Vásárosnaményban megkezdődött a Bereg Szíve megállóhely rekonstrukciója

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség, mint konzorciumvezető „A Felső-Tisza Víziturizmusának komplex fejlesztése" című programja kapcsán európai uniós támogatást nyert el. A Széchenyi 2020 program keretében megvalósuló projekt első fejlesztési területe Vásárosnamény, ahol 67 794 000 Forintos pályázati támogatásból újul meg a Bereg Szíve Üdülőközpontban létesülő vízitúra megállóhely.

A vásárosnaményi Bereg Szíve vízitúra megállóhely rekonstrukciójának célja, hogy az ingatlanon található épületek közül a főépület, mint közösségi tér és egy hozzá kapcsolódó gondnoki épület felújítása megvalósuljon. Az ingatlanok fejlesztése egyrészt biztosítja, hogy a Vásárosnamény-Gergelyiugornya Tisza-parti üdülőközpont újra megfelelő színvonalon fogadhassa a vízitúrázókat, másrészt pedig a jövőben megfelelő helyszínt adjon a fiatal generáció számára a kajak-kenu sportág megismerésére. Az elmúlt időszakban a létesítmény nem megfelelő, rossz állapota miatt a túrázók többségében már elkerülték a megállóhelyet, így az önkormányzat igyekezett lehetőségeket találni a fejlesztésre. Az önkormányzat a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel (mint konzorciumvezetővel) való együttműködésnek köszönhetően a GINOP-7.1.2-15 kódszámú „A Felső-Tisza vízi turizmusának komplex fejlesztése" című pályázati eljáráson bruttó 67 794 000 Forintos uniós támogatást nyert el a felújításra.   Vásárosnamény célja, hogy a fejlesztés eredményeként az eddig meglévő és a sportágat kedvtelésből űző vízitúrázók megtartása mellett új célcsoportként az iskolásokat, a fiatalokat elérve tudatosítsa a testmozgás fontosságát, valamint hobbi és versenysport szinten is kiváló sportolókat nevelhessen a régióban. A beruházásnak köszönhetően a nyár folyamán már európai színvonalú, minőségi megállóhelyek tudják fogadni a vízitúrázókat. A Bereg Szíve Üdülőközpontban a munkaterület átadása 2017. március végén megtörtént és ezt követően négy hónapon belül a kivitelezés befejeződik. A projekt megvalósulási szakaszairól bővebb információt a www.kajakkenusport.hu oldalon olvashatnak.