőségi fejlődéséhez, az útfelújítással a javul a közszolgáltatásokhoz való hozzáférés, a szociális bérlakások a lakhatás feltételeket javítják a rászoruló családok számára
Kedvezményezett neve: Vásárosnamény Város Önkormányzata
Projekt címe: A 2. szegregátum fejlesztése Vásárosnaményban II. ütem
Projekt azonosítószám: TOP-4.3.1-16-SB1-2020-00003
Projekt összköltsége: 283 991 199 Ft
Projekt megvalósítása: 2021.02.01. - 2022.09.30.
Támogatás mértéke: 100%
További információ kérhető:
2021. július 2.
RENESZÁNSZ STRINGS (gitár és cselló)
Időpont: 17:00 órától
Helyszín: Hivatal előtti park
2021. július 9.
BÜRKÖS ZENEKAR
Időpont: 18:00 órától
Helyszín: 4803 Vásárosnamény (Gergelyiugornya), Tisza-part
Tisza-party –Follow the Flow koncert
Időpont: 21:00 órától
Helyszín: 4803 Vásárosnamény (Gergelyiugornya), Tisza-part
Tel: +36 45 470 153
https://www.facebook.com/events/
2021. július 10.
Tiszaparti Gyerek Party
Rikoflash, Kacifánt zenekar, 4 FOR DANCE táncegyüttes
Helyszín: 4803 Vásárosnamény (Gergelyiugornya), Tisza-part
Tel: +36 20 563 8615
https://www.facebook.com/biksze
2021. július 16.
KELET BRASS BAND
Időpont: 17:00 órától
Helyszín: Hivatal előtti park
2021. július 23.
FOUR BONES QUARTET
Időpont: 17:00 órától
Helyszín: Hivatal előtti park
2021. július 30.
LANT-VIOLIN DUO
Időpont: 20:10-20:50 között
Helyszín: 4800 Vásárosnamény, Szabadság tér 31. Tomcsányi-kastély (Beregi Múzeum) kertje
KERTMOZI-VOLT EGYSZER EGY HOLLYWOOD filmvetítés
Időpont: 21:00 órától
Helyszín: 4800 Vásárosnamény, Szabadság tér 31. Tomcsányi-kastély (Beregi Múzeum) kertje
Tel: +36 20 563 8615
https://www.facebook.com/biksze
2021. augusztus 6.
VOICE&BRASS
Időpont: 19:00-21:00 között
Helyszín: 4800 Vásárosnamény, Szabadság tér 31. Tomcsányi-kastély (Beregi Múzeum) kertje
KERTMOZI- ZÖLD KÖNYV filmvetítés
Időpont: 21:00 órától
Helyszín: 4800 Vásárosnamény, Szabadság tér 31. Tomcsányi-kastély (Beregi Múzeum) kertje
Tel: +36 20 563 8615
https://www.facebook.com/biksze
2021. augusztus 6-7.
VIII. FACE FESTIVAL
helyszín: 4803 Vásárosnamény (Gergelyiugornya), Tisza-part
https://www.facebook.com/facefestivalhungary
2021. augusztus 7.
TRIO CONSORT
időpont: 18:00 – 21:00 között
Helyszín: 4803 Vásárosnamény (Gergelyiugornya), Tisza-part
2021. augusztus 13.
RENESZÁNSZ STRINGS
időpont: 17:00 órától
helyszín: Hivatal előtti park
2021. augusztus 20.
PIKNIK MOZI
Helyszín: 4800 Vásárosnamény, Szabadság tér 31. Tomcsányi-kastély (Beregi Múzeum) kertje
Tel: +36 45 570 206
https://vasarosnameny.hu/
LANT_VIOLIN DUO
időpont: 18:00 órától
Helyszín: 4803 Vásárosnamény (Gergelyiugornya), Tisza-part
FOUR BONES QUARTET
időpont: 19:30 órától
Helyszín: 4800 Vásárosnamény, Szabadság tér 31. Tomcsányi-kastély (Beregi Múzeum) kertje
BEREGI CSALÁDI NAP
időpont: 2021. augusztus 20. – augusztus 22.
helyszín: 4803 Vásárosnamény ( Gergelyiugornya) Tisza- part
augusztus 20. III. Beregi Autós-Motoros Találkozó, Ganxsta Zolee és a Kartel, Burai Krisztián, Tirpa, Teswér koncertek
augusztus 21. Republic koncert 21:00 órától
augusztus 22. Sportnap
Tel: + 36 45 470 153
2021. augusztus 21.
JUNIOR WORLD CUP HUNGARY NEMZETKÖZI KERÉKPÁRVERSENY
helyszín: 4800, Vásárosnamény, Szabadság tér
Tel: +36 45 570 206
https://vasarosnameny.hu/
SZIRONTA EGYÜTTES
időpont: 18:00 órától
Helyszín: 4803 Vásárosnamény (Gergelyiugornya), Tisza-part
ANNO MUSICA
időpont: 10:00 órától
helyszín: 4800, Vásárosnamény, Szabadság tér
FOUR BONES QUARTET
időpont: 11:00 órától
helyszín: 4800, Vásárosnamény, Szabadság tér
DEBRECENI KÜRTEGYÜTTES
időpont: 12:00 órától
helyszín: Vásárosnamény, Szabadság tér
2021. augusztus 27.
RENESZÁNSZ STRINGS
időpont: 20:00 – 20:45 között
helyszín: 4800 Vásárosnamény, Szabadság tér 31. Tomcsányi-kastély (Beregi Múzeum) kertje
KERTMOZI – LESZ EZ MÉG ÍGY SE – filmvetítés
időpont: 21:00 órától
helyszín: 4800 Vásárosnamény, Szabadság tér 31. Tomcsányi-kastély (Beregi Múzeum) kertje
2021. szeptember 3.
LANT-VIOLIN DUO
időpont: 17:00 – 17:45 között
helyszín: Hivatal előtti park
2021. szeptember 5.
Tour de Vásárosnamény Országúti Kerékpáros Maraton- Vásárosnamény
Helyszín: 4803 Vásárosnamény (Gergelyiugornya), Gulácsi u. 56. Atlantika Vizividámpark parkolója
Tel: +36 45 570 206
https://vasarosnameny.hu/
NYÍRBRASS EGYÜTTES
időpont: 13:00 – 16:00 órától
Helyszín: 4803 Vásárosnamény (Gergelyiugornya), Gulácsi u. 56. Atlantika Vizividámpark parkolója
2021. szeptember 10.
VOICE&BRASS
időpont: 17:00 órától
helyszín: Hivatal előtti park
ZOÁRD-NAPI SOKADALOM
időpont: 2021.szeptember 17-18
Ismerős Arcok és Rúzsa Magdi koncertek
szeptember 17: THE DANIELS 17:00 órától
szeptember 18: SZIRONTA EGYÜTTES 16:00 órától
helyszín: 4800 Vásárosnamény, Kraszna-híd és környéke
Tel: + 36 45 470 153
https://vasarosnameny.hu/idegenforgalom/programok
2021. szeptember 24.
DEBRECENI KÜRTEGYÜTTES
időpont: 17:00 órától
helyszín: Hivatal előtti park
Vadászati és Természeti Világkiállítás- Hunor Hotel
Időpont: 2021. szeptember 26.- október 17
Helyszín: 4800 Vásárosnamény, Szabadság tér 25. Hunor hotel
Tel: +36 30 950 1610
https://hunorhotel.hu/vadaszati-kiallitas/
szeptember 26.
TRIO CONSORT
időpont: 16:00 – 16:50 között
helyszín: Hunor Hotel udvara
2021. szeptember 30.
BAKOS ZENEKAR
időpont: 17:00 – 17:50 között
helyszín: Hunor Hotel udvara
2021. október 1.
BAKATOR ZENEKAR
időpont: 16:00 – 19:00 között
helyszín: Hunor Hotel udvara
2021. október 2.
VOICE&BRASS
időpont: 16:00 – 18:00 között
helyszín: Hunor Hotel udvara
2021. október 7.
TRIO CONSORT
időpont: 16:00 – 19:00 között
helyszín: Hunor Hotel udvara
2021. október 8.
NYÍRBRASS EGYÜTTES
időpont: 16:00 – 19:00 között
helyszín: Hunor Hotel udvara
2021. október 9.
THE DANIELS
időpont: 16:00 – 19:00 között
helyszín: Hunor Hotel udvara
2021. október 14.
BAKATOR ZENEKAR
időpont: 16:00 – 16:50 között
helyszín: Hunor Hotel udvara
2021. október 15.
SZIRONTA EGYÜTTES
időpont: 16:00 – 19:00 között
helyszín: Hunor Hotel udvara
OktóBor- Vásárosnamény
Időpont: 2021. október 1-3.
Soulwave és Nagy Szilárd koncertek
Helyszín: 4800 Vásárosnamény, Rákóczi út 9. Művelődési Központ előtti tér
Tel: +36 20 563 8615
https://vasarosnameny.hu/
A Tiszán való átkelést tekintve 1836-ig a vásárosnaményi közbirtokosság révjoga alapján komppal lehetett átkelni a folyón. Ugyanebben az évben a helyi közbirtokosság hídépítés céljából részvénytársaságot alapított, s 22-23 méter nyílású függőműves faszerkezetekkel egy 142 méter hosszú fahidat építettek. A fahidat az 1869. évi árvíz elsodorta, de hamar visszaépítették. Az 1881-es árvíz azonban annyira megrongálta a fahidat, hogy le kellett zárni a forgalom elől; az 1884. évi árvíz idején pedig a folyó felső szakaszáról elszabadult tutajok összetorlódtak a hídnál, és a hídszerkezet leszakadt. 1884-ben az állam 53 000 forintért megváltotta az ősi révjogot, így lehetőség nyílt arra, hogy az állandó hidat építsen.
Az első állandó, fapallós pályaszerkezettel ellátott, háromnyílású és konzolos vasszerkezetű 161,85 méter hosszú hidat 1886-ban adták át a forgalomnak. Ezt a hidat 1919. április 24-én felrobbantották, amelynek következtében a befüggesztett rész lezuhant, s azóta is a laza homokban fekszik. Az újjáépítés sürgősségét indokolta, hogy a trianoni országhatár és a Tisza közé bezárt „Csonka Bereg” 24 községét csak ezen a hídon keresztül lehetett megközelíteni. Az újjáépített hidat 1921. július 6-án nyitották meg. 1926. január 29-én annak emlékére, hogy II. Rákóczi Ferenc és serege itt kelt át a Tiszán, a fejedelemről nevezték el a hidat.
Az idő során a mederpillérek körül kimosódások keletkeztek, ezért egy újabb 41 méteres nyílás megépítésével meghosszabbították a hidat Gergelyiugornya felé. Az 1933-tól 1936-ig tartó munka során még egy új parti pillért építettek, elbontották a gergelyi parti pillért és helyébe egy pneumatikusan alapozott új beton pillért építettek, átépítették a parti kis nyílásokat, az egész felső szerkezetet megerősítették, valamint a fapalló helyett vasbeton pályalemezt készítettek.
A II. világháborúban a visszavonuló német seregek 1944. november 28-án felrobbantották a hidat. A pusztítás során a felső szerkezet oly mértékben károsodott, hogy annak helyreállítása fel sem merült. 1949-re a régi alépítményeken egy új anyagból készített, korszerű híd épült, amelynek főnyílása 101,70 méterre növekedett. A hidat az 1910. évi hídszabály rendelet szerint I. osztályú terhelésre méretezték, de a híd főtartóinak teherbírását jelentősen túlméretezték.
Az új hídszerkezet anyaga folytacél volt, a szerkezet kapcsolatai hegesztettek voltak, csak a helyszíni illesztéseket szegecselték. Építésekor ez volt hazánkban a legnagyobb hegesztett hídszerkezet! A felső szerkezetet Győrben gyártották nagy egységekben, amelyeket vasúton szállítottak Vásárosnaményba. A szerelést a naményi oldalról kellett kiszolgálni. A teljes beállványozásos szerelés helyett csak a két szélső nyílást állványozták be, míg a fő nyílás merevítőtartóját az összeszerelt bal parti hídrészen készre szerelték és a végleges helyére behúzták. Az ívet a merevítőtartóról szerelték. A szerelés végeztével a kritikus mederpillér elbontásra került.
1969-1970-ben szegecselt övlemezzel és rácsrudakkal megerősítették a híd kereszttartóit. 1981-1982-ben ismét felújítás kezdődött, új alapozású hídfők és nagyobb nyílású szélső befüggesztett nyílások épültek. A munkák idejére a forgalmat katonai pontonhídra terelték. A híd hossza ekkor 213,60 méterre nőtt. A következő felújításra 1992-1993-ban került sor, ekkor az új, 1969-1970-ben behúzott hossztartók és a pályalemez utólagos együtt-dolgoztatása céljából beragasztott csavaros kapcsolatot építettek be. A csavarok a pályaszerkezetet öszvéresítették, azonban a járulékos hatások miatt a pályalemez a többlet húzóerőre több helyen elrepedt.
2005-ben a közútkezelő elkészíttette a híd pályaszerkezetének acél ortotrop pályalemezzel való kicserélésének tanulmánytervét, amely szerint szélesebb járdakonzolok épültek volna, kerékpárút átvezetésével. 2009. július 10-én azonban olyan minisztériumi döntés született, hogy mielőbb új híd építése szükséges, s a lehetőségekhez képest biztosítani kell a régi híd forgalomban tartását.
2011 és 2013 között a régi híd mellett felépült az új, háromnyílású híd, amely a régi szerkezet támaszkiosztását követte, de a két szélső pillért elhagyták, növelve ezzel a folyó átfolyási szelvényét. Az új, 16 méter hosszú gyári szerelési egységekből készre hegesztett, gyalog-kerékpárút átvezetéssel épült 14,70 méter széles híd teherbírása és szélessége korlátozás nélküli. Az új hídszerkezeten 2012. december 21-én indult meg a forgalom, a régi hidat 2013-ban bontották el.
Szálláshelyek és Vendéglátóhelyek
|
Szatmár Bereg Kincsei
|
Középkori Templomok Beregben
|
Magyar Fürdővárosok Szövetsége Egyesület 2022. évi prospektus
|
Szatmár Beregi Szilvaút
|
Szatmár Szatmár Szilvaút
|
Helyi komplex programok folytatása Vásárosnaményban - 2. ütem
Nemrégiben kezdetét vette a Helyi komplex programok folytatása Vásárosnaményban - 2. ütem című, TOP-5.2.1-16-SB1-2020-00008 azonosítószámú pályázat, amely 85,3 millió forint vissza nem térítendő Európai Uniós támogatással valósul meg.
A projekt célja a szegénység, a társadalmi és munkaerő-piaci hátrányok újra termelődésének csökkentése, megállapítása, az integráció feltételeinek megteremtése.
Tevékenységek:
-Közösségi ház működtetése, családi napok szervezése, az együttműködés javítása érdekében képzések szervezése, roma mentor biztosítása, klub működtetés, rendezvény szervezés, valamint,
7 fő szociális munkást alkalmazunk a projekt teljes idejére.
Foglalkoztatás elősegítése munkaerő-piaci beilleszkedést segítő programok szervezésével, önálló jövedelemszerzésre való képesség kialakítása, fejlesztése. Szociális munkások közreműködésével személyes mentoráláson alapuló munkaerő-piaci tanácsadást kívánunk biztosítani az érintett területeken élők számára. Különböző képzéseket indítunk az érintett területeken élő munkanélküli, illetve közfoglalkoztatott személyek részére.
Családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatás kiterjesztése, bővítése a helyszínen, valamint a kötelező önkormányzati feladatellátáson túl szociális, gyermekjóléti szolgáltatások kialakítása.
Gyermekek iskolai felzárkózását segítő kiegészítő oktatási és készségfejlesztési programok szervezése:
- Gyermekek iskolán kívüli tanulást segítő szolgáltatása keretében, lehetőséget biztosítunk a szabadidő hasznos eltöltésére, mindemellett hasznosítható tudás birtokába jutnak.
- Nyári táborok szervezésére is sor kerül, mely a sport, a környezetvédelem, az egészséges életmód, a művészetek, a kézműves foglalkozások köré épülnek.
- Egyéb szolgáltatások keretében pszicho-pedagógus, logopédus, védőnő általi foglalkozások is megvalósításra kerülnek.
Egészségügyi programokat szervezése keretében, képzést indítunk a célcsoport számára, emellett egészségügyi szűrővizsgálatokat végzünk az érintett területen élő gyerekek, felnőttek és idősek körében egyaránt (pl. vércukor és vérnyomás-mérés, testsúlymérés, látásvizsgálat, stb.).
A védőnők és a rendőrség közreműködésével dohányzás, drog és alkoholfogyasztás megelőzését célzó prevenciós programokat szervezünk.
Kedvezményezett neve: Vásárosnamény Város Önkormányzata
Projekt címe: Helyi komplex programok folytatása Vásárosnaményban - 2. ütem
Szerződött támogatás összege: 85,3 millió forint.
Támogatás mértéke: 100 %
Projekt megvalósítása: 2020.07. 01. – 2023.03.31.
Projektazonosító száma: TOP-5.2.1-16-SB1-2020-00008
s
Országgyűlési Választások 2022
Országgyűlési Választások 2018
Helyi Önkormányzati Választások 2019
Munkaerő igényhez szükséges dokumentumok:
- Szándéknyilatkozat foglalkoztatáshoz
- Szándéknyilatkozat képzéshez
- Nyilatkozat adatok kezeléséhez
- Szervezet bemutatása
Alapdokumentumok:
- Együttműködési megállapodás
- Foglalkoztatási stratégia es akcióterv
- Megvalósíthatósági Tanulmány
- Monitoring és értékelési kézikönyv
- Paktum szervezet ügyrendje
- Projektterv és munkaprogram
- Monitoring és értékekési kézikönyv
Törzskönyvi alapadatok
Törzskönyvi azonosító szám (PIR): |
820356 |
Elnevezés: |
VÁSÁROSNAMÉNY VÁROS, VALAMINT OLCSVA KÖZSÉG ÓVODA FENNTARTÓ TÁRSULÁSA |
Székhely: |
4800 Vásárosnamény, Tamási Áron utca 1. |
Alaptevékenység államháztartási szakágazata: |
851020 Óvodai nevelés |
Alaptevékenység fő TEÁOR kódja: |
8510 Iskolai előkészítő oktatás |
Adószám: |
15820354-2-15 |
KSH statisztikai számjel: |
15820354-8510-327-15 |
Vezető: |
Filep Sándor |
Kinevezés kezdete: |
2013.07.01. |
Megye: |
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
Pénzügyi körzet: |
9279 Vásárosnamény Város valamint Olcsva Község Óvoda Fenntartó Társulása |
Alapítás
Alapítás időpontja: |
2013.07.01. |
Törzskönyvi bejegyzés dátuma: |
2013.06.26. |
Alapítói jog gyakorlója - 2 darab
403478 OLCSVA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA (4826 Olcsva, Kossuth utca 2) |
731849 VÁSÁROSNAMÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA (4800 Vásárosnamény, Tamási Áron utca 1) |
Jogi személyiségű társulások tagjai - 2 darab
403478 OLCSVA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA (4826 Olcsva, Kossuth utca 2) |
731849 VÁSÁROSNAMÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA (4800 Vásárosnamény, Tamási Áron utca 1) |
Megjegyzés:
A központban a Törzskönyvi Nyilvántartási Osztály és a megyei igazgatóságok Államháztartási irodái szolgáltatnak információt
A költségvetési szervek kereshető okiratai a következők:
______________________________________________________________________________________________
Törzskönyvi alapadatok
Törzskönyvi azonosító szám (PIR): |
797685 |
Elnevezés: |
JÁND ÉS TÉRSÉGE CSAPADÉKVÍZ ELVEZETŐ-HÁLÓZAT FEJLESZTŐ TÁRSULÁS |
Székhely: |
4841 Jánd, Tisza utca 1. |
Alaptevékenység államháztartási szakágazata: |
422100 Folyadék szállítására szolgáló közmű építése |
Alaptevékenység fő TEÁOR kódja: |
4221 Folyadék szállítására szolgáló közmű építése |
Adószám: |
15797687-2-15 |
KSH statisztikai számjel: |
15797687-4221-327-15 |
Vezető: |
Kiss László |
Kinevezés kezdete: |
2014.11.11. |
Megye: |
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
Pénzügyi körzet: |
9241 Jánd és Térsége Csapadékvíz Elvezető-Hálózat Fejlesztő Társulás |
Alapítás
Alapítás időpontja: |
2012.03.02. |
Törzskönyvi bejegyzés dátuma: |
2012.03.22. |
Alapítói jog gyakorlója - 7 darab
405153 CSARODA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA (4844 Csaroda, Beregszászi utca 14/B) |
443414 GULÁCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA (4842 Gulács, Rákóczi utca 12) |
443425 HETEFEJÉRCSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA (4843 Hetefejércse, Rákóczi Ferenc utca 15) |
403467 JÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA (4841 Jánd, Tisza út 1) |
443447 MÁROKPAPI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA (4932 Márokpapi, Kossuth utca 25) |
732626 TARPA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA (4931 Tarpa, Kossuth utca 23) |
443470 TÁKOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA (4845 Tákos, Kossuth Lajos utca 51) |
Jogi személyiségű társulások tagjai - 7 darab
405153 CSARODA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA (4844 Csaroda, Beregszászi utca 14/B) |
443414 GULÁCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA (4842 Gulács, Rákóczi utca 12) |
443425 HETEFEJÉRCSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA (4843 Hetefejércse, Rákóczi Ferenc utca 15) |
403467 JÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA (4841 Jánd, Tisza út 1) |
443447 MÁROKPAPI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA (4932 Márokpapi, Kossuth utca 25) |
732626 TARPA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA (4931 Tarpa, Kossuth utca 23) |
443470 TÁKOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA (4845 Tákos, Kossuth Lajos utca 51) |
Megjegyzés:
A központban a Törzskönyvi Nyilvántartási Osztály és a megyei igazgatóságok Államháztartási irodái szolgáltatnak információt
A költségvetési szervek kereshető okiratai a következők:
______________________________________________________________________________________________
Törzskönyvi alapadatok
Törzskönyvi azonosító szám (PIR): |
814351 |
Elnevezés: |
JÁND-VÁSÁROSNAMÉNY-GERGELYIUGORNYA VÍZIKÖZMŰ BERUHÁZÁSI TÁRSULÁS |
Székhely: |
4800 Vásárosnamény, Tamási Áron utca 1. |
Alaptevékenység államháztartási szakágazata: |
422100 Folyadék szállítására szolgáló közmű építése |
Alaptevékenység fő TEÁOR kódja: |
4221 Folyadék szállítására szolgáló közmű építése |
Adószám: |
15814359-2-15 |
KSH statisztikai számjel: |
15814359-4221-327-15 |
Vezető: |
Filep Sándor |
Kinevezés kezdete: |
2013.04.22. |
Megye: |
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
Pénzügyi körzet: |
9247 Jánd-Vásárosnamény-Gergelyiugornya Víziközmű Beruházási Társulás |
Alapítás
Alapítás időpontja: |
2013.04.22. |
Törzskönyvi bejegyzés dátuma: |
2013.04.25. |
Alapítói jog gyakorlója - 2 darab
403467 JÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA (4841 Jánd, Tisza út 1) |
731849 VÁSÁROSNAMÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA (4800 Vásárosnamény, Tamási Áron utca 1) |
Jogi személyiségű társulások tagjai - 2 darab
403467 JÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA (4841 Jánd, Tisza út 1) |
731849 VÁSÁROSNAMÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA (4800 Vásárosnamény, Tamási Áron utca 1) |
Megjegyzés:
A központban a Törzskönyvi Nyilvántartási Osztály és a megyei igazgatóságok Államháztartási irodái szolgáltatnak információt
A költségvetési szervek kereshető okiratai a következők:
Twinning of Equality, Social thinking and Volunteering
A nemzetközi találkozó programja a következők szerint alakult:
2020.08.21.
12.00-től az érkeztek vendégeink, akiket szervezetünk önkéntesei fogadtak és rövid útmutatást szolgáltattak számukra. Délután 14.00 óra körül kezdődött meg programunk az „Ismerj meg!“ c. aktivitással. Ez egy nyilvános ismerkedő-bemutatkozó programelem volt, mely során beszélgetések, kisfilmek és fotóprezentációk vetítése által vált alaposabban megismerhetővé a partnerség. Emellett hagyományos, kézműves termékeket is ismertettünk a résztvevőkkel.
Ezt követte a „Partnerséget építünk” c. konferencia 16.00 órától, a következő programmal:
- Megnyitó
- Határon átnyúló fejlesztések – Baracsi Endre a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés alelnöke
- Európai Uniós támogatásból megvalósuló programok – Filep Sándor Vásárosnamény város polgármestere
A beszélgetések és beszámolók során sok olyan információ jutott el a polgárokhoz, amelyek az EU által támogatott fejlesztésekkel voltak kapcsolatosak, s melyek az esetek többségében nem ismertek számukra (milyen feltételekkel, hogyan lehet részt venni az egyes programokban, mely szervezetek vehetnek részt, az önrész mértéke stb.).
Majd egy kötetlenebb hangulatú beszélgetés zajlott a szervezetek és egyének közt együttműködési lehetőségekről és a jövőre vonatkozó tervekről.
A vacsorát követően egy akusztikus koncert által vált megismerhetővé a régió kultúrája.
2020.08.22.
A délelőtti program során a csapatok egy tematikus (vadászati) kiállítást tekintettek meg, illetve belelapozhattak az Europe Direct által biztosított tájékoztató anyagokba.
Majd egy közös kirándulás során bejárták a Beregi régiót. Közösen megismerték és megcsodálták az itt található vallási, műszaki és kulturális műemlékeket (cölöpös vízimalmok, középkori templomok, csónak alakú temetői fejfák stb.). Egy tanösvény közös bejárása által a régió növény- és állatvilágának sokszínűsége is megismerhetővé vált, így figyelem irányult arra is, hogy mennyire fontos megőrizni ezt a természeti diverzitást az itt élő, sajátos fajok miatt.
A program egy gasztrokulturális programmal folytatódott, mely során egy manufaktúra jellegű pálinkafőzdében tettünk látogatást. Itt szakemberek megismertették a résztvevőkkel a hagyományos pálinkakészítési módokat, illetve azokat a standardokat, amelyeket kötelezően be kell tartaniuk, és azokat is, amelyeket a cég saját maga állított fel annak érdekében, hogy kitűnő minőségű és piacvezető terméket tudjon előállítani. A fiatalabb korosztály számára itt az illatok jelentették az élményt, míg a nagykorúak meg is kóstolhatták ezeket a termékeket.
Este a színházi program teret kínált a közös szórakozásra, beszélgetésekre, de voltak, akik a szabad programot választották.
2020.08.23.
A harmadik napon a program egy kiállítás megnyitójával kezdődött, mely során Mihálka György festményeit tekintettek meg a vendégek. Ezt követte a Jelenből a jövőbe c. aktivitásunk, mely során időkapszulákat alakítottak ki a résztvevők: saját üzeneteiket fogalmazták meg a jövő generációk számára rövid szövegek illetve képek formájában.
Majd a szociális gazdaság résztvevőinek nyilvános fórumán keresztül ismerhették meg azokat a lehetőségeket, amelyeket ez a társadalmi modell hordoz magában. Többek közt jó példák által többet tudtak meg a hátrányos helyzetű egyének foglalkoztatásával kapcsolatosan, illetve az általuk készített termékekről és szolgáltatásokról is. Több olyan szervezet vett részt a fórumon, mely évek óta stabilan tevékenykedik ebben a szektorban.
A közös ebéd után lezajlott a rendezvény közös kiértékelése, illetve a partnerség körvonalazta azokat a terveket, amelyeket majd közösen szeretne megvalósítani. Az elbúcsúzást és ajándékozást a hazautazás követte.
2020| 09 | 24
Vásárosnamény Város Önkormányzata
Sajtóközlemény
Innovatív gondolkodású fiatalokat díjaztak
Vásárosnamény Város Önkormányzata a TOP-2.1.2-15-SB1-2017-00040 pályázat keretében meghirdetett „Milyennek szeretnéd látni Vásárosnaményt 2025-ben?” versenykiírással felhívást intézett Vásárosnamény közigazgatási területén élő 30 éven aluli fiatalokhoz. A kiírás célja az volt, hogy ösztönözzék a fiatalokat, hogy gondolkozzanak el a jövőjükön, képzeljenek el egy olyan várost, ahol szívesen élnének, és osszák meg erről gondolataikat a város vezetésével. A felhívásra beérkezett pályázatokat szakmai zsűri bírálta el, mely a leginnovatívabb, legracionálisabb, és a város Településfejlesztési koncepciójába legjobban illeszkedő 3 pályaművet díjazta.
A díjátadóra a 2020. szeptember 24.-én a Városháza Nagytermében megtartott képviselő testületi ülés előtt került sor. Filep Sándor polgármester úr a díjazottaknak elmondta, hogy a város vezetése mindig figyelmet fordított az itt élő fiatalok véleményre; ötleteire, hiszen ha helyben akarjuk tartani vagy visszavárni a tanulmányaik befejezése után, akkor fontos, hogy egy számukra is élhetőbb kisvárost alakítsunk ki. Polgármester úr kiemelte, hogy a beérkezett pályázatokban szereplő ötletek beépítésre kerülnek a város hosszú távú fejlesztési stratégiájába, és szeretné bevonni a pályázókat a jövőben megvalósításra kerülő projektekbe is.
A díjazottak:
1. Környezettudatos rendezvény
2. Környezettudtaos programokkal kibővített autómentes nap
3. „Milyennek szeretnéd látni Vásárosnaményt 2025-ben?" kampány
4. Önkéntes szemétszedési kampány
Adó Hirdetmények:
...
_________________________________________________________________________________
12
HUMÁN SZOLGÁLTATÁSOK FEJLESZTÉSE VÁSÁROSNAMÉNYBAN ÉS TÉRSÉGÉBEN
Vásárosnamény Város Önkormányzata és konzorciumi partnerei 250 millió Ft vissza nem térítendő Európai Uniós támogatást nyert el „Humán szolgáltatások fejlesztése Vásárosnaményban és térségében” című, EFOP-1.5.3-16-2017-00111 azonosító számú pályázaton. A projekt célja a társadalmi felzárkózás elősegítése, a területi különbségek csökkentése, a humán közszolgáltatásokhoz való hozzáférés javítása.
A pályázatot Vásárosnamény Város Önkormányzata, mint projektgazda nyújtotta be konzorciumi partnereivel, úgy mint Nagydobos, Szamoskér, Szamosszeg, Olcsva önkormányzatai.
A projekt során az alábbi főbb intézkedések megvalósítása tervezett:
a projekt működését támogató beruházás (Vásárosnaményban a Balázs József Városi Könyvtár és Művelődési Központ 1. emeletén található kiállító terem, lépcsőház, mosdók és padlásfeljáró felújítása, valamint Gergelyiugornyán játszótér kialakítása)
a projekt megvalósítását segítő kis értékű eszközök beszerzése (konzorciumi településeken)
család- és gyermekjóléti szolgálatok prevenciós tevékenysége
humán közszolgáltatások szakember ellátottságának növelése bértámogatás igénybevételével
a projektben résztvevő településeken megvalósításra kerülnek egészségfejlesztő programok és közösségi rendezvények
a helyi közösségekben való szerepvállalásra felkészítő programok (közösségi munka, közösségfejlesztés, önkéntesség népszerűsítése) megvalósítása
fiatalok közösségépítését, helyben maradását ösztönző programok
ösztöndíj rendszer keretében konzorciumi szinten összesen 36 fő részére 10.000- Ft./fő ösztöndíjat biztosít a projekt 10 hónapon keresztül.
szervezett képzések megvalósítása: humán közszolgáltatásban dolgozók és önkormányzatok területén dolgozók részére, valamint hátrányos helyzetű aktív korú lakosság, és fiatalok támogatására. Képzési tevékenységek: foglalkoztathatóságot elősegítő - munkaszocializációs képzések, informatikai képzések, munkára való képesség növelését elősegítő képzések.
Kedvezményezett neve: Vásárosnamény Város Önkormányzata
Projekt címe: Humán szolgáltatások fejlesztése Vásárosnaményban és térségében
Szerződött támogatás összege: 250.000.000 Ft.
Támogatás mértéke: 100 %
Projekt megvalósítása: 2018.07.01. – 2022.05.31.
Projekt azonosító száma: EFOP-1.5.3-16-2017-00111
További információ kérhető:
Teremi László
Tel: 70/456 04 29
Kommunikációért felelős személy
Kedvezményezett neve: Vásárosnamény Város Önkormányzata
Projekt címe: „Vásárosnamény és térsége helyi foglalkoztatási paktum"
Projekt azonosító száma: TOP-5.1.2-15-SB1-2016-00002
Szerződött támogatás összege: 240.000.000 Ft.
Támogatás mértéke: 100 %
Projekt megvalósítása: 2017.10.01. - 2022.07.31.
A projekt elszámolható bruttó összköltsége: 240.000.000,- Ft
Támogatási intenzitás: 100 %
A tervezett projekt által lefedett terület a Vásárosnaményi járás közel teljes közigazgatási területe, ez alól kivételt képeznek Nyírmada és Pusztadobos települések. A helyi foglalkoztatási együttműködés a következő települések közreműködésével valósul meg: Aranyosapáti, Barabás, Beregdaróc, Beregsurány, Csaroda, Gelénes, Gemzse, Gulács, Gyüre, Hetefejércse, Ilk, Jánd, Kisvarsány, Lónya, Márokpapi, Mátyus, Nagyvarsány, Olcsva, Tarpa, Tákos, Tiszaadony, Tiszakerecseny, Tiszaszalka, Tiszavid, Vámosatya, Vásárosnamény.
A támogatást igénylő szervezet az érintett járás székhelye,
Vásárosnamény Város Önkormányzata, amely a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatallal (KH) alkotott konzorciumban tervezi a projekt végrehajtását. A KH fő feladata a képzési, foglalkoztatási támogatások, valamint a munkaerő-piaci szolgáltatások biztosítása. Az intézmény jelenlétével, szakmai hátterével és a megyében betöltött szerepével képes biztosítani a helyi paktum megfelelő illeszkedését a megyei paktumhoz, illetve a többi helyi paktumhoz is figyelembe véve a releváns gazdasági ágazatokhoz való kapcsolódási lehetőségeket is.
Ennek figyelembe vételével kerülnek bevonásra a paktum tagjai, melyet a térség munkaerő-piaci szereplői alkotnak, többek között a kormányhivatal, a megyei és települési önkormányzatok, a kamara, a térség működő vállalkozásai, képzést folytató intézmények, munkaerő-piaci szolgáltatók és a szociális gazdaság szereplői.
Habár a fejlesztéssel érintett területen az elmúlt néhány évben a munkanélküliség csökkenő tendenciát mutatott, ez jelentős részben a bevezetett közfoglalkoztatásirendszernek köszönhető.
Annak ellenére, hogy a hátrányos helyzetű lakosság aránya magasnak mondható a területen és a munkanélküliség is jelentős, a munkáltatói oldal felől mind gyakrabban jelzett problémaként merül fel a szakképzett munkaerő hiánya. A paktumszervezet felállításával megoldható a hátrányos helyzetű lakosság elérése, a munka világába való terelése. A térségi együttműködésre, partnerségi tervezésre és igényfelmérésre alapozva megvalósítható a munkavállalóknak vállalkozások munkaerő-igényére alapozott, célzott toborzása, képzése, ezáltal összehangolható a munkaerőpiaci kereslet és kínálat is.
A projekt számszerűsíthető eredményeit a KH határozta meg a működése során megszerzett tapasztalataiból kiindulva. A foglalkoztatási együttműködés a megyei célértékek eléréséhez az alábbiak szerint járul hozzá: paktum keretében álláshoz jutók száma: 65 fő; a paktum keretében álláshoz jutók közül a támogatás után 6 hónappal állással rendelkezők száma: 21 fő; paktum keretében munkaerőpiaci programokban résztvevők száma: 152 fő.
Vásárosnaményi Paktumiroda
4800 Vásárosnamény, Tamási Áron utca 1. I. emelet 33. iroda
Elérhetőség:
ügyfélfogadási idő:
Könnyű vagy nehéz tudatosan jelen lenni?
Tóth Levente klinikai szakpszichológus előadás
2019.11.11.
Egészséges és mentes Táplálkozás
Tóth Judit táplálkozásszakértő előadása ételkóstolással egybekötve
2019.10.28.
Nótaest
2019.09.26.
Környezettudatosságra nevelés. Kézművessátor
2019.09.20.
Egészségügyi szűrővizsgálat – védőnő bevonásával
(Autómentesnap keretében)
2019.09.20.
Tanyanap a Perényi tanyán
2019.09.07.
Sasvári Sándor koncertje
(Zoárd nap keretében)
2019.06.16.
Gabitriál előadása
(Zoárd nap keretében)
2019.06.16.
Egészséges üdítők népszerűsítése
(Zoárd nap keretében)
2019.06.15.
Gyereknap - Vaga banda - Óriásbábosok előadása
2019.06.02.
Egészséges ételek népszerűsítése
2019.06.02.
Divatdiéták és azok veszélyei dietetikus szemmel
Tóth Judit táplálkozásszakértő előadása
2019.05.30.
{gallery}divatdietak{/gallery}
Egészségügyi szűrővizsgálat – védőnő bevonásával
(Autómentesnap keretében)
2018.09.21.
{gallery}egészségügyi szűrővizsgálat{/gallery}
Nemrégiben kezdetét vette a „Vásárosnaményi Központi Főzőkonyha fejlesztése.” című 1856949497 azonosítószámú projekt, amely keretében 20,00 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével a Központi főzőkonyha belső és a konyha épületének külső felújítása megy végbe, valamint konyhai gépek-, eszközök beszerzése valósul meg. |
Vásárosnamény Város Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális fejlesztése, közétkeztetés fejlesztése elnevezésű, VP6-7.2.1-7.4.1.3-17 azonosítószámú felhívásra, melynek eredményeképpen 20,00 millió forint vissza nem térítendő támogatást ítéltek meg számára.
A fejlesztés eredményeként a Központi Főzőkonyha belső konyhafelújítása keretében a fali csempeburkolatok cseréje, tisztasági festési munkái, illetve az épület villamoshálózatának és elemeinek (kapcsolók, konnektorok, lámpatestek) cseréje valósul meg.
Külső felújítás keretében a homlokzati nyílászárók cseréje történik, felújítás során az elvetemedett, rossz hőszigetelő képességű és korszerűtlen műanyag homlokzati nyílászárók korszerű-, minimum 5 kamrás hőszigetelt üvegezésű műanyag ablakokra.
Ezen kívül 7 db konyhai gép (tartozékaival) és 10 db ételszállító kerül beszerzésre (főzőüstök, vízlágyítók, sütőberendezések, egyéb konyhai kisegítő eszközök).
A projekt tervezett befejezési dátuma: 2019.08.30.
A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg, a támogatás mértéke: 95,00%
A projektről bővebb információt a www.vasarosnameny.hu oldalon olvashatnak.
Vásárosnamény Város Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához, karbantartásához szükséges erő- és munkagépek beszerzése elnevezésű, VP6-7.2.1-7.4.1.2-16 azonosítószámú felhívásra, melynek eredményeképpen 98,36 millió forint vissza nem térítendő támogatást ítéltek meg számára.
A fejlesztés eredményeként minden útszakasz esetében stabilizált földút (kő útalap) lesz kialakítva, mindenütt 1,0 - 1,0 m széles padka készül, a földutak melletti szikkasztó árkok felújításával összesen 2209,0 m hosszan. A burkolat szélességek 3,0 – 6,0 m között változó, az egyes szakaszok esetében, két útszakasz esetében új aszfalt burkolatú 6,0 m széles útcsatlakozás kerül kialakításra a 41. sz. főút csatlakozásaként.
A projekt tervezett befejezési dátuma: 2020.02.20.
A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg, a támogatás mértéke: 95,00%
A projektről bővebb információt a www.vasarosnameny.hu oldalon olvashatnak.
.
Településképi Arculati Kézikönyv 2017.Településképi Arculati Kézikönyv 2017.
Adó igazgatási ügyek:
Tájékoztató az OHP használatához.pdf
Tájékoztató elektronikus fizetésről.pdf
_________________________________________________________________________________
Hatósági ügyek:
Zajkibocsátási határérték megállapítása - tájékoztató.doc
Zajkibocsátási kérelem - nyomtatvány.doc
Kérelem 65 év felettiek szemétszállítási díjkedvezményének igénybevételéhez.doc
Haszonbérlet közzétételi közlemény formanyomtatvány - Több tulajdonostárs esetén.doc
1. sz. Pótlap haszonbérleti szerződéshez - Több részes haszonbérbeadó esetén.doc
Haszonbérleti szerződés közzétételi közlemény - Formanyomtatvány.doc
2a. sz. Pótlap adásvételi szerződéshez - a szerződés tárgyát több földrészlet képezi.doc
Adásvételi szerződés közzétételi közlemény - Formanyomtatvány.doc
_________________________________________________________________________________
Kereskedelmi igazgatás:
Bejelentés üzemeltető székhelyének változásáról - Formanyomtatvány.doc
Bejelentés üzemeltető váltásról, jogutódlásról - Formanyomtatvány.doc
Bejelentés köteles kereskedelmi tevékenység folytatásáról szóló bejelentés-- Formanyomtatvány.docx
Kerekedelmi tevékenység megszűnésről szóló bejelentés - Formanyomtatvány.doc
Működési engedély iránti kérelem - Formanyomtatvány.rtf
Nyitvatartási idő módosítására irányuló kérelem - Formanyomtatvány.docx
Szálláshely-üzemeltetési kérelem.doc
Változásbejelentő kereskedelmi tevékenységhez - Formanyomtatvány.rtf
Piaci helyfoglalási kérelem.doc
A vásárosnaményi piacon való helyfoglalás szabályai - Tájékoztató.docx
A piaci helypénz díjtételei.pdf
_________________________________________________________________________________
Vállalkozói ügyek:
Közterülethasználati kérelem - Formanyomtatvány.doc
Méhész - Bejelentés méhészkedés megkezdéséről.doc
Méhész - Bejelentő lap vándornak.doc
Méhész - Kijelentő lap vándornak.doc
_________________________________________________________________________________
Szociális ügyek:
Települési lakhatási, települési gyógyszertámogatás kérelem - Formanyomtatvány.doc
Kérelem rendkívüli települési támogatáshoz - Formanyomtatvány.doc
Kérelem az önkormányzati lakáscélú támogatás megállapításához - Formanyomtatvány.doc
_________________________________________________________________________________
.
Beregi Ifjúságért Közművelődési és Szabadidő Egyesület BIKSZE
Szatmár-Bereg Polgári Egyesület
Vásárosnamény DSE sportfejlesztési program
Tájékoztatjuk kedves ügyfeleinket, hogy a Vásárosnaményi Kormányablakban történő ügyintézés megkönnyítése érdekében a fontosabb tudnivalókat, illetve a használható formanyomtatványainkat közzétesszük letölthető formában is. Nem kell befáradnia meghatalmazásért, vagy akár egy szülői hozzájáruló nyilatkozatért, hanem az alábbi linkeken elérhetővé tesszük.
Sok esetben nem tud jelen lenni mind két szülő gyermeke(i) Személyazonosító Igazolvány, vagy Útlevél igénylése során. Ilyen esetben egy szülő (törvényes képviselő) jelenléte és a másik szülő (törvényes képviselő) hozzájáruló nyilatkozata is elég az okmányok igénylésénél.
A hozzájáruló nyilatkozatot annak a szülőnek (törvényes képviselő) szükséges kitöltenie, aki az ügyintézés során nem tud megjelenni a Kormányablakban. Felhívjuk ügyfeleink figyelmét, hogy Személyazonosító igazolvány készítése során 14. életévét be nem töltött kérelmező esetében, Útlevélkészítéskor 18. életévét be nem töltött kérelmező esetében szükséges mindkét szülő személyes jelenléte, vagy az egyik szülő hozzájáruló nyilatkozata. A gyermek születési anyakönyvi kivonata és lakcímkártyája szükséges az ügyintézéshez, ezért kérjük feltétlen hozza magával.
Okmányigényléskor, amennyiben kiskorú gyermeke rendelkezik bármilyen személyazonosításra alkalmas más okmánnyal, az ügyintézéshez hozza magával (Útlevél, Vezetői engedély).
Hozzájáruló nyilatkozat kiskorú gyermek személyazonosító igazolvány és útlevél igényléséhez.
Lakcím fiktíválási kérelmet nyújthat be abban az esetben, ha tudomására jutott az a tény, hogy az ingatlanban olyan személy(ek) vannak bejelentkezve, akik nem élnek az ott életvitel szerűen. A kérelmet csak az ingatlan tulajdonosa - ha haszonélvező is szerepel a tulajdoni lapon, akkor csak haszonélvezője - terjesztheti elő. A kérelemben szükséges feltüntetni a fiktíválandó ingatlan helyrajzi számát, és az adott ingatlanban jelenleg életvitel szerűen élők pontos adatait.
Gépjármű ideiglenes kivonása (maximum 6 hónapra) kérelemre történik abban az esetben, ha jármű tulajdonossal és üzembentartóval is rendelkezik. A kérelem az alábbi linken elérhető.
Tájékoztatom, hogy a Magyarorszag.hu történő ügyfélkapus belépést követően, a Webes ügysegéd alkalmazáson keresztül csak akkor kezdeményezhető az ideiglenes kivonás, ha a tulajdonos és az üzembentartó személye azonos. Az eljárás díja 2.300 Ft., melyet az elektronikus ügyintézés esetén banki terminálos fizetéssel tud az oldalon kiegyenlíteni.
Gépjármű forgalomból történő ideiglenes kivonási kérelme.
Amennyiben nem tud megjelenni személyesen ügyei intézésekor, így ön helyett meghatalmazottja is eljárhat.
Általános Meghatalmazás természetes személy részére hivatali ügyintézéshez.
Tájékoztató anyagok:
Lakossági értesítés-Általános tájékoztatás.pdf
Lakossági értesítés-Zajjal járó munkavégzés.pdf
Lakossági értesítés-Forgalomkorlátozás.pdf
Forgalomtechnikai anyagok:
A kedvezményezett neve: Vásárosnamény Város Önkormányzata
Projekt azonosítószáma: TOP-3.2.1-16-SB1-2018-00008
A projekt címe: „Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése Vásárosnaményba 2 2018."
A szerződött támogatás összege: 270.52 millió forint
A támogatás mértéke (%-ban): 100 %
A projekt megvalósítása: 2020.08.31.
Vásárosnamény Város Önkormányzata pályázatot nyújtott be a „Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése elnevezésű, TOP-3.2.1-16 azonosítószámú felhívásra, melynek eredményeképpen 270.52 millió forint vissza nem térítendő támogatást ítéltek meg számára.
A projekt keretében az Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola több épületének energetikai korszerűsítése történik, amelyek a következők:
Az energetikai korszerűsítés keretében több épület külső falainak, lábazatának és padlásfödémének hőszigetelése kerül megvalósításra, az alsó tagozatos épületek fűtési rendszerének korszerűsítése kondenzációs gázkazános fűtési rendszer kiépítésével, időjáráskövető szabályozással, valamint a hőleadói hálózat és a nyílászárók cseréjével.
Megújuló energiaforrásként összesen 145 db napelem felszerelésre történik két épület tetőfelületére, melyek összes teljesítménye: 42,5 kWp.
Projekt címe: „Formáljuk magunk Vásárosnamény jövőjét!"
Kedvezményezett: Vásárosnamény Város Önkormányzata
Támogatás összege: 15 900 000 Ft
Támogatás intenzitása: 100 %
A projekt megvalósításának kezdete: 2019.10.01.
A projekt zárása: 2022.03.31.
Projekt azonosító száma: KEHOP-1.2.1- 18-2018-00237
Forrás: Kohéziós alap
A PROJEKT BEMUTATÁSA
A projekt célja
A projekt célja, hogy a lakosság szélesebb körben megismerhesse az éghajlatváltozás hazánkat érintő hatásait. Jelenleg jelentős probléma, hogy a lakosság klímatudatossága, valamint az éghajlatváltozás helyi hatásairól való ismerete nagyon alacsony szintű. Ennek okai között említendő a lakosság tőkeszegénysége, így az ezzel kapcsolatos beruházásokat nem tudja végrehajtani még akkor sem, ha ismerné a különböző klímaváltozás adaptációs eljárásokat, megújuló energiaforrások hatékony működési elveit, mely a klímaváltozás elleni védekezés, alkalmazkodás egyik nélkülözhetetlen eleme. Ezért ebben az irányban nem fokozott az önálló érdeklődés. A különböző médiumokon keresztül is kevés szó esik a klímaváltozáshoz való alkalmazkodásról, energiahatékonyságról illetve a hatékony megújuló energiaforrásokról, pontosabban azok használatáról, működéséről. E pályázat megvalósulásával a tájékoztatás, ismeretterjesztés terén szeretnénk változást indukálni, hogy a szükséges alaptudás birtokába kerüljön a lakosság, ezáltal lerakni az alapokat az energiatudatosság elterjedése mellett. Emiatt kiemelt fontosságú, hogy a klímaváltozással kapcsolatos ismeret átadás megtörténjen. A tevékenységek során a lakosság megismerkedik az éghajlatváltozás helyi hatásaival, a megújuló energiaforrások használatának lehetőségeivel, energiahatékonysági módszerekkel melyek a klímaváltozás mérsékléséhez járulnak hozzá. A projekt végrehajtásának hatására egy felelős magatartásforma alakulhat ki az emberekben, önmaguk és a környezetük iránt egyaránt. Az ismeretterjesztés terén az interaktív tevékenységeket helyezzük előtérbe, hogy a visszacsatolás során láthassuk mennyire volt eredményes egy-egy programelem (versenyek, szakkörök, rendezvények, stb.). A motiváló tevékenységek megszervezését fontosnak tartjuk, (pl. verseny, játék és győzelem), hogy az érdektelenséget és az alacsony részvételt elkerüljük.
További célkitűzésünk, hogy a klímaváltozáshoz történő alkalmazkodással kapcsolatos tudásmegosztás, valamint széleskörű szemléletformálási programok megvalósuljanak, ezáltal hozzájáruljunk az Európai Bizottság 2013 áprilisában nyilvánosságra hozott éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodásra vonatkozó uniós stratégia tervezetéhez valamint a Magyarországi Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiához.
A projekt célcsoportja
A primer célcsoport természetesen a lakosság, melyen belül különösen fontos és kiemelt célcsoportnak tekintjük az önkormányzati szereplőket, dolgozókat, a településen működő intézmények dolgozóit, a munkáltatókat és a civil szervezetek munkatársait, hiszen az ő közvetítőszerepük a szemléletformálásban igen jelentős.
A lakosság körén belül ugyanilyen fontos célcsoport a fiatalok köre, hiszen a gyermek-, gyerekkorban elsajátított szemlélet, gyakorlat, természethez és környezetünkhöz való attitűd hosszú távon jelentősen hozzájárul a projekt céljainak eléréséhez. Így tevékenységeink között kifejezetten óvodai és iskolai célcsoportnak szánt foglalkozások is szerepelnek.
A projekt keretében megvalósuló tevékenységek
Célunk, hogy a lakosság szélesebb körben megismerhesse az éghajlatváltozás hazánkat érintő hatásait. Jelentős probléma, hogy a lakosság klímatudatossága, valamint az éghajlat változással kapcsolatos ismerete nagyon alacsony szintű. Ennek oka a lakosság tőkeszegénysége. Változást kívánunk elérni, tájékoztatással, ismeretterjesztéssel. Hisszük, hogy a projekt végrehajtásának hatására egy felelős magatartásforma alakul ki az emberekben önmaguk és a környezetük iránt. Szükség van egy minden érintettre kiterjedő környezeti elképzelésre, az ifjúság nevelésére és a felnőtt lakosság folyamatos továbbképzésére. Úgy véljük, a szemléletformálás csak akkor lehet eredményes, ha a célok érdekében folyamatosan megszervezzük az éppen aktuális problémákat feltáró figyelemfelhívó kezdeményezéseket. Az ismeretterjesztés terén az interaktív tevékenységeket helyezzük előtérbe, hogy a visszacsatolás során láthassuk mennyire volt eredményes egy-egy programelem. A tevékenységekhez motiváló elemeket csatolunk, úgy mint versenyek, játéka és győzelem, hogy elkerüljük az érdektelenséget és az esetleges alacsony részvételt. Az interaktivitás létrejöttét különböző programok segítik.
.
Kényelmes és gyors megoldás nyújt a bárhonnan elérhető Önkormányzati Hivatali Portál!
Házasságkötés, gyermekszületés, építkezés, autóvásárlás, vállalkozásindítás, mind-mind fontos és örömteli, ugyanakkor kétségtelenül hivatalos ügyintézéssel is járó események. Januártól már minden magyarországi településen, így nálunk is elérhető az Önkormányzati Hivatali Portál szolgáltatás, amelyen keresztül online, akár a saját nappalinkból is kényelmesen és gyorsan intézhetők az önkormányzati hivatali ügyek a hét minden napján. Így életünk kisebb-nagyobb eseményei és azok adminisztrációs feladatai is sokkal könnyebbé válnak.
Évente számos hivatalos ügyben keressük fel a helyi önkormányzatot, a hivatali látogatások száma pedig tovább nő életünk nagy pillanatainál. Anyakönyvi kivonat kiállítása, gépjármű- és építményadó bejelentés, szociális támogatási kérelem benyújtása, szálláshely nyilvántartásba vétel, iparűzési adó bevallás és még sorolhatnánk azon tevékenységeket, melyek általánosan a személyes ügyintézések közé tartoznak és automatikusan a hosszú sorban állás jut róla eszünkbe. Ez a kép azonban 2019-től teljesen megváltozik, mert az Önkormányzati Hivatali Portálon keresztül már egyre több ügyet elektronikusan is intézhetünk, amikor időnk engedi, akár a vasárnapi ebéd után is.
Az e-ügyintézés országosan egységes ügymenetet biztosít és ahogy a személyes ügyfélfogadásnál megszokhattuk, úgy a digitális térben is végig vezet minket a jól ismert folyamatokon. Első lépésben saját magunk beazonosítása történik, majd a lakossági és vállalkozási ügyintézés kiválasztása, ezt követően pedig a szükséges adatok megadása. Mindezt a legnagyobb biztonság mellett, gyorsabban, átláthatóbban és papírmentesen, vagyis környezetkímélőbb módon tehetjük, mint korábban.
Az Önkormányzati Hivatali Portálon keresztül bejelentkezett felhasználók számos helyi lakossági, ipari, kereskedelmi, szociális vagy adóügyet indíthatnak, az online űrlappal nem rendelkező ügyek esetén pedig az e-Papír szolgáltatást lehet igénybe venni.
Az e-ügyintézést választókat a belépést követően azonosítja a rendszer és az űrlapok általános adatai automatikusan kitöltésre kerülnek, rövidítve így a ráfordított időt. A felhasználók bármikor nyomon követhetik az általuk elektronikusan indított helyi önkormányzati ügyeket, így pár kattintás után megismerhetik a folyamatok aktuális állapotát és megnyithatják a lementett űrlapokat.
A gyorsabb ügyintézést támogatja, hogy a lakosság mellett a vállalkozások is kényelmesen teljesíthetik adóbevallással kapcsolatos ügyeiket és távolról is lekérhetik helyi adóegyenlegüket és aktuális folyamataik státuszát.
Az Önkormányzati Hivatali Portál a https://e-onkormanyzat.gov.hu weboldalon érhető el, melyet településünk weboldalán is megtalálnak.
Kedves Vásárosnaményiak, leendő Vendégek!
A június 29-én megrendezésre kerülő Sárkányhajó Roadshow kísérő rendezvényei között felállítunk egy környezettudatosságot szemléltető, interaktív „játszóházat”, illetve lehetőség lesz saját kezűleg felújítani a régi, megunt farmereket.
Aki pedig „csak” szemlélődni szeretne, azok részére is szól a következő felhívás:
Farmerbegyűjtés
A már nem használható (kopott, szakadt, lyukas, foltos), kidobásra ítélt, vagy megunt farmereket tiszta állapotban gyűjtjük a rendezvény helyszínén.
Gyűjtjük a Nespresso kávékapszulákat, melyből különleges ékszereket készítünk. Gyűjtjük a csipkéket, a gyöngyöket, ékszereket, melyek már elhasználódtak, de egyes részei még használhatóak díszítésre.
Vásárosnamény Város Önkormányzata
TOP-2.1.2-15-SB1-2017-00040
Információ: pályázat@vasarosnameny.hu
Az újonnan létesülő Ipari Park alapkövét, ünnepélyes keretek között a 2019. május 30-án helyezték le, mely által még nagyobb gazdasági és az infrastrukturális fejlődés indulhat meg a városban. A kivitelezés során a Vásárosnaményi iparterületen 80 hektár zöldmezős beruházás valósul meg. Az ipari övezeten egy 600 m2-es csarnok épül, új út és csapadékvíz elvezető árok valamint közvilágítási rendszer kerül kiépítésre. A beruházás nagy előnyt biztosít majd az ide települő cégek számára, így a városban újabb munkahelyek jöhetnek létre, a mai kor elvárásainak megfelelően. A TOP-1.1.1-15-SB1-2016-00018 azonosítószámú, „Iparterület fejlesztése Vásárosnaményban”című projektnyitó és alapkő elhelyező rendezvényen, az egybegyűlteket Szucsányiné Magocsa Edit köszöntötte. Az ünnepélyes ceremónián beszédet mondott Filep Sándor polgármester, dr. Tilki Attila országgyűlési képviselő, Román István kormánymegbízott és Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Közgyűlés elnöke. A köszöntők után a szerződés ünnepélyes aláírására került sor, melyet a kivitelező cég képviseletében Gajdos Attila és Vásárosnamény Város Önkormányzatának képviseletében Filep Sándor írt alá. Az ünnepség zárásaként az alapkő letételére került sor, mely az aznapi újságot, a területről készült fotót tartalmazta, mely negyven év múlva került felnyitásra.
BEFEJEZŐDÖTT A VÁSÁROSNAMÉNYI EÖTVÖS-KÚRIA ÉS KÖRNYEZETÉNEK REKONSTRUKCIÓJA
Megvalósult Vásárosnamény Város Önkormányzatának TOP-2.1.2-15-SB1-2017-00040 azonosítószámú projektje, mely során az Eötvös kúria és környezetének környezettudatos, klímabarát felújítására került sor.
A közel két éven át tartó projekt fő célja Vásárosnamény egyik műemléképületének az Eötvös kúriának felújítása volt. A beruházás során a kúria teljes felújítására is sor került, visszaállítva az épület régi fényét, ezzel jelentősen növelve a város idegenforgalmi vonzerejét, és gazdaságélénkítő tevékenységét. Az épületben a korábbi funkciójától eltérően nonprofit szolgáltatóház került kialakításra, modern környezetbarát irodákkal, közösségi terekkel. Ezzel a beruházás hozzájárul a helyi munkahelyteremtéshez, a városlakók élethelyzetének növeléséhez.
A kúriát övező park területe teljesen átalakult, 5192 m2 zöldterületet alakítottak ki, újítottak meg. A parkban közel 50 darab facsemete elültetésére is sor került. Kiépítésre került a kúriát teljes mértékben kiszolgáló 448 m2-es közösségi tér, ahol a jövőben helyi rendezvények, programok megvalósítására kerülhet sor.
A fejlesztés eredményeként felújításra került az Eötvös utca burkolata, és kiépítésre került egy gyalogút, mely elérhetőséget biztosít a városi sportpálya és az Eötvös kúria között.
2019| 03 | 14
Vásárosnamény Város Önkormányzata
Sajtóközlemény
Iparterület fejlesztése Vásárosnaményban
A Terület és Településfejlesztési Operatív Program (a továbbiakban: TOP) keretén belül TOP-1.1.1-15 Ipari parkok, iparterületek fejlesztése tárgyú pályázat vissza nem térítendő támogatást nyújt, helyi önkormányzatok, önkormányzati tulajdonú vállalkozások, illetve önkormányzati tulajdonú non-profit gazdasági társaságok számára a munkahelyteremtő képességének ösztönzése, illetve a helyi gazdaság működését segítő helyi/térségi feltételek biztosítása érdekében. A Felhívás keretében Vásárosnamény Város Önkormányzata TOP-1.1.1-15-SB1-2016-00018 azonosítószámon, „Iparterület fejlesztése Vásárosnaményban” címmel pályázatot nyert.
A projekt célja a helyi gazdasági feltételek javítása a Vásárosnamény délnyugati külterületén található iparterület elérhetőségének korszerűsítése által, valamint az üzleti infrastruktúra fejlesztése a vállalkozások betelepülése érdekében. A beruházás hatására új munkahelyek létesülnek a településen, emellett a gazdaság erősödésével a város bevételei is emelkednek. A kivitelezési munka során a tervek szerint a Vásárosnaményi iparterületen korszerűsítése 80 ha gazdasági területet érint. A fejleszteni kívánt övezeten egy 600 m2-es csarnok épül, valamint az iparterület megközelíthetőségnek érdekében új út és csapadékvíz elvezető árok valamint közvilágítás kerül kiépítésre. A megépülő csarnok megfelelő körülményeket biztosít a termelő tevékenység végzésére.
A beruházás helyszíne:
Vásárosnamény, 0489
Vásárosnamény, 4208/13
Vásárosnamény, 4208/37
Vásárosnamény, 4203 (41 számú főközlekedési út)
Kedvezményezett neve: Vásárosnamény Város Önkormányzata
Támogatás intenzitása: 100 %
A projekt összköltsége: 510 686 521 Ft
A projekt megvalósítási időszaka: 2017. 06. 01. – 2019. 10. 31.
További információk: https://vasarosnameny.hu/iparterulet-fejlesztese-vasarosnamenyban
2018 | 06 | 23.
VÁSÁROSNAMÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
Sajtóközlemény
VÁSÁROSNAMÉNY VÁROS KÖZCÉLÚ ÉPÜLETEINEK ENERGETIKAI FEJLESZTÉSE- TOP-3.2.2-15-SB1-2016-00003
A Vásárosnamény Város Önkormányzata a Terület-és Településfejlesztési Operatív Program keretében a Nemzetgazdasági Minisztérium Regionális Fejlesztési Operatív Programok Irányító Hatósága által meghirdetett Vásárosnamény Város közcélú épületeinek energetikai fejlesztése elnevezésű pályázati konstrukcióban 413,60 millió Forint európai uniós vissza nem térítendő támogatást nyert.
A pályázati felhívásra Vásárosnamény Város Önkormányzata 2016.06.10.-én nyújtotta be támogatási igényét. A TOP-3.2.2-15-SB1-2016-00003 azonosítószámú pályázatban Vásárosnamény Város Önkormányzat fejlesztésének célja, hogy a 6 db 100%-an saját tulajdonú, közcélú épületeinek energetikai korszerűsítése. Az említett épületek közül 5 helyszínen kerül sor napelem telepítésére, illetve 3 épület esetében geotermikus hőszivattyús rendszer kerül megvalósításra. A projekt hozzájárul az önkormányzat környezetbarát célkitűzéseihez. Az intézmények működtetése során energiaszükségletei biztosításához, a környezetbarát energiaforrások felhasználásának aránya növekszik. A tervezett napelemes valamint hőszivattyús rendszereknek köszönhetően a környezetet károsító üvegházhatást okozó gázok kibocsátása jelentősen csökken. A projektet 413,60 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatás segítségével valósíthatja meg Vásárosnamény Önkormányzata.
A beruházásnak köszönhetően 151,75 kW-os napelemes rendszer valamint 346,8 kW geotermikus hőszivattyú kerül telepítésre, amelynek köszönhetően a középületek CO2 kibocsátása, így környezetet károsító hatása jelentősen csökken, valamint az épületek közüzemi számláin is jelentős megtakarítások érhetők el.
A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.
„A projektről bővebb információt a http://www.vasarosnameny.hu/ oldalon olvashatnak.”
További információ kérhető:
Filep Sándor, polgármester
Elérhetőség: Tel.: 0645/470-022
E-mail: hivatal@vasarosnameny.hu
Akadálymentes oldal
HUMÁN SZOLGÁLTATÁSOK FEJLESZTÉSE VÁSÁROSNAMÉNYBAN ÉS TÉRSÉGÉBEN
Vásárosnamény Város Önkormányzata és konzorciumi partnerei 250 millió Ft vissza nem térítendő Európai Uniós támogatást nyert el „Humán szolgáltatások fejlesztése Vásárosnaményban és térségében” című, EFOP-1.5.3-16-2017-00111 azonosító számú pályázaton. A projekt célja a társadalmi felzárkózás elősegítése, a területi különbségek csökkentése, a humán közszolgáltatásokhoz való hozzáférés javítása.
A pályázatot Vásárosnamény Város Önkormányzata, mint projektgazda nyújtotta be konzorciumi partnereivel, úgy mint Nagydobos, Szamoskér, Szamosszeg, Olcsva önkormányzatai.
A projekt során az alábbi főbb intézkedések megvalósítása tervezett:
Kedvezményezett neve: Vásárosnamény Város Önkormányzata
Projekt címe: Humán szolgáltatások fejlesztése Vásárosnaményban és térségében
Szerződött támogatás összege: 250.000.000 Ft.
Támogatás mértéke: 100 %
Projekt megvalósítása: 2018.07.01. – 2022.05.31.
Projekt azonosító száma: EFOP-1.5.3-16-2017-00111
További információ kérhető:
Teremi László
Tel: 70/456 04 29
Kommunikációért felelős személy
TÁJÉKOZTATÓ
az engedély nélkül fúrt vagy ásott kutak engedélyeztetéséről
Az Országgyűlés 2017. évben módosította a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvényt (a továbbiakban: Vgtv.). A Vgtv. 29. § (7) bekezdésének értelmében mentesül a vízgazdálkodási bírság megfizetése alól az a létesítő, aki 2018. január 1-jét megelőzően engedély nélkül vagy engedélytől eltérően létesített vízkivételt biztosító vízilétesítményt, ha a vízjogi fennmaradási engedélyezési eljárást 2018. december 31-ig kérelmezi, és az engedély megadásának feltételei fennállnak.
A törvény szabályai szerint a mentesítésre alapot ad önmagában az, ha valaki még az idei évben beadja a fennmaradási engedély kiadására irányuló kérelmét, vagyis nem szükséges, hogy év végéig az engedélyt meg is kapja.
Mire kell engedélyt kérni és ki adja ki?
A kutak megépítéséhez, átalakításához, üzemeltetéséhez és megszüntetéséhez vízjogi engedély szükséges. Abban az esetben, ha a vízkivételt biztosító kút vízjogi engedély nélkül került megépítésre, vagy attól eltérően került megvalósításra, fennmaradási engedélyt kell kérni.
A fennmaradási engedély kiadására vonatkozó hatáskör megoszlik a helyi vízgazdálkodási hatósági jogkörrel rendelkező jegyző, illetve a vízügyi és vízvédelmi hatáskörrel rendelkező fővárosi, és a kijelölt megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok (a továbbiakban:
katasztrófavédelmi igazgatóság) között, attól függően, hogy milyen kútról van szó, illetve az milyen célú vízigény kielégítését szolgálja.
A vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló 72/1996. (V.22.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) alapján a jegyző engedélye szükséges:
a. olyan kút létesítéséhez, üzemeltetéséhez, fennmaradásához és megszüntetéséhez, amely a következő feltételeket együttesen teljesíti:
aa. vízbázisok, a távlati vízbázisok, valamint az ivóvízellátást szolgáló vízilétesítmények védelméről szóló kormányrendelet szerint kijelölt, kijelölés alatt álló, illetve előzetesen lehatárolt belső, külső és hidrogeológiai védőidom, védőterület, valamint karszt- vagy rétegvízkészlet igénybevétele, érintése nélkül, és 500 m3/év vízigénybevétellel kizárólag talajvízkészlet vagy parti szűrésű vízkészlet felhasználásával üzemel,
ab. épülettel vagy annak építésére jogosító hatósági határozattal, egyszerű bejelentéssel rendelkező ingatlanon van, és magánszemélyek részéről a házi ivóvízigény[1] és a háztartási igények kielégítését szolgálja, és
ac. nem gazdasági célú vízigény;
b. az ab pontban szereplő házi ivóvízigény kielégítését szolgáló kúthoz tartozó, víztisztítási feladatokat ellátó vízilétesítmény létesítéséhez, üzemeltetéséhez, fennmaradásához és megszüntetéséhez.
Vagyis a jegyző adja ki az engedélyt akkor, ha a kút nem érint karszt- vagy rétegvizet, 500 m3/év vízigénybevétel alatti, a kút épülettel rendelkező ingatlanon van, magánszemély a kérelmező, a kút házi ivóvízigény és a háztartási igények kielégítését szolgálja és a kút nem gazdasági célú vízigényt szolgál.
A háztartási igény fogalmát és a gazdasági célú vízigény fogalmát a jogszabályok pontosan nem határozzák meg, azonban a jogszabályi rendelkezésekből az következik, hogy a háztartási igény minden az ivóvíz biztosításán túli a saját háztartás kielégítését szolgáló vízhasználat, míg az ezt meghaladó gazdasági érdekeltség körébe sorolható vízhasználat (vagyis olyan tevékenységhez kapcsolódik, aminek a célja a haszonszerzés) az már gazdasági célú vízigény.
Mint az látható jelenleg a szabály egyaránt vonatkozik fúrt és ásott kutakra is, független attól, hogy csak háztartási igényekre (mosás, saját kert locsolása stb.) használják vagy ivóvíznek is, és nem számít az sem, hogy milyen mélyre nyúlik le.
A fentiektől eltérő minden más esetben, vagyis, ha az előző feltételek közül akárcsak egy nem teljesül, akkor nem a jegyző, hanem a katasztrófavédelmi igazgatóság hatáskörébe tartozik a kút fennmaradási engedélyezési eljárása!
Vízjogi fennmaradási engedélyezési eljárás
A fennmaradási engedélyezési eljárás iránti kérelem benyújtása előtt tervdokumentációt kell készíttetni a vízjogi engedélyezési eljáráshoz szükséges dokumentáció tartalmáról szóló 41/2017. (XII. 29.) BM rendelet (a továbbiakban: BM rendelet) szerint. A fennmaradási engedélyezési eljárás iránti kérelemnek tartalmazni kell a BM rendelet által előírt adatokat., melyeket a kérelem nyomtatványok tartalmaznak.
A kérelemhez csatolni kell:
A fennmaradási engedélyezési eljárás során be kell vonni az illetékes Katasztrófavédelmi Igazgatóságot annak megállapítására, hogy a kút nem veszélyeztet karszt- vagy rétegvíz készletet.
Abban az esetben, ha a kérelemben megjelölt kút ivóvízigény is szolgál, akkor szakhatóságként a kormányhivatal Népegészségügyi Osztályát is be kell vonni.
Csak a szakhatósági hozzájárulás, valamint a szakértői vélemény esetén adhat ki a jegyző fennmaradási engedélyt.
A kút engedélyezésének további feltételei:
Az eljárás illetéke, díja
A települési önkormányzat jegyzője részére a fennmaradási engedélyezési eljárásért az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény szerinti illetéket kell fizetni, melynek mértéke a 29.§ (1) bekezdésben meghatározott 3.000 Ft. Amennyiben a kút ivóvízbázis-védelmi területen helyezkedik el, ezért annak engedélyezése a területi vízügyi hatóság hatásköre, úgy a BM rendelet szerinti 5.000 Ft mértékű igazgatási szolgáltatási díjat kell megfizetni. Az egyedi vizsgálati dokumentáció elbírálásáért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértéke pedig 100.000 Ft.
A vízgazdálkodási bírság
A Vgtv. 2018. december 31-ig mentesíti a vízgazdálkodási bírság kiszabása alól azokat a létesítőket, akik a Vgtv. módosítása előtt létesítettek kutat. Azonban aki 2018. december 31-ig nem kér fennmaradási engedélyt az engedély nélkül fúrt kútra, annak 2019. január 1-től vízgazdálkodási bírságot kell fizetni. A bírság az engedély nélkül létrehozott építmény értékének 80%-áig, engedély nélküli vízimunka vagy vízhasználat esetén 1 000 000 forintig terjedhet. A természetes személyre kiszabott bírság összege nem haladhatja meg a 300 000 forintot. A fentiekből is látható, hogy a jogalkotó a kutak engedélyeztetési eljárását tette díjmentessé.
A kérelem benyújtásához formanyomtatványt készítettünk, amelyet mellékelünk.
házi ivóvízigény: a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény és a törvény végrehajtására kiadott kormányrendelet szerinti polgár bejelentett lakóhelyeként nyilvántartott, épülettel vagy annak építésére jogosító hatósági határozattal, egyszerű bejelentéssel rendelkező ingatlanon a magánszemély részéről em beri fogyasztás céljából a személyes szükségletek kielégítéséhez szükséges, saját célú ivóvízműből biztosított, nem gazdasági célú vízigény 101/2007. (XII.23.) KvVM rendelet
- A Kedvezményezett neve: Vásárosnamény Város Önkormányzata
- A projekt címe: Vásárosnamény Város Önkormányzata ASP Központhoz való csatlakozása
- A szerződött támogatás összege: 9 000 000 Ft
- A támogatás mértéke (%-ban): 100%
- A projekt tartalmának bemutatása:
ASP konstrukció választása költség- és erőforrás-kímélő megoldás. Jelentősen csökkenthető a kezdeti befektetés nagysága, és a bevezetéshez szükséges idő. A felhasználónál jelentős megtakarítás a belső informatikai szakemberek képzési, munkaidő-ráfordítási igényének csökkenése a hagyományos konstrukciókhoz képest. Lényegesen kevesebb erőforrást vesz igénybe a felhasználói gépek felügyelete, karbantartása. Ráadásul a felhasználói PC-knek nem kell olyan paraméterekkel rendelkezniük, mint ha rajtuk futnának a programok. Ez ugyancsak költségmegtakarítást jelent a bevezetésnél is, hiszen egy komolyabb szoftverrendszer olyan erőforrás igényű, hogy emiatt a bevezetés során sokszor új gépek beszerzésével is kell kalkulálni, míg ASP esetén általában elegendőek a meglévő, szerényebb képességű gépek is.
A projekt keretében több eszköz beszerzése is megtörtént. Többek között 4 db laptop, 24 db kártyaolvasó és 4 db monitor is. Az önkormányzati szakrendszerek adatminőségének javítása és migrációja is megtörtént. Ezt követte a tesztelés és élesítés. Az Önkormányzat elektronikus ügyintézéséhez kapcsolódó feltételek kialakítása és a működésfejlesztés és szabályozási keretek kialakítása is elvégzésre került a projekt során.
- A projekt tervezett befejezési dátuma: 2018.06.30.
- A projekt azonosító száma: KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16-2017-01137
TOP-3.1.1-15-SB1-2016-00021
A kedvezményezett neve: Vásárosnamény Város Önkormányzata
A támogatás mértéke: 100%
A fejlesztés célja, hogy olyan, a fenntartható közlekedés feltételeit megteremtő és erősítő
közlekedésfejlesztési intézkedések valósuljanak meg Vásárosnaményban és Vásárosnamény-
Kisvarsány összekötő kerékpárút hálózat folytatásaként, melyek hozzájárulnak az éghajlatváltozás mérsékléséhez, a szén-dioxid kibocsátás csökkentéséhez, az élhető városi és települési környezet kialakulásához, valamint az EU2020 és a Nemzeti Közlekedési Infrastruktúra-fejlesztési Stratégia fenntartható fejlődésre és közlekedésre vonatkozó céljainak a teljesüléséhez.
A Kisvarsányban már meglévő 3 kilométer hosszú kerékpárúthoz Vásárosnaményig megépülő
szakasszal befejeződik egy kerékpárút hálózatszakasz kiépítése.
A fejlesztés lehetővé teszi majd, hogy a kistérség lakói kerékpárral is eljuthassanak a néhány kilométerre lévő vásárosnaményi járási székhelyre, valamint a két település között elhelyezkedő ipari övezetbe. A 4115-ös sz. ök. út és a 4108-as ök. út csomópontjában (azaz Árpád út, Kossuth Lajos úti csomópontnál) a létesítmény átvezetésre kerül. A Kossuth Lajos út É-i oldalán szintén elválasztás nélküli gyalog- és kerékpárút épül. A 4108-as számú út szelvényezés szerinti jobb oldalán egészen a Szabadság térig.
Tervezési szakaszok hossza: 2.210 méter.
Vásárosnamény Kossuth Lajos úton, és az Árpád úton a meglevő zárt városi csapadékvíz-hálózatba
gravitálódik a csapadékvíz, így külön csapadékvíz elvezető rendszer kiépítése nem szükséges.
A kerékpárút két oldala járdaszegély beépítésével kerül lezárásra, azokon a szakaszokon, ahol
közvetlen a kiemelt szegély mellé épül, ott csak egy oldalon épül járdaszegély. Oldalirányú lejtése 2,5 %-os az úttengely irányába.
Továbbá a települési mobilitás környezetileg (levegőszennyezés, zajterhelés) és pénzügyileg (működtetők és a közlekedők oldalán) fenntarthatóbbá tételét szolgálja.
Nyilvánosság:
- Beregi Hírek: link
Szemléletformáló közlekedésbiztonsági eszközök
{gallery}kerekpar2019{/gallery}
2019| 06 | 30
Vásárosnamény Város Önkormányzata
Sajtóközlemény
Leromlott városi terület korszerűsítése vásárosnaményban
Vásárosnamény Város Önkormányzata TOP-4.3.1-15-SB1-2016-00008 azonosítószámon „A 2. szegregátum fejlesztése Vásárosnaményban” címmel pályázatot valósított meg a leromlott városi területek rehabilitációja és az ott élő lakosság felzárkózása érdekében.
Vásárosnaményban június végén zárul az élhetőbb lakókörnyezet kialakítása érdekében megvalósított infrastrukturális beruházás, melynek keretében két korszerű szociális bérlakás, egy modern közösségi ház, és a gyerekek számára egy EU-s szabványoknak megfelelő játszótér került átadásra. A projekt elemeként a Széchenyi utcán megvalósult az útburkolatok megerősítése, valamint a járdák felújítása.
Mindhárom épület teljes körű külső és belső felújítása során törekedtünk az energiatakarékos fenntartásra. Az épületekben új bútorok, elektromos eszközök, a gyermekek számára felzárkóztató tananyagok és játékok állnak rendelkezésre. Több helyszínes térfigyelő rendszer telepítésére került sor a közbiztonság növelése érdekében.
A projekt céljának megfelelően javítottuk a szabadidős tevékenységek feltételeit, leromlott városi területen élők lakhatási körülményeit. A modern közösségi ház kialakításával, higiénés szolgáltatásokkal, életviteli tanácsadásokkal, gyermekprogramokkal várjuk az ott élőket. A közösségi kert adta lehetőségek kiaknázása, valamint a szociális programok általi szemléletformálás és a közösségépítés a célunk.
A projekt eredményein keresztül jelentős mértékben javítjuk az esélyegyenlőségi feltételeket.
A beruházáshelyszínei:
4800 Vásárosnamény, Széchenyi utca 17, Hrsz:1192
4800 Vásárosnamény, Széchenyi utca 11, Hrsz: 1196
4800 Vásárosnamény, Széchenyi utca 16, Hrsz:1155
4800 Vásárosnamény, Széchenyi utca -, Hrsz:1176, 1441
4800 Vásárosnamény, Kraszna út -, Hrsz: 1456
Kedvezményezett neve: Vásárosnamény Város Önkormányzata
Támogatás intenzitása: 100 %
A projekt összköltsége: 283.000.000.-Ft
A projekt megvalósítási időszakának kezdete: 2018.03.01.
A projekt megvalósítási időszakának vége: 2019.06.30.
Választási Bizottság tagja:
Szabó Zoltán elnök
Jávorszkyné Temesi Éva elnökhelyettes
Dr. Görbéné Dr. Székely Edit Hajnalka tag
Ujvári Sándorné megbízott tag (MSZP, Párbeszéd Magyarországért Párt)
Dr. Sértő-Radics István megbízott tag (Lehet Más a Politika)
Dr. Sápi Mónika megbízott tag (Jobbik Magyarországért Mozgalom)
Dr. Hegedüs István megbízott tag (FIDESZ-KDNP)
MEGHÍVÓ
A 4. SZÁMÚ ORSZÁGGYŰLÉSI EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁGOT
alakuló ülésre összehívom.
Az ülés helye: Vásárosnaményi Közös Önkormányzati Hivatal jegyzői iroda (4800 Vásárosnamény, Tamási Áron u. 1. sz.
Az ülés ideje: 2018. február 19-én (hétfőn) 13 00 órakor
NAPIRENDI JAVASLAT
Vásárosnamény, 2018. február 19.
Jávorszkyné Temesi Éva sk.
Választási Bizottság korelnöke
EFOP-1.2.11-16
„ESÉLY OTTHON”
A vidék népességmegtartó képességének javítására, a vidékről történő „minőségi elvándorlás” megakadályozására
A projekt címe: GÓLYAFÉSZEK- Vásárosnamény
fiataljainak helyben maradásáért
Kedvezményezett: Vásárosnamény Város Önkormányzata
Támogatás összege: 180 384 918 Ft
Támogatás intenzitása: 100 %
A projekt zárása: 2021.06.30.
Projekt azonosító száma: EFOP-1.2-11-16-2017-00061
A PROJEKT BEMUTATÁSA
Magyarország Kormánya felhívást tett közzé helyi önkormányzatok számára, annak érdekében, hogy a vidéki fiatalok számára reális alternatívává váljon a helyben maradás, illetve az oda költözés, ezáltal a vidék népességmegtartó ereje és versenyképessége javuljon. A Kormány a Partnerségi Megállapodásban célul tűzte ki a társadalmi együttműködés előmozdítását és a szegénység, valamint a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelmet. A cél elérését a Kormány helyi önkormányzatok együttműködésével tervezi megvalósítani.
Vásárosnamény Város Önkormányzata sikeresen pályázott és támogatási szerződést kötött a projekt megvalósítására. A projekt megvalósulása révén a különböző társadalmi rétegek közötti egyenlőtlenségek mérséklődhetnek, illetve helyi szinten a hátrányos helyzetű személyek esélye is nő a megélhetés, a boldogulás, önellátás terén az alapkompetenciák fejlődése révén. A település lakosságmegtartó ereje nő, a településen élő fiatalok helyben maradási szándéka erősödik, helyi identitástudatuk és közösségképük a település fejlődése révén is erősödik.
A projekt célja:
A projekt megvalósítása során az önkormányzat célkitűzése az, hogy a településen élő, az onnan elszármazó, illetve a településen letelepedni szándékozó fiatalok élni tudjanak a Vásárosnaményban fellelhető életlehetőségekkel, helyben maradjanak és itt alapítsanak családot. Célunk továbbá a fiatalok önálló lakhatási lehetőségeinek biztosítása, helyi
lehetőségekre épülő önfoglalkoztatást célzó programok megvalósítása, valamint a helyi adottságokhoz, igényekhez, sajátosságokhoz illeszkedő helyi ösztönzők segítségével a fiatalok a településen maradásának ösztönzése.
A projekt célcsoportja:a településen élő, onnan elszármazott és a településen letelepedni szándékozó 18 és 35 év közötti fiatalok.
A projekt keretében megvalósuló tevékenységek:
1. Az önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanok felújítása, felszerelése önálló lakhatás céljából, a célcsoportba tartozó fiatal egyének, illetve párok, családok számára (16 fő). 3 db lakás kerül felújításra, valamint 5 db lakás kerül kialakításra az előírt minimális felszereltséggel.
2. Fiatalok életpálya-tervezését segítő helyi szolgáltatások nyújtása, munkaszerzési ismeretek bővítése.
3. A célcsoport bevonásával, a támogatási kérelemben benyújtott fejlesztési koncepción alapuló helyi lehetőségeket, értékeket, adottságokat feltáró, erre épülő gazdasági együttműködéseket generáló tevékenységek szervezése.
4. A 3. pont alapján a helyi gazdaságba való bekapcsolódást lehetővé tevő ismeretátadás / helyi ösztönző rendszer kialakítása és nyújtása célcsoport számára.
5. Személyre szabott felkészítés a fejlesztési célterületen megvalósuló, hazai és uniós pályázati programokban való részvételre.
6. A fiatalok helyben maradását támogató jó gyakorlat adaptálása és folytatása. A 2016-ban a Legjobb közfoglalkoztatási gyakorlatok között szereplő hajdúdorogi ’Magunk építjük!’ jó gyakorlat átvétele és projekt időszak alatt történő folytatása valósul meg.
Gólyafészek közbeszerzési dokumentumok:
Vásárosnamény Város Hétszínvirág Óvodai telephely komplex fejlesztése.
Vásárosnamény Város Önkormányzata 2016.05.19-éntámogatási kérelmet nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program, TOP-1.4.1-15 kódszámú felhívására„Vásárosnamény Város Hétszínvirág Óvodai telephely komplex fejlesztése.” címmel. A 2017.05.09.-én hozott támogatói döntés értelmében, a támogatási kérelmet 244.999.552 Ft vissza nem térítendő támogatásraérdemesnek ítélte a Magyar Államkincstár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság vezetője.
A TOP-1.4.1-15-SB1-2016-00011 azonosító számú projekt a Vásárosnamény Városában található Hétszínvirág Óvoda fejlesztéséről szól. Az óvoda minőségi fejlesztése révén új épületszárnyának építésével a jelenlegi 8 csoportos óvoda + 2 csoportszobával és tornaszobával, egyéni fejlesztő helyiséggel, szocializációt, mozgásfejlesztést ill. szabadidős programoknak lehetőséget biztosító helyiség kialakításával, logopédiai foglalkoztatóval, orvosi szobával és kiegészítő, kapcsolódó funkciókkal bővül. A beruházás megvalósításával a nevelési szempontból ideális 20 fős csoportlétszámban fogják tudni nevelni a gyermekeket! A fejlesztéssel tovább javítható a Hátrányos Helyzetű gyermekek integrált nevelését, hiszen egy épületen belül, 10 csoportban tágabb lehetőségek adódnak a gyermekek létszámarányos elhelyezésére, így az esélyegyenlőség megteremtésére ideálisabb mód kínálkozna.
Mindezekkel a Hétszínvirág Óvoda épület-bővítményével az óvodai nevelés, ellátás feltételeinek korszerűsítése, a szakmai minőségi munka színvonalának javítása, egy modern, minden igényt kielégítő, a szakmai és gazdasági elvárásoknak egyaránt megfelelő környezet kialakítása.
A projekt eredményeként megvalósuló 509,21 m2 hasznos alapterületű új épületszárnya, modern és fenntartható épületgépészeti és villamos (megújuló energiaforrást is felhasználó napelemes) rendszer kialakítása az épületszárny teljes akadálymentesítése, az új csoportszobai bútorok és játékok beszerzése és a játszóudvar bővítése, megteremti a minőségi neveléshez való egyenlő hozzáférés esélyét, és a hatékony, eredményes képességfejlesztés méltányos feltételét. A megvalósulás eredményeként javulni fog 214 gyermek komfort és biztonságérzete, a 6 fő Sajátos Nevelési Igényű és a gyermeklétszám 36,45%- át kitevő Hátrányos Helyzetű gyermekek integrációs nevelésének feltételrendszere.
A közbeszerzési eljárás eredményeként a B.ÉP.SZOLG Kft-vel kötött vállalkozási szerződést az Önkormányzat 2018.01.05-én. Az építési beruházás 2018.01.12-én indult el.
Hétszínvirág Óvodai telephely komplex fejlesztése TOP-1.4.1-15